Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 3. szám - Dr. Palágyi Tivadar: Igénypontértelmezés Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban és Japánban
Igénypont-értelmezés Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban és Japánban 27 olyan irányban fogja befolyásolni a bíróságok igénypontértelmezési gyakorlatát, hogy szabadalombitorlási perekben - eltérően az eddigi joggyakorlattól - nem fogják önműködően alkalmazni az ekvivalenciatant. Japán A mai értelemben vett szabadalmi rendszer az 1885. évi szabadalmi törvénnyel lépett életbe, amely előírta, hogy egy szabadalmi bejelentésnek a találmány oltalmi körét meghatározó leírást is kell tartalmaznia. Itt érdemes megemlíteni, hogy az 1888. évi szabadalmi rendelet a feltalálói elvet vezette be interferenciaeljárással együtt, ami az amerikai szabadalmi rendszer erős befolyását mutatja. Ezt követőén azonban a japán szabadalmi rendszer a német minta alapján változott, mert az 1899. évi szabadalmi törvény már német mintára határozta meg a szabadalmat olyan jogként, amely a szabadalmazott találmány kizárólagos használatát biztosítja. Az 1899. évi szabadalmi törvény amellett, hogy elindította az áttérést a német rendszerre, sajátos vizsgálati módszert (kenri hani kakunin shinpan) vezetett be az oltalmi kör meghatározására, és a szabadalmakkal kapcsolatos valamennyi ügyet a Szabadalmi Hivatal hatáskörébe utalta. így a megadott szabadalmak oltalmi körének az eldöntése is a Szabadalmi Hivatalnál történt. Ez a rendszer 1960-ig kivételes szerepet játszott az igénypontok értelmezésében, és eltörléséig a japán szabadalomtulajdonosok általában a Szabadalmi Hivatalnál kezdeményeztek az oltalmi kör meghatározására irányuló vizsgálatot. Ezt az eljárást eredményesen alkalmazták a szabadalmakkal kapcsolatos viták eldöntésében, és a szabadalmasok ritkán kezdtek pert a bíróságoknál. így annak ellenére, hogy átvették a német bírósági rendszert és a német igénypont-értelmezési elveket, az oltalmi kört meghatározó ilyen vizsgálatok bevezetése számos lényeges különbséget hozott létre a japán és a német igénypont-értelmezési elméletben. Az egyik fő különbség abban állt, hogy nem a bíróságok, hanem a Szabadalmi Hivatal játszott elsődleges szerepet az igénypont-értelmezési elmélet kifejlesztésében. Egy másik különbség abból származott, hogy a Szabadalmi Hivatal és a bíróságok a német elveket a japán ipar fejlődésének igényeihez alakították. így bár a japán bíróságok egy találmány szabadalmazhatóságának vizsgálatakor ugyanazt az alapelvet alkalmazták, mint a német bíróságok, és hasonló szabadalomjogi alapelveket vettek figyelembe, sőt a bitorlás megállapításánál az ekvivalenciatant is alkalmazták, de nem vették át azt a német joggyakorlatot, amely lehetővé tette, hogy egy szabadalom oltalmi körébe az igénypontok szövegén túlmenő változatok is beletartozzanak. A japán szabadalmi elméletben ugyanis nem vert gyökeret az a német elmélet, hogy egy találmány oltalomra jogosult mindazokkal a kisebb módosításokkal kapcsalatban is, amelyek szakember számára kézenfekvők, és így a feltaláló által kinyilvánítottnak tekinthetők. Ehelyett Japánban érintetlen maradt az az elv, hogy a feltaláló csak arra kaphat oltalmat, amit ténylegesen igényelt, vagyis az oltalmi kört az határozza meg, amit a feltaláló a szabadalmi bejelentés benyújtásakor találmányaként elismert. Ez a „feltalálói felismerést korlátozó elv”-ként (ninshiki gendoron) ismert szabály megakadályozta a japán Szabadalmi Hivatalt és bíróságokat abban, hogy az oltalmi kört olyan módosulatokra is kiterjesszék, amelyek a leírásban nem voltak kinyilvánítva. Az 1909. évi szabadalmi törvény a német szabadalmi rendszerhez hasonlóan osztotta meg a hatáskört a Szabadalmi Hivatal és a bíróságok között, és előírta, hogy egy szabadalom megsemmisítését a Szabadalmi Hivatalnál kell kérelmezni. Egyúttal a német bíróságok által kifejlesztett igénypont-értelmezési rendszer számos elvét elfogadták. 1921-ben áttértek a bejelentői rendszerre, és ezzel befejeződött a szabadalmi rendszer újjászervezése a német minta alapján. Az 1959. évi törvény hatálybalépése előtt a japán szabadalmak igénypontjainak nem volt különösebb jelentőségük, mert bár a szabadalmi törvény előírta a találmánynak igénypontban való meghatározását, az oltalmi kört a leírás és a rajzok határozták meg, vagyis az igénypont csupán a találmány meghatározására szolgált. A japán bíróságok gyakran módosították az igénypont szövegét, ha a leírás alapján indokoltnak látták az oltalmi kör korlátozását. A Szabadalmi Hivatalnak az oltalmi kört meghatározó vizsgálata alapján hozott döntését a bitorlási ügyeket tárgyaló bíróság nem volt jogosult megváltoztatni. így az oltalmi kör meghatározására lényegileg a Szabadalmi Hivatalnak volt kizárólagos hatásköre. A Hivatalban olyan gyakorlat alakult ki, hogy az igénypontot a találmány veleje (hatsumeino yoshi) figyelembevételével szövegezték át, lényegileg hasonlóan a német bíróságok által alkalmazott gyakorlathoz. Ilyen téren azonban lényeges különbséget jelentett, hogy a japán Szabadalmi Hivatal a leírásban talált elemek alapján határozta meg a találmány magját, és az igénypont oltalmi körét a leírásban kinyilvánított kiviteli alakok alapján korlátozta. A Szabadalmi Hivatal bitorlási ügyekben is lefolytatott oltalmikör-meghatározó vizsgálatokat, és jogosult volt az igénypontot úgy módosítani, hogy annak oltalmi köre ne terjedjen ki a bitorlással vádolt megoldásra akkor, ha az utóbbi nem volt kinyilvánítva a leírásban. Ez annyit jelent, hogy az oltalmikör-meghatározó vizsgálat nemcsak szabadalmi perekben játszott szerepet, hanem az oltalmi kör újbóli vizsgálatára és helyesbítésére is felhasználták. Míg a német bíróságok az oltalmi kör kiterjesztésére használták fel a kettős és a hármas felosztás elméletét, utóbbiakat a japán bíróságok is alkalmazták, azonban nem az oltalmi kör tágítására, hanem - éppen ellenkezőleg - a szűkítésére. A német bíróságok a szakember általános tudását is felhasználták arra, hogy az oltalmi kört kiterjesszék a kézenfekvő módosulatokra. A japán bíróságok is figyelembe vették a szakember általános tudását, de az igénypontok oltalmi körét ennek figyelembevéte
