Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 3. szám - Dr. Palágyi Tivadar: Igénypontértelmezés Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban és Japánban
26 Dr. Palágyi Tivadar ban nem tért ki arra a kérdésre, hogy a berendezés egészében ekvivalens volt-e a szabadalmazott megoldással. A Szövetségi Fellebbezési Bíróság megerősítette az alsófokú bíróság határozatát, de az ekvivalencia meghatározására elemenkénti összehasonlítást alkalmazott, amivel egyértelműen a szűk értelmezést követte, amelytől az amerikai bíróságok a Graver Tank-döntés után eltértek. Az elemenkénti próbának a bitorlási ügyekben való elfogadása révén a bíróság enyhítette az ekvivalenciatan és azon elv közötti feszültséget, hogy a szabadalom oltalmi körét az igénypont szabja meg. Emellett a bíróság az elővizsgálati eljárás során végzett korlátozást (prosecution history estoppel) is figyelembe vette, mert azon a véleményen volt, hogy Pennwalt szabadalmának oltalmi körét nem lehet egy olyan elemre is kiterjedően értelmezni, amelytől a bejelentő az elővizsgálati eljárás során a technika állásának figyelembevétele miatt elhatárolta magát. Bár a Pennwalt-ügyben a bíróság az ekvivalenciatant alkalmazta az elemenkénti összehasonlítás mellett, elemzése gyakorlatilag betű szerinti bitorlás megállapítását célozta. A Pennwalt-döntés széleskörű vitát váltott ki, mert ellentmondás állt fenn a szabadalom oltalmi körének meghatározottsága iránti igény, valamint a szabadalomtulajdonosoknak a csalókkal szembeni védelme iránti igény között. Az alsó bíróságok szögesen ellentétes nézeteket vallottak az elemenkénti összehasonlításról, mert úgy értelmezték a döntést, hogy az ekvivalenciatant elemenkénti összehasonlításként kell alkalmazni, szó szerint követve az igénypont szövegét. Egy 1988-as bírósági döntésben (22) egy alsó bíróság többek között az alábbi megállapítást tette: „A Pennwaltdöntés előtt nem volt világos, hogy elemzéshez az ekvivalenciatant elemenkénti alapon kell-e alkalmazni, vagy pedig a találmányt mint egészet kell vizsgálni. A Pennwalt-döntés alapján az ekvivalenciatan szerinti elemzést az alábbi módon kell elvégezni: (1) meg kell határozni a találmány jellegét; (2) meg kell állapítani, hogy a bitorlással gyanúsított készülék lényegileg ugyanazt a feladatot végzi-e, mint az igényelt találmány; (3) meg kell határozni, hogy a bitorlással gyanúsított készülék lényegileg ugyanolyan módon működik-e, mint az igényelt találmány. Eközben az igénypont minden egyes elemét össze kell hasonlítani a bitorlással gyanúsított készülékkel annak meghatározása céljából, hogy az utóbbi készülék tartalmaz-e minden egyes elemet vagy annak lényegi ekvivalensét. A Pennwalt-döntés tehát az elemenkénti elemzést alkalmazta.” A Pennwalt-döntés azonban nem tudta a joggyakorlatot teljesen elmozdítani a találmány egészét alapul tekintő elemzéstől a szűk értelmezés irányában. A Corning Glassügyben (23) 1989-ben hozott döntésében a bíróság kénytelen volt enyhíteni az elemenkénti elemzés alkalmazásán. A Coming Glass találmány olyan optikai szálakra vonatkozott, amelyek alkalmasak voltak koherens lézerfény vezetésére optikai kommunikációhoz szükséges távolságokra. Ez az úttörő találmány kisebb törésmutatójú szál alkalmazását tette lehetővé azáltal, hogy egy pozitívan adalékolt szilicium-dioxid-magra egy ömlesztett szilícium-dioxid-burkolatot vitt fel, és meghatározott paraméterek szerint választotta meg a mag átmérőjét, valamint a mag és a bevonat törésmutatója közötti különbséget. Azonos törésmutató-különbség eléréséhez az alperes Sumitomo cég nem alkalmazott adalékot a magban, hanem e helyett a bevonatba vitt be fluort, amely negatív módon befolyásolja az ömlesztett szilícium-dioxid törésmutatóját. A bíróság nem tudott megállapítani elemenkénti egyezést, de az ekvivalenciatan alkalmazásával bitorlást állapított meg, az összehasonlításkor a találmány egészét véve alapul. A bíróság nem ragaszkodott az igénypont szövegéhez, mert számára nyilvánvaló volt, hogy egy szakember felismerhette annak lehetőségét; hogy a magban alkalmazott pozitív adalék helyett a bevonatban lehet negativ adalékot alkalmazni, és döntésével meg kívánta akadályozni azt, hogy ilyen egyszerű módosításokkal ki lehessen bújni a bitorlás alól, ami nyilvánvalóan nem egyeztethető össze a szabadalmazás céljával és a méltányossággal. 1990-ben a Wilson Sporting Goods-ügyben (24) a Szövetségi Fellebbezési Bíróság megállapította, hogy a bíróságoknak a nemkézenfekvőség-próbát kell alkalmazniuk bitorlási perekben is. Ez megfelelő megoldásnak látszik az oltalmi kör tárgyilagos megítéléséhez, mert lehetővé teszi az igénypontok teijedelmének szó szerinti értelmezése helyett az ekvivalenciatan alkalmazását, ezáltal figyelembe véve a szabadalmas érdekeit, de egyúttal a köz érdekeit sem hagyva figyelmen kívül. A Szövetségi Fellebbezési Bíróság legújabb gyakorlatában vannak olyan esetek is, amelyek az ekvivalenciatan szűkebb körű alkalmazására utalnak. 1995. augusztus 8-án ez a bíróság egy fellebbezési ügyben szóbeli meghallgatást tartott, amelyen azt vizsgálták, hogy alkalmazható-e az ekvivalenciatan, amelynek értelmében szó szerinti utánzás hiányában is megállapítható bitorlás, ha a vizsgált szerkezet vagy módszer lényegileg azonos működéssel, lényegileg azonos úton, lényegileg azonos eredményt ad, mint a szabadalmazott szerkezet vagy módszer. Az alsó fokú bírósági eljárásban azt találták, hogy nem forog fenn szó szerinti bitorlás, de az ekvivalenciatan alapján bitorlást állapítottak meg. Az alperes fellebbezése alapján a Szövetségi Fellebbezési Bíróság a tárgyalást mind a 12 bíró jelenlétében (en banc) folytatta le. A 7 : 5 arányú döntés azt az irányzatot erősíti meg, amely szerint az ekvivalenciatant csak olyan különleges esetekben kell alkalmazni, amikor a szabadalomtulajdonos szempontjából ez méltányossági alapon indokolt, mert például a bitorlással gyanúsított fél nyilvánválóan lemásolta a szabadalmazott megoldást (25). A Szövetségi Fellebbezési Bíróságnak ez a döntése bizonyára hosszú éveken keresztül
