Iparjogvédelmi Szemle, 1996 (101. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 3. szám - Tanulmányok. Dr. Szarka Ernő: A növényfajták oltalma az Európai Közösségben – Közösségi Növényfajta-oltalom, Közösségi Növényfajta Hivatal
14 Dr. Szarka Ernő Azon növényfajták esetében, amelyek csak az e paragrafusban leírt átmeneti intézkedések alapján kaphattak oltalmat, nem érvényesülnek a lényegében származtatott fajtákra vonatkozó intézkedések (13. cikkely), ha ezek az EK-ban már általánosan ismertek voltak a jelen Rendelet hatálybalépése előtt. Ezen fajták esetében nem érvényes az a rendelkezés sem, amely a gazdálkodói előjoghoz ellenérték fizetését köti, ha erre a gazdálkodó már ellenszolgáltatás nélkül érvényesítette a gazdálkodói előjogot a jelen Rendelet hatálybalépése előtt. Ez a kedvezmény a jelen Rendelet hatálybalépését követő hetedik év június 30-áig érvényes. Ekkor az EK Bizottság beszámolót bocsát ki, egyenként foglalkozva minden érdekelt fajtával. Amennyiben a beszámoló alapján ez indokolt, az EK Bizottság a kedvezmény határidejét meghosszabbíthatja. A jogok kimerülésével kapcsolatos 16. cikkelyt értelemszerűen kell alkalmazni a tenyésztő által a jelen Rendelet hatálybalépése előtt másnak átadott anyagokat érintő tevékenységekre, ha az, akinek átadta, már elkezdte ezeket a tevékenységeket vagy hatékony előkészületeket tett ilyen tevékenységekre a jelen Rendelet hatálybalépése előtt. Ha az ilyen tevékenység magában foglalta a további szaporítást is, ez a gyakorlat a jogosult hozzájárulása nélkül csak a jelen Rendelet hatálybalépésétől számított második, illetve szőlő és fafajták esetében negyedik év végéig folytatható. Az ilyen átmeneti rendelkezés értelmében oltalmat kapott fajták oltalmi idejének csökkennie kell, figyelembe véve a fajta anyagának első eladási időpontját vagy a nemzeti fajtaoltalom megadásának időpontját. Az oltalom időtartamának csökkenése azonban nem lehet több, mint öt év (116. cikkely). A Hivatalnak működőképesnek kell lennie, hogy 1995. április 27-től elláthassa a rá háruló feladatokat (ez meg is történt) (117. cikkely). A Rendelet 1994. szeptember 1-jén lépett hatályba, amikor szövege megjelent az Official Journal of the European Communities-ben. Az 1., 2., 3., 5-29. és 49-106. cikkelyek alkalmazása 1995. április 27-étől kezdődött. A jelen Rendelet kötelező és alkalmazandó minden tagországban (118., egyben utolsó cikkely). A Rendeletet 1994. július 27-én Theo Weigel, az EK Elnökség soros elnöke írta alá. Az iparjogvédelemnek tehát azt a szeletét, amely Magyarországon a szabadalmi rendszer keretében rendeződött, míg az Európai Szabadalmi Konvenció keretében a szabadalmakból kizárt kategória, egységes, az Európai Közösség egész területére érvényes rendelet rendezte, és ugyanez a Rendelet rendezte az európai közösségi növényfajta-oltalmak kezeléséért felelős Hivatal megalakítását és feladatait is. Amennyiben Magyarország az Európai Közösség tagjává válik, a közösségi növényfajta-oltalom hatálya Magyarországra is ki fog terjedni. Ennek jogi kihatásai is lesznek, hiszen a magyar szabadalmi törvény idevonatkozó cikkelyeit illeszteni kell a jelen Rendelethez, és módosítani kell sok más jogszabályt a mezőgazdaság területén. A szabadalmi törvény idevonatkozó cikkelyein valószínűleg már korábban is változtatni kell, amikor az 1991. évi UPOV Konvenció hatályba lép, és ehhez Magyarország is csatlakozik. Kevés a valószínűsége, hogy ezt a két kötelező változtatást egy időben lehessen végrehajtani. Amikor majd a közösségi növényfajta-oltalom hatálya Magyarországra is kiteljed, azok a növényfajta-bejelentések, amelyeket ma külföldről jelentenek be, és a jelenlegi bejelentési szám nagyobbik felét teszik ki, európai úton érkeznek és lesznek hatályosak Magyarországon. Ugyanezt az utat fogják bejárni azok a magyar eredetű növényfajták is, amelyeket jelentőségüknél fogva érdemes szélesebb körben, több országban elterjeszteni. Ennek az útnak természetesen jelentősen nagyobb költségkihatása lesz. A Számokkal kapcsolatban felelőtlenség jóslásokat tenni, különösen akkor, amikor az EK-hoz csatlakozás időpontja sem becsülhető meg. Mégis valószínűsíthető, hogy a növényfajta-bejelentések és -oltalmak száma Magyarországon harmadára-negyedére esik vissza - a többi közösségi oltalom lesz. Semmi akadálya viszont annak, hogy a csökkentett számú bejelentést továbbra is a szabadalmi rendszer keretén belül tegyék meg és bírálják el. Ilyen tiltást a jelen Rendelet nem tartalmaz, sőt, utal is a nemzeti útnál a szabadalmakra (pl. 92. cikkely). Célszerű tehát a csak hazai oltalomra pályázó bejelentők számára továbbra is fenntartani a növényfajta-szabadalmakról szóló speciális fejezetet (természetesen megfelelően átalakítva) a Szabadalmi Törvényben, és az elbírálást a jól bevált módon a Magyar Szabadalmi Hivatalnál lefolytatni. IRODALOM 1. Official Journal of the European Communities 37 (1994. szeptember 1.). L 227. 1-30 2. European Patent Convention: Kiadó: Európai Szabadalmi Hivatal 1989. július (Wila Verlag. Wilhelm Lampl KG., München) 3. International Convention for the Protection of New Varieties of Plants of December 2. 1961 as revised at Geneva on November 10. 1972, on October 23, 1978, and on March 19, 1991 UPOV Publication No. 221(E), Genf 4. 1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról. Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 100 (5) XXXIII-LI11 (1995. május)