Iparjogvédelmi Szemle, 1995 (100. évfolyam, 1-6. szám)

1995 / 2. szám - Dr. Vida Sándor: A német védjegytörvény – magyar szemmel (II. rész)

26 dr. Vida Sándor VI. A LAJSTROMOZATLAN MEGJELÖLÉS OLTALMA A lajstromozatlan. de a gazdasági életben használt meg­jelölés (Kennzeichen) oltalmát a német jog eddig ver­senyjogi eszközökkel biztosította (elsősorban az UWG 16. $ alapján). Ennek - az indokolás szerint - „logikátlan (unsystematisch) megoldásinak „amely egyedül csak a történeti fejlődéssel magyarázható", vet véget a törvény, amikor az ilyen megjelölések oltalmát védjegyjogi esz­közökkel rendeli biztosítani. Igaz. az erről szóló rendelkezések (140-142. §) jobbára csak a bírósági hatáskörrel kapcsolatos szabályokat tar­talmazzák. Feltehető ezért, hogy a konkrét tényállások elbírálása alkalmával, legalábbis eleinte, a bíróságok az ilyen ügyek­ben a kialakult versenyjogi gyakorlatra támaszkodnak majd. s talán csak más jogszabályhelyet hívnak fel. Nincs kizárva, hogy a jogszabályalkotó ezt is akarta elérni, ami­kor új anyagi jogi szabályok felállítása nélkül a védjegy­jogba „irányította át” az ilyen ügyeket. A rendszerező német mentalitás mellett persze az is motiválhatta a jogszabályalkotót, hogy az EU Irányelv is „egyenjogúsítja" a lajstromozatlan megjelölést a bejegy­zett védjeggyel, valamint hogy az angol-amerikai jog­rendszerű országokkal folytatott kereskedelemben a lajst­romozatlan megjelölés (persze elsősorban a német áruimportban) ugyancsak előkelő helyet foglal el. VII. VÉDJEGYJOGOKAT SÉRTŐ ÁRUK VÁMHATÓSÁGI ZÁRLATA Az EU 3842/86 sz. rendelete alapján már a korábbi véd­jegytörvény módosítása alkalmával bevezették a vámha­tósági zárlat intézményét. Eszerint a védjegytulajdonos előzetes (elvi) kérelme alapján, biztosíték ellenében, a vámhatóság a behozatalkor vagy kivitelkor zár alá veheti a bitorolt védjeggyel ellátott árut, ha a jogsértés nyilván­való. A vámhatóság a kérelmezőt a zár alá vételről azonnal értesíti, aki az árut megtekintheti (146. §). Ha a vámhatósági zárlattal szemben a zárlat szenvedője két héten belül nem nyújt be felszólalást, akkor a vám­hatóság az áru elkobzását rendeli el. Felszólalás esetén erről a zárlat kérelmezőjét értesítik, akinek, ha kérelmét fenntartja, bírósági eljárást kell kezdeményeznie (147. §). Minthogy a korábbi törvény azonos rendelkezéseinek hazai ismertsége7 feltételezhető, a további rendelkezések ismertetése helyett ehelyütt csupán azt kívánom megje­gyezni, hogy a magyar védjegyjog újbóli szabályozása alkalmával az EU-rendeletnek a magyar jogba való in­tegrálása - véleményem szerint - semmiképpen sem lesz mellőzhető. Alighanem ez lesz azoknak a rendelkezések­nek egyike, amelyeket a leghatározottabban fognak tőlünk számon kérni, figyelemmel a védjegy kalózkodás elleni nemzetközi küzdelemhez fűződő jelentős gazdasági érde­kekre. Vili. A TÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA Az űj védjegytörvény összesen 164 S-ból áll. a Szabadal­mi Hivatal elnöke által kiadott 1994. november 3()-i vég­rehajtási rendeled azt további 79 ij-sal bővíti. Ezenfelül az igazságügy-miniszter 1994. november 15-i rendeletével némileg korszerűsítette a Szabadalmi Hivatal szervezetét, amelynek alapján a Szabadalmi Hi­vatal elnöke 1994. december 14-én végrehajtási rendeletet bocsátott ki. amelyhez a Szabadalmi Hivatal valamennyi szervezeti egységének (szabadalmi, használati minta stb. főosztályok) feladatát újból meghatározta.' Ezek persze csak a legfontosabb új jogi normák, s akkor még nem is említettem a Szabadalmi Hivatal elnö­kének a védjegyügyi eljárás egyes részletkérdései tárgyá­ban kiadott közleményeit. Mindent összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az új né­met védjegytörvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok, mind koncepciójukat, mind volumenüket és minőségüket tekintve, imponáló jogászi munkát, ill. annak eredményét tükrözik. Amikor ezekről e sorok írója az elismerés hangján számol be, ugyanakkor arra is kénytelen rádöbbenni, hogy nemcsak gazdaságilag, de a jogszabályalkotás vonatko­zásában is igen messze vagyunk még Európától. JEGYZETEK 1. Vő I. rész 4. pont 2. Blatt für PMZ, 1994 Sonderheft 3. Vö. I. rész 5., 6., 7., 8., 9. pont 4. rechtsfähige Verbände zur Förderung gewerblicher Interessen 5. Vö. V. fejezet 6. Vö. I. fejezet. 13. pont 7. Vö. Iparjogvédelmi Szemle, 1993. február, 26. o. (dr. Vida Sándor: Kalóz védjegyek elleni küzdelem az NSZK-ban) 8. Verordnung zur Ausführung des Markengesetzes (BGBl Teil I. 85. szám, 1994. december 6.. 3555. o.) 9. Wahrnehmungsverordnung

Next

/
Oldalképek
Tartalom