Iparjogvédelmi Szemle, 1993 (98. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 6. szám - Dr. Vida Sándor: Végrehajtási kényszer az Európa-védjegynél
34 dr. Vida Sándor tott arról, hogy használat hiánya miatti megszüntetési kérelmet, vagy ilyen tárgyú viszontkeresetet terjesztettek elő vagy terjeszthetnek elő”. Francia és német kommentárok ennek a háromhónapos jogszerzési korlátnak (Sperrfrist) funkcióját abban látják, hogy az biztosítja a viták peren kívüli rendezésének kockázatmentességét. Hazai tapasztalataink alapján el kell ismerni, hogy ez nagyon célszerű rendelkezés. A magyar gyakorlatban is nemegyszer lehet találkozni azzal a félelemmel, hogy ha a nem használt védjegy jogosultját felhívják, hogy adjon Consent-et, vagy korlátozza védjegyét, vagy mondjon le arról, akkor az gyorsan elkezdi védjegyét használni, miáltal meghiúsítja a használat hiánya miatti megszüntetési eljárás sikerét. Védjegyjogunk korszerűsítése alkalmával érdemes lesz odafigyelni erre az aprónak tűnő rendelkezésre. Érdekes problémát vethet fel az ún. közbensőjogszerzés (Zwischenrecht), amely a német irodalmat már másfél évtizeddel ezelőtt foglalkoztatta. Példával megvilágítva: A régebbi, nem használt védjegy a későbbi Európa-védjegy bejelentésének időpontjában már négy éve be volt jegyezve. Arégebbi védjegyjogosultja azonban nem nyújtott be felszólalást a későbbi (azonos vagy hasonló) védjegy bejelentése ellen, s így utóbbit két év múltán bejegyezték. A korábbi (akkor már 6 éve nem használt) Európa-védjegy ekkor már megérett volna a használat hiánya miatti megszüntetésre (verfallsreif), aminek többek között az is következménye, hogy annak jogosultja most már törlési eljárást sem indíthatott (Rterv. 47. cikk 4. bek.), ill. védjegybitorlási eljárást sem kezdeményezhetett (Rterv. 75a cikk 3. bek.) a későbbi védjegy ellen. Több év múltán a korábbi védjegy jogosultja védjegyét újra használni kezdi, s így most már arra is jogosult, hogy védjegytörlési eljárást indítson a közbenső időben jogott szerzett későbbi védjegy jogosultja ellen. A német irodalomban a franciák „szellemi tulajdon” koncepcióját okolják azért, hogy ilyen helyzetek előállhatnak, mivel az erre lehetőséget biztosító szabályozás francia gyökerekre nyúlik vissza. Bár formállogikailag indokolt az ismertetett megoldás is, a németek szerint a védjegy használati kényszer elveivel ellentétes ez a szabályozási mód. Annak védelmében Hackbarth csupán azt hozza fel, hogy az Európa-védjegy Hivatal kutatási jelentéséből a későbbi bejelentőnek értesülnie kellett a korábbi védjegy fennállásáról. Ha pedig kellőképpen gondos volt és megállapította, hogy a felhozott korábbi védjegyet annak jogosultja nem használja, akkor azt saját érdekében el kellett volna távolítania a védjegylajstromból.5 A bejelentőkkel szemben támasztott ilyen messzemenő eljárási és pénzügyi vonzatú követelmény támasztása azonban méltánytalan és azt véleményem szerint helyesen kifogásolja a német szerző. Az Európa-védjegyről szóló rendelettervezet kapcsán felvetett ezen problémát védjegytörvényünk nem rendezi, ezért e kérdés leendőjogszabályalkotásunk szempontjából ugyancsak gondolatébresztő lehet. E vonatkozásban azonban véleményem szerint nem volna kívánatos az Európavédjegynél alkalmazott kevéssé szerencsés szabályozást átvenni. A közbensőjogok sorsának rendezésével kapcsolatos intézkedés nem olyan döntő jelentőségű, hogy azt nekünk mindenképpen adaptálnunk kellene. Úgy gondolom, hogy a mi jogfelfogásunknak inkább megfelelne az NSZK-ban folytatott, és a német Vjt. 11. §-ára alapított azon joggyakorlat, amely ilyen esetben a két védjegy koegzisztenciáját ismeri el.6 Végül megjegyezzük, hogy a használat hiánya miatti megszüntetési kérelmet bárki előterjesztheti (actio populáris), így rendelkezik a Rterv. 46. cikk 1. bek. a) pontja, ami azt jelenti, hogy a védjegyoltalom megszűnéséhez fűződő érdekeltséget bizonyítani nem szükséges. így rendelkezik egyébként a német (és a magyar) jog is. E vonatkozásban tehát hatályos jogunk e rendelkezésének célszerűségéről győzhet meg bennünket az Európa-védjegy tervezete. 3. HASZNÁLAT HIÁNYA, MINT A JOGÉRVÉNYESÍTÉS AKADÁLYA Ha a bejegyzett Európa-védjegy egy korábbi elsőbbségű (Európa- vagy nemzeti) védjeggyel azonos vagy összetéveszthető, akkor ez a későbbi elsőbbségű védjegy relatív érvénytelenségét eredményezi (Rterv. 42. cikk 1. bek.). Az érvénytelenség megállapítására kétféle eljárás keretében nyílik lehetőség: a) Törlési eljárást lehet indítani az Európai Védjegyhivatalnál (Rterv. 42. cikk 1. bek. 1. alternatíva); b) Ha a korábbi elsőbbségű védjegy jogosultja ellen védjegybitorlási eljárást indítanak, akkor viszontkereset formájában kérheti a későbbi elsőbbségű védjegy törlését (Rterv. 42. cikk 1. bek. 2. alternatíva, valamint 75b cikk 1. bek. 6. pont). Annak érdekében, hogy a használati kényszer szabályai ilyen esetben is érvényesüljenek, a törlési per alperese vagy a bitorlási perrel támadott fél viszontkeresetében ilyen esetekben a „nem használt” védjegy kifogását hozhatja fel (47. cikk 4. bek. 4a pont), amivel szemben a törlési per felperese, ill. a bitorlási keresetet előterjesztőperes fél saját védjegyének használatát köteles igazolni olyan esetekben, ha védjegye már több mint öt éve be van jegyezve. Itt megint csak olyan körültekintő rendelkezéssel állunk szemben, amely hazai jogunkból hiányzik, s amelynek átvétele de lege ferenda kívánatos lenne. Nincs ugyan tudomásom róla, hogy a használati kényszer ügyekben eléggé szórványos bírósági gyakorlatunkban ilyen vonatkozású probléma már felvetődött volna, de a jogszabályalkotó feladata, különösen az eljárásjogi kérdések (jogvesztés, jogérvényesítés) vonatkozásában, hogy igyekezzék a méltánytalan, igazságtalan döntések lehetőségét előre kiküszöbölni.
