Iparjogvédelmi Szemle, 1993 (98. évfolyam, 1-6. szám)
1993 / 3. szám - Dr. Jakabné Molnár Judit: A találmányi gondolat tettenérése a szabadalmi leírásban
16 dr. Jakabné Molnár Judit pontsorozat. A bejelentőnek természetesen joga van több elsőbbségre hivatkozni, ezt kifogásolni nem lehet. Nem lehet beleszólni abba sem, hogy a bejelentő az egyes szerkezeti elemeket milyen megnevezéssel látja el, ha az a megnevezés következetes. Jelen esetben a megnevezések megválasztása olyan szerencsétlenül alakult, hogy a 34 ábrán bemutatott kiviteli példák szöveges ismertetésében állványrúd megnevezéssel kilenc különböző szerkezeti elem szerepelt, vezetőhüvely megnevezést kapott hat elem, és például hüvely elnevezést adtak öt elemnek. Ezen kívül szerepelt még a leírásban takaróhüvely, merevítőhüvely, megvezetőhüvely, meneteshüvely. Ezekhez a megnevezésekhez különféle kialakítású, különböző hivatkozási jelű szerkezeti elem tartozott, amelyeknek az összeépítése, egymáshoz való kapcsolódása képezte a megoldás lényegét. Az így megfogalmazott találmányi gondolat megértése, a kiviteli alakokon való nyomonkövetése úgy gondolom, nemcsak a szabadalmi elbírálónak vagy harmadik személynek okozhat gondot, de fokozott figyelmet és többletmunkát kíván a feltalálótól is, bár az alaki előírások alapján mindezeket nem lehet kifogásolni. Ha azonban a megnevezések és a hozzájuk tartozó hivatkozási jelek között a leírás és a rajzok alapján ellentmondás van, ha ez az ellentmondás a találmányi gondolat megismerését akadályozza, ez már joggal kifogásolható. Ilyen jellegű hibák és értelmezési nehézségek mellett az is egyértelműen kifogásolható volt, hogy az ábrák egy jó részénél a rajz alapján nem lehetett pontosan látni, hogy melyik kiviteli változatot mutatják, melyik összeállítási rajz részét képezik. Nem lehetett látni márcsak azért sem, mert a hivatkozási jelek zömét nem tartalmazták, illetőleg az egyes ábrák a bemutatott szerkezeti egységek egymáshoz kapcsolódását és ezzel együtt a szerkezeti elrendezést sem tárták fel. A hivatali felhívásban a szükséges hivatkozási jelek feltüntetésére, a megnevezések és a hivatkozási jelek konzekvens egymáshoz rendelésére szólítottuk fel a bejelentőt, azt állítva, hogy a főigénypontban körülírt oltalmi kört nem lehet pontosan értelmezni, illetőleg az ott leírt, vagylagos megoldások egyikét a kiviteli példák nem támasztják alá. Sajnos a közös nyelvet a bejelentővel nem sikerült megtalálni. Talán az alaki előírásokra való hivatkozás tűnt számára irritálónak; mindenesetre a bejelentés átdolgozása helyett azt állította, nincs olyan alaki előírás, amely megkövetelné, hogy a részmegoldásokat szemléltető ábrának tartalmaznia kell a főigénypontban feltüntetett legalább egy hivatkozási jelet. Úgy vélte, megengedhető a rajzok olyan elkészítése is, ahol az egyes ábrákon csak az egymástól eltérő elemek kapnak hivatkozási jelet. Állította, hogy téves a hivatali vélelem az igénypont megalapozatlanságáról, mert van olyan ábra, amely a kifogásolt, hiányzónak vélt szerkezeti elrendezést bemutatja, és így az igényelt oltalmi kört alátámasztja. A probléma lényegét ebben az esetben az jelentette, hogy a bejelentő saját maga sem igazodott el a leírásában és a rajzain. A sok azonos - és a rajzok alapján csak nagyon nehezen azonosítható - megnevezés használata miatt az igényelt oltalmi kör alátámasztását bizonyítandó ábrán téves hivatkozási jelet adott meg. Ebből a téves hivatkozási jelből kiindulva ragaszkodott a leírásnak is ellentmondó oltalmi körhöz. Összefoglalva, úgy gondolom, hogy a találmányi gondolat megfogalmazása, a ténylegesen jó műszaki megoldás oltalmazható formába öntése egyáltalán nem könnyű feladat. Nem könnyű feladat még akkor sem, ha a leírás, és igénypontszerkesztés hosszú évtizedek alatt kikristályosodott szabályait mankóként fel lehet használni. Visszakanyarodva a kezdő gondolathoz, arra a kérdésre, hogy hogyan kell jó leírást elkészíteni, mi kell egy jó szabadalmi bejelentéshez, engedjék meg, hogy Coleridge szavaival válaszoljak: Ritka, művészet, ihlet és csoda.
