Iparjogvédelmi Szemle, 1992 (97. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám - Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika a piacgazdaságban és a nemzetközi együttműködésben
36 Bobrovszky Jenő Egyezménye multinacionális, a közösségi szabadalomról szóló Luxemburgi Egyezmény szupranacionális szabadalmi rendszert létesít. Az értekezés elemzi a Müncheni Egyezmény európai szabadalmi rendszerét. Az Egyezmény multinacionális jogi hatályú bejelentést és európai szabadalomengedélyezést vezet be, amely szerint a jog az engedélyezés után dezintegrálódik nemzeti szabadalmakká. Ez a „félintegrációs” megoldás működőképes kompromisszum a közösségi kompetencia versus nemzeti szabadalmi szuverenitás problémában. Emellett végbement a belső, divergens jogrendek integrációs harmonizálódása a „ius unum — lex multiplex” elve alapján. Magyarországnak az Európai Gazdasági Közösséghez és azzal egyidejűleg az európai szabadalmi rendszerhez való társulása, illetve csatlakozása része annak a történelmi folyamatnak, amelynek során országunk a perifériából a centrum-országok áramába, a világ egyik csúcstechnikai közösségébe, az európai fejlődés objektív erővonalába, fő sodorvonalába kíván kerülni egy hatékony, innovációs beruházásokra és technológiatranszferre ösztönző szabadalmi oltalmi és információs rendszer bevezetésével. Jogi hatás szempontjából a legnagyobb léptékű változás az lesz, hogy a nemzetközi hatóság döntése országunkban, a magyar szabadalmi törvény — mint lex loci protectionis — által meghatározott tartalmú polgári jogot fog konstituálni. 10.2. Az értekezés a Müncheni Egyezmény, a GATT szellemi tulajdoni egyezménytervezete és a WIPO szabadalomjogi harmonizációs szerződéstervezete alapján, a két pólust képező római-germán típusú szabadalmi jogok és az amerikai szabadalmi jog szemszögéből vizsgálja a legfontosabb szabadalmi anyagi jogi kérdéseket. A szabadalmazhatóság feltételei között a találmány és az ipari alkalmazhatóság horizontálisan, a technika világán kívüli, különlényegű természeti tárgyaktól, és a művi világon belül a nem technikai jellegű antropogén tárgyaktól való elhatárolást szolgálják. E két kritérium fejezi ki a szabadalmazhatóság tárgyát képező szellemi szubsztancia technikai rendszer jellegét és áruparadigma minőségét, elvi mintaként áruban való megtestesíthetőségét („fizikai áruképességét”). A szabadalmi jog szempontjából a technikai rendszer a természeti komponensek (anyag, energia) és az emberi művi beavatkozást jelentő intellektuális összetevők egészként, meghatározott céleszköz racionalitás szerint működő egysége, amely szabályként ismételhető. Az áruképesség a technikai rendszernek hasznos termékben vagy termelési eljárásban való megtestesülése lehetőségét jelenti, amely a találmánynak a piaci mechanizmuson keresztül való értékesítéséhez szükséges. Az újdonság és a feltalálói tevékenység (nemnyilvánvalóság) kritériumai már az egylényegű technikai világon belül, a technika állásához képest történő vertikális elhatárolásra irányulnak. Az újdonság a technika állásához mint jogilag meghatározott összehasonlítási alaphoz képest jelent információtöbbletet, amelyet a feltalálói tevékenység (nem-nyilvánvalóság) kritériuma vet alá a találmányon alapuló szellemi tulajdont a monopoligénytől elválasztó értékítéletnek. Az értekezés elemzi a szabadalmazhatóság kritériumainak történelmi kialakulását, a tartalmukkal összefüggő értelmezést, különös tekintettel azokra a követelményekre, amelyek a harmonizáció révén a magyar szabadalmi jogban is meg fognak jelenni (a teljes kiterjesztésű, a türelmi időbe eső egyes feltárások nélküli technika állása, a nem-nyüvánvalóság amerikai eredetű kritériuma, a termékoltalmi rendszer bevezetésének egyes szempontjai). 10.3. Az értekezés összehasonlítja a szabadalmi oltalom tartalma, tárgyi, időbeli és területi terjedelme, az előhasználati jog, a szabadalmi jog kimerülése, a kutatási, oktatási, magáncélú (eseti) felhasználás szabályait, a kényszerengedély felhasználásának korlátáit a római-germán jogcsalád és az amerikai jog szerint, valamint a WIPO harmonizációs szerződéstervezetéből és a GATT szellemi tulajdoni egyezménytervezetéből eredő egységesítési irányokat. Az oltalom tartalma jogok és kötelezettségek, korlátozások és szabadságok fekete-fehér sakktáblakockáiból áll össze kiegyensúlyozott egésszé. A szabadalmi jog tárgyának elvont meghatározása és árutermelői, forgalmazói tartalma következtében — az oltalmi időben és területen — a legintenzívebb és a legnagyobb terjedelmű abszolút szerkezetű polgári jog, amely szellemi tulajdonjogi autonómiát, stabilitást, perspektívát és jogbiztonságot nyújt. A szabadalmi jog mint definitiv szellemi tulajdon meghatározója az igénypont verbális-logikai képlete, amelynek kettős rendeltetése van: az oltalom tárgyának meghatározása és a műszaki tanítás. Az igénypont bilaterális dokumentum, a hatóság és a bejelentő által meghatározott osztozkodási formula a találmánynak a közkincsbe tartozó és a magánrendelkezés körébe vonható összetevőiről. A szabadalmi jogi harmonizáció oldani kívánja az igénypont statikus merevségét, bővíteni értelmezési tartományát az ekvivalenciaelv bevezetésével, továbbá pótolni kívánja a részoltalom hiányát a közvetett bitorlás intézményének általánosításával. Az igénypontok tekintetében fennmarad a rómaigermán és az amerikai rendszer kettőssége. Az oltalmi idő, a „first-to-file” elsőbbségi elv, valamint az előhasználati jog és a kutatási, oktatási, magán(eseti) célú mentességek, jogkimerülés tekintetében a római-germán jogcsalád megoldásai érvényesülnek. A kényszerengedély vonatkozásában viszont az amerikai igényeknek megfelelően a kényszerengedély
