Iparjogvédelmi Szemle, 1992 (97. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 1. szám - Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelem és csúcstechnika a piacgazdaságban és a nemzetközi együttműködésben
Iparjogvédelem és csúcstechnika a piacgazdaságban és a nemzetközi együttműködésben 37 feltételei (a hasznosítás elmulasztása és a függő szabadalmak esetében is) szigorodhatnak. 11. A csúcstechnikák és a szellemi tulajdon Az értekezés — egyfajta „oltalmi algoritmus” szerint, a titok felől a nyilvános oltalmi formák felé haladva — megvizsgálja három csúcstechnika (a szoftver, az integrált áramkörök topográfiája és a biotechnológiai alkotások) tekintetében a szellemi tulajdon által a nemzetközi gyakorlatban felkínált oltalmi lehetőségeket. Az értekezés elemzi a szoftver funkcionális alkotás jellegét, amelyből adódóan együttesen jel- és eszközfunkciós eljárási lépésrend, felhasználási súlypontja azonban nem a kommunikációban, hanem az utilitárius működésben van. A szoftver, céleszköz racionalitású feladatmű természete folytán, technikai rendszerek — ezek között találmányok — potenciális szellemi alkotórésze. Az alapvető elvi lépés, amelyet a szerzői jog a szoftver kapcsán tett az volt, hogy a védelemnek — a kifejezésforma kommunikatív felhasználása mellett — egy új dimenziót adva, kiterjesztette azt egy másik síkra, a kifejezésforma tartalmát képező idea gyakorlati eszközként való felhasználására is. Ez a kiterjesztés a gyakorlatban a szabadalmi jog felé közelítette a szabályozást: megjelent az alkotási szint, a dinamikus fejlesztés, a mérnöki visszafejtés szabadsága, a hatékonyság, a működésért való szavatosság követelménye. Ellentmondás támadt a műszaki és jogi követelmények között: annál optimáüsabb egy program, minél közelebb áll az algoritmushoz, tehát minél kevesebb a védhető része (az „optimális program paradoxona”). Az ismét előtérbe kerülő szabadalmi védelem („Karmarkar algoritmus”, „In re Iwahashi”) csak a technikai rendszerbe foglalt szoftver, illetve algoritmus kapcsán vehető igénybe. Ha a technikai rendszerbe foglalás névleges, az oltalom a nominális, műszakilag nem együtt ható hardver elhagyásával megkerülhető. Az integrált áramkörök elrendezési mintája, illetve a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiája esetében még egyértelműbb az alkotás funkcionális, haszonelvü, utilitárius jellege. A szabadalom csak a feltalálói tevékenység szintjét elérő, funkcionálisan új áramkörre nyerhető, az integrált áramkörök azonban rendszerint csak szakértői kivitelezési változatai az eredeti, szabadalmazott találmányi gondolatnak. Az értekezés elemzi az integrált áramköröknek mint a grafikai művek és az ipari innovációk keverékét képező alkotásoknak a szerzői jog — szabadalmi jog konceptuális hibridjéből létrehozott sui generis jogi oltalma sarokpontjait: az oltalom tárgyát képező topográfia fogalmát, az oltalom tartalmát, a magyar jogban innovációnak számitó mérnöki visszafejtés, vétlen jogsértés szabályait. Az értekezés vizsgálja a biotechnológiai alkotásokra (mikroorganizmusokra, növény- és állatfajtákra) vonatkozó gazdasági, jogi, bioetikai, vallásfilozófiai érveket és ellenérveket. Kitér azokra az aggályokra, hogy az „életszabadalmak” révén a teremtés egy-egy darabja emberileg kotyvasztott törvények, paragrafus-agymüvek alapján szellemi tulajdonba vehető, az emberiség örökségét jelentő, zárt számú genetikai forrás monopolizálható. Az értekezés bemutatja, hogy a mikroorganizmusokkal és az „állatkonstrukciókkal” összefüggő találmányok, valamint a „növényi kreációk” és növényi részek (pl. gének, szövetkultúrák, sejtvonalak) oltalma csak a szabadalmi jog megfelelő kiegészítése (pl. a verbális feltárást pótló és a hozzáférést biztosító letétbe helyezési rendszer, a fajtakonzisztencia követelménye, az önreprodukció szabályozása) révén biztosítható. Az értekezés elemzi az új növényfajták oltalmára vonatkozó Nemzetközi Egyezmény felülvizsgálatával összefüggő kérdéseket, különösen az oltalom tárgyának a növényi részekre és a továbbfejlesztésekre való kiterjesztését, továbbá a növényfajta-oltalom és a génszabadalmak kollíziójának megoldási lehetőségeit. Általános következetésként adódik, hogy a csúcstechnikai alkotások védelmét nem lehet egy-egy jogintézményre leszűkíteni, hanem azt — a konkrét jogi forma komparatív előnyeitől és a felhasználási súlyponttól függően — a szellemi tulajdon teljes instrumentáriuma alternative vagy kumulative szolgálja (üzleti titokvédelem, szerzői jog, szabadalmi, használati minta jogvédelme, védjegyjog, valamint az integrált áramkörök és az új növényfajták tekintetében kialakult sui generis oltalmi formák). A kifejezésforma és a gondolati tartalom fúzióját jelentő csúcstechnikai alkotások kapcsán a szellemi tulajdon belső demarkációs vonala a szerzői jog és az iparjogvédelem között átjárhatóvá vált, ennek következtében a szellemi tulajdoni integratív megközelítés került előtérbe. Másrészt — 100 év után először — új, alternatív, az iparjogvédelem és szerzői jog hibridjét jelentő sui generis oltalmi formák kialakulása differenciálja, és egyfajta másodgenerációs szellemi tulajdonként gazdagítja a szellemi tulajdon hagyományos rendszerét. A kialakult sui generis oltalmi formák fogalmi rendezése kétfokozatú oltalmi rendszerben lehetséges: a csúcstechnikák területén létrejövő találmányokat is felölelő szabadalmi szinthez képest speciális „csúcstechnikai használati mintaoltalmi” szint keletkezett az evolúciós, tudás- és beruházásintenzív eredményekre, mint amilyenek az integrált áramkörök elrendezési mintái és az új növényfajták. IV. AZ EREDMÉNYEK HASZNOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEI Az értekezés eredményei felhasználhatók az iparjogvédelmi jogalkotásban, joggyakorlatban, képzésben és a további kutatásokban, különösen
