Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Dr. Bobrovszky Jenő: Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai
Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai 17 A személyiségi elméletek filozófiai alapját Kant szolgáltatta, aki a szerzői jogot a legszemélyesebb jognak („iu8 personalissimum”) minősítette.7 A személyiségi elmélet alapvető jogászi kimunkálása — mint ismeretes — Gierke nevéhez fűződik. A személyiségi elmélet a vagyoni jogokat egy új, személyiségi dimenzióval bővítette és alapul szolgált a francia duális, a vagyoni jogokat és a személyiségi jogokat („droit moral”) külön kezelő, és a német monista, a személyiségi és vagyoni elemeket összekapcsoló szerzői jogi elméletek kialakításához, szemben az angolszász „copyright” felfogással, amelyben a szerzői személyiségi jogok háttérbe szorultak. (Napjainkban viszont tanúi vagyunk egy olyan folyamatnak, hogy az USA-nak a Berni Uniós Egyezményhez való csatlakozása eredményeként az angolszász „copyright” rendszerébe integrálja a vagyoni jogok mellett a szerzői személyiségi jogokat is.) A vagyoni és személyiségi aspektusokat szintetizálni törekvő kombinációs elméletek között E. Ulmer monista elméletét emelhetjük ki, amely a személyiségi és vagyoni jogosítványok szétválaszthatatlanságát vallotta. A személyiségi elméletek képezik az alapját a szellemi alkotások joga tanának is. 6. Az elméletek áttekintése meggyőz arról, hogy bennük — Szent Pál szavaival — „csak rész szerint van az igazság”. Az elméletek egy-egy nézetét adják a jogterületnek, és nem egymást kizáró, hanem kiegészítő viszonyban vannak egymással, ahogy az ábrázoló geometriában a felülnézet nem zárja ki az előlnézet vagy oldalnézet igazságát. A fentiek miatt azonban mindegyik csak zárt rendszerű részelmélet, amely egyetlen szempontot ragad ki: az alkotó személyét, a jog tárgyát vagy a jogi szabályozás módszerét. A személyiségi részelmélet (mint eredetelmélet) elsődlegesen a szellemi alkotások genezisével összefüggő személyiségi elemek jelentőségét emeli ki, de e mozzanat „elméleti elhatalmasodása”, kizárólagos, illetve monista szempontú előtérbe helyezése az iparjogvédelemben soha nem felelt meg a realitásnak. A szabadalom, védjegy- és ipari mintaoltalom nem a szellemi alkotó személyiségi jogainak felszentelését jelentik, hanem elsődlegesen gazdasági, piaci tényezők. Az immateriális javak részelmélete (mint tárgyelmélet) csak a jog tárgya oldaláról közelíti meg a jogterületet, míg a versenyjogi részelmélet (mint eszközelmélet) egyoldalúan a jogi védelem eszközére, funkciójára helyezi a hangsúlyt. Az áttekintett részelméletek közül egyik sem alkalmas önmagában arra, hogy a jogterület átfogó szintézisét adja, dogmatikailag valamennyi vitatható. Nézetünk szerint az iparjogvédelem és a szerzői jog kutatása és oktatása során nem egyetlen elmélettel, hanem a jogtudomány mai állása szerinti plurális, nyitott elméletrendszerrel kell dolgozni, amelyben valamennyi részelmélet a maga sajátos, leszűkített szempontrendszerével, saját érvényességi körébe utalva helyet kaphat. Az elméletrendszer domináns eleme viszont csak olyan, a részelméletek fölé rendelhető elmélet lehet, amely a jogterület legátfogóbb és nemzetközileg legelfogadottabb, a jövő felé nyitott gondolkodási és szabályozási modelljét, valamint terminológiáját nyújtja. Napjaink gazdasági és nemzetközi realitásának leginkább megfelelő, legműködőképesebb és a nemzetközijogi köztudatban, szakmai terminológiában is meggyökeresedett konzisztens gondolkodási és szabályozási struktúra a „szellemi tulajdon” („intellectual property”), amely az e téren működő ENSZ Világszervezet (WIPO = World Intellectual Property Organisation) nevében, nemzetközi egyezményeiben és kiadványaiban is elfogadott szintézis a szellemi javak rendszerben tartására, a jogterület tárgyainak „szellemi” jellege és a szabályozás „tulajdoni” módszere alapján. A szellemi tulajdon rendszere a nemzetközi technikai, kulturális, piaci kommunikációs kapcsolatokat megkönnyítő viszonylag egységes fogalom-, intézmény- és terminológiai komplexumot is jelent. Elengedhetetlen tehát, hogy az iparjogvédelem kutatása és oktatása körében domináns elméletként a szellemi tulajdon doktrínáját helyezzük előtérbe, elkerülve az eszmei háttér eddigi beszűkülését a szellemi alkotások joga részelméletére, illetve egyéb, parciális elméletekre. A szellemi tulajdon elmélete — amelyet a német filozófiában részletesen Schopenhauer fejtett ki — nem sorolja a szellemi javakat a dologi tulajdon körébe, hanem annak szellemi párdarabjaként fogja fel. Napjainkban ezzel összhangban az NSZK-ban a jogirodalom és a törvényhozás visszatért a „Schutz des geistigen Eigentums” kifejezés használatához és általában a „szellemi tulajdon” elméletének terminológiájához.8 A francia jogirodalom vezető elmélete szerint: „le droit de breveté m’était rien d’autre qu’un droit de propriété, un droit de propriété incorporelle” .9 A tulajdonjognak ez a tágabbkörű, a fizikai dolgok világán túllépő felfogása az angolszász jogcsaládban a leginkább kidolgozott, sőt az USA- ban ez az egyedüli olyan tulajdonforma, amelyet az Alkotmány 8. cikk (8) bekezdése külön megemlít. A Szövetségi Fellebbezési Bíróság legutóbb egy 1983. évi döntésében egyértelműen kimondta, hogy a szabadalom „tulajdonnak” tekintendő (Carl Schench A.G.V. Nortron Corp. Fed. Cir. 1983.). A legtágabb elméleti felfogás szerint a tulajdonjog jogilag kikényszeríthető hatalom arra, hogy külső gazdasági források, externáliák — ezek körébe tartozik az információ is — belsővé tételével, interiorizálásával másokat azok használatából kizárjunk anélkül, hogy erre szerződést kellene kötnünk velük. A tulajdon statikus aspektusa a gazdasági forrás megóvása és optimális használata, dinamikus aspektusa a gaz
