Iparjogvédelmi Szemle, 1991 (96. évfolyam, 1-6. szám)
1991 / 2. szám - Dr. Bobrovszky Jenő: Az iparjogvédelem elvi-elméleti alapjai
16 dr. Bobrovszky Jenő nem képes megmagyarázni a jelzett jogintézmények összetartozásának elvi alapját, közös nevezőjét. Álláspontom szerint a szerzői jog — legalábbis kontinentális felfogás szerinti változata — alapvető beszámítási pontja a szerző, az iparjogvédelem vonzásközpontja viszont a piaci áru. A szerzői jog a szerző személye felől indul el és szabályozza a személyhez fűződő és vagyoni jogokat, amely mellett csak másodlagos szerepe van a szerzői művet megtestesítő, piaci áruként értékesülő dologi hordozónak. Az iparjogvédelem ezzel szemben azokat a technikai, esztétikai és szemiotikái jellegű jelenségeket vonzza be jogterületére, amelyek valamilyen módon a piaci áru szellemi értékkomponensét képezik, illetve szimbolizálják. Az iparjogvédelmi jogterület alapvető vonatkoztatási pontja tehát a piaci áru, tárgyai pedig az annak különböző strukturális szintjein elhelyezkedő, az áru értékére és használati értékére meghatározó jelentőségű technikai, esztétikai és szemiotikái jellegű szellemi értékkomponensek, amelyeknek e funkciójuk teremt fedezetet ahhoz, hogy szellemi javakként önállóan is forgalomképesek legyenek. A műszaki áru (pl. egy kazetta) a technikai, esztétikai és szemiotikái értékkomponenseken kívül művészi kifejezési értékkomponenst (pl. egy Beethoven szimfóniát) is hordozhat, többrétű szellemi értéktartalma lehet. A piaci áru technikai és esztétikai jellegű szellemi értékkomponensei az emberi személyiségben rejlő műszaki és művészi alkotóképességnek az áruba való beépülését, „árusodását”, míg a szemiotikái jellegű árujelzők az áru „személyesedését”, perszonifikálódását fejezik ki. A találmány, a használati minta és az integrált áramkör az áru technikai tartalmát, az ipari minta a külső, esztétikai megformálását képezik, míg a rajta elhelyezett védjegy és egyéb árujelzők, mint szemiotikái kategóriák a jóhírnevet szimbolizálják, annak asszociációs párját alkotják. A szellemi értékkomponensek közül a találmányok, a használati minták, az integrált áramkörök és az ipari minták a dinamikus, változó összetevők, míg a jó hírnevet jelképező védjegy és egyéb árujelzők a statikus, maradandó komponensek. Az iparjogvédelem tárgyainak az áru szellemi értékkomponenseként való felfogása túllép a „kétkezi munkaértékelméleten” és az intellektuális, pszichológiai jelenségeket is az értékképző tényezők közé sorolja. (Ebben a tekintetben már a római jognak is tágabb értékfelfogása volt, gondoljunk csak a „pretium affectionis” = előszereteti érték fogalmára, mai jogunkban pedig a személyiségi értékek polgár jogi védelmére és általában a bizalmi, pszichológiai faktor szerepére a modern piacgazdaságokban, pl. az értékpapírárfolyamok mozgásában, a beruházási készségben). Az iparjogvédelem tárgyainak a piaci áru értékkomponenseiként való felfogása nem jelenti azt, hogy átvesszük az iparjogvédelembe az atomfizikában a század elején kialakított „mazsoláskuglóf’ elméletet, amely szerint az elektronok mazsola módjára beágyazva „ülnek” az atomban (az elektronokat felfedező J. Thomson modellje, 1907). Az iparjogvédelem körében oltalmazott szellemi javak nem lokalizálhatok, nem mazsola módjára „ülnek” a piaci áruban, hanem azt értékkomponensként áthatva, az áru előállításában szerepet játszó termelési tényezőket (a földet, a munkaerőt és a tőkét) megtermékenyítve, azokat szaturálva, emelik az áru objektív és szubjektív értékét (csökkentve a ráfordításokat, növelve a hasznosságot, gyorsítva a tőke megtérülését, és technikai, esztétikai, illetve márkajáradék képzésére adva lehetőséget az árban). A jogterület bipoláris (a szerző és a piaci áru köré koncentrálódó) jellege miatt a szellemi alkotások joga koncepciója álláspontom szerint nem alkalmas a szerzői jog és az iparjogvédelem összetartozásának elméleti megalapozására. II. Az iparjogvédelem jogi természete 5. Az iparjogvédelem és a szerzői jog jogi természete tekintetében — mint Lontai rámutat — háromféle elmélettípus különböztethető meg: — a vagyoni elméletek, — a személyiségi elméletek, — a vagyoni és személyiségi aspektusokat összekapcsoló elméletek csoportja.6 A vagyoni elméletek körében a legalapvetőbb a tulajdonjogi elmélet, az anyagtalan javak joga elmélete és a versenyjogi elmélet. A tulajdonjogi elmélet történetileg a legrégibb, az angolszász „ipari tulajdon” felfogás alapvető elmélete volt, s a XVIII. század végi francia szabadalmi és szerzői jogi törvényhozás elvi alapját is képezte. Ezt az elméletet azonban nyers formájában sokan elutasították amiatt, hogy a szerzői jog és az iparjogvédelem tárgyát képező szellemi javak nem illeszthetők be a dologi tulajdon rendszerébe (pl. területhez kötöttek, időben korlátozottak). A vagyoni elméletek között további tekintélyes teória az anyagtalan javak joga („ Immaterialgüterrecht”) elmélete (J. Kohler, napjainkban A. Troller), valamint a versenyjogi elmélet (A. Elster). Kétségtelen mindkettő igazsága, mivel az iparjogvédelem és a szerzői jog tárgyai immateriális javak, továbbá szembetűnő az iparjogvédelmi jogok hangsúlyozottan versenyeszköz jellege, amelynek következtében a versenyjog különös részeként szoros kapcsolatban vannak egyrészt az iparjogvédelmet kiegészítő, tisztességtelen verseny elleni magánjogias szabályozással, másrészt az iparjogvédelmi jogok visszaélésszerű felhasználása során kialakított monopolhelyzet visszaszorítására is vonatkozó, közjogias „antitrust”, kartelljogi törvényhozással.
