Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1990 (95. évfolyam, 1-6. melléklet
1990 / 2. szám - Dr. Gödölle István: Ismertetés Stauder „Szabadalom- és használati minta bitorlási eljárás az NSZK-ban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban” című könyvéről és gondolatok a magyar szabadalombitorlási eljárásról
1990/4 - SzKV МеГ éklet 39 licenciára. Ekkor pedig a szabadalmas bármiféle anyagi igényt csak szabadalombitorlás jogcímén érvényesíthet. Ha a szabadalmas nem ellenzi a hasznosítást, esetleg épp 5 ajánlotta fel a találmányt hasznosításra, nem fog eltiltást kérni, hanem a bitorlás megállapítása mellett csupán a gazdagodás kiadását. A gazdagodás mértékére értelemszerűen adódik az a licenciadíj, amit a szabadalmas kiköthetett volna.8B Kártérítés ilyen esetben megítélésünk szerint nem kérhető, mert — bár a bitorlási cselekmény jogellenes — felróhatóság nem áll fenn. Más a helyzet, ha felróhatóság, azaz polgári jogi vétkesség (szándékosság vagy gondatlanság) terheli a bitorlót. A bíróság által megítélhető kártérítésnek véleményünk szerint nagyobbnak kellene lennie ama licenciadíj összegénél, melyet jogszerű hasznosítás esetén kellett volna fizetni, akkor is, ha a szabadalmas nem tud ennél nagyobb vagyoni kárt igazolni. Ellenkező esetben a rosszhiszemű bitorló ugyanolyan helyzetL.cn lenne, mint aki jogszerűen eljárva licenciaszerződé-t kötött. A szabadalmi törvénynek lehetővé kellene tennie, hogy a bíróság a felróhatóság mértéke szerint pl. két- és háromszoros licenciadíj közötti kártérítést ítélhessen meg. Az amerikai jog alkalmaz hasonló megoldást.10 Ilyen szabályozást látnánk helyesnek szerzői jogunkban is a jelenlegi, az állam javára megítélendő bírság helyett.11 A kártérítés fent javasolt szigorításával együtt el lehetne törölni a szabadalombitorlás szabálysértési szankcióját.12 Ez a jogintézmény tudomásunk szerint egyáltalán nem került alkalmazásra. Az illetékes tanácsi igazgatási osztályoktól nem is lenne várható a megfelelő jogalkalmazás. A szabálysértési szankció azért sem tűnik megfelelőnek, mivel — eddig is és várhatóan a jövőbtn is — a bitorlók többnyire váNalatok (jogi személyek), a szabálysértési eljárást viszont csak természetes személy ellen lehet indítani. Mind a termelés jogbiztonsága, mind pedig a szabadalmasok esetleges rosszhiszemű kiváró taktikájának elkerülése végett, megfontolandónak látjuk a szabadalombitorlásból eredő gazdagodás kiadása és kártérítés iránti igényre az általános polgári jogi objektív elévülési idő mellett rövidebb szubjektív elévülési idő bevezetését, hasonlóan a régi magyar szabadalmi joghoz, ahol ez ? tudomásra jutástól számított 3 év volt.13 Ezt nem érezzük méltánytalannak a szabadalmassal szemben, elvárható tőle, hogy a bitorlás észlelése esetén haladéktalanul fellépjen, ha szabadalmát érvényesíteni kívánja. A bitorlás és a bitorlási perek szempontjából a magyar szabadalmi jogba 1983-ben bevezetett ekvivalencia-elvnek14 nincsen jelentősége. A Legfelsőbb Bíróság jogértelmezése15 szerint az igénypont valamely jellemzőjének egyenértékű jellemzővel való megvalósítása esetén csak a már meglévő díjigény marad fenn, azaz vagy a szolgálati találmány feltalálójának találmányi díj iránti igénye, ez esetben a díjigény jogszabályon vagy szerződésen alapul, vagy érvényes licenciaszerződés, illetőleg kényszerengedély alapján a szabadalmas licenciadíj iránti igénye, itt a díjigény szerződésen, illetőleg bírósági ítéleten alapul. A szabadalmasnak másokkal szemben bitorlás esetén a gazdagodás kiadására vagy kártérítésre van igénye, ezek a Legfelsőbb Bíróság szerint nem „díjigények". Bár korábban magunk ennél tágaabb jogszabályértelmezés mellett tettük le a voksot,16 el kell ismernünk, hogy a Legfelsőbb Bíróság értelmezése megfelel a jogszabály szövegének. Szükségesnek látjuk, hogy a szabadalmi törvény a közeljövőben akként módosíttassék, hogy a szabadalom oltalmi köre kiterjedjen az ekvivalens megoldásokra is. Ilyen lényeges anyagi jogi rendelkezésnek egyébként is inkább a törvényben, mint annak végrehajtási rendeletében van helye. A szabadalmas, illetőleg a feltaláló által rendelkezésre bocsátott „javított” jellemzővel helyettesített megoldásokra vonatkozó eddigi szabályozást viszont — bármennyire is dicséretes volt a jogszabályalkotó szándéka — nem tartanánk fenn, mivel parttalanná teszi a díjigényt, illetőleg az oltalmi kört, és a gyakorlatban nagyon nehezen értelmezhető. A javasolt jogszabálymódosítással a magyar szabadalmi jog összhangba kerülne számos fejlett ország szabadalmi jogával,17 valamint az európai szabadalmakra vonatkozó Müncheni Egyezménnyel,18 továbbá megfelelne azoknak a harmonizációs törekvéseknek, amelyek a Szellemi Tulajdon Világszervezete keretében vannak folyamatban.19 Az ekvivalencia-elvnek az oltalmi körre való alkalmazása azzal az előnnyel is járna, hogy a nemleges megállapítási eljárásokban az Országos Találmányi Hivatal mérlegelhetné az ekvivalenciát, amely éppo az ütközési határesetekben gyakran előfordul. A hatályos magyar jog szerint a szabadalombitorlási per és a szabadalommegsemmisítési eljárás — hasonlóan az NSZK jogához — egymástól elkülönül és részben más fórumok előtt folyik. A megsemmisítési eljárások az Országos Találmányi Hivatal előtt indulnak és jogorvoslati fórumként nemperes eljárásban elsőfokon a Fővárosi Bíróság, másodfokon a Legfelsőbb Bíróság jár el. A szabadalombitorlási perekben elsőfokon a Fővárosi Bíróság, másodfokon a Legfelsőbb Bíróság já el. Amint láttuk, a statisztikai adatok szerint az elkülönítésből adódó felfüggesztések ellenére az NSZK-ban rövidebb a bitorlási perek időtartama, mint a többi vizsgált országban, ahol nem szükségszerű az elkülönítés. Figyelemre méltó továbbá, hogy a közösségi szabadalmakra a Luxemburgi Egyezmény szintén elkülönített bitorlási és megsemmisítési eljárást állapít meg (Streitregelungsprotokoll), amennyiben a semmisség kérdésében első fokon az Európai Szabadalmi Hivatal fog dönteni.20 Ügy véljük, hogy a szabadalombitorlási perekre a várható kis szám miatt a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét célszerű fenntartani. A bitorlási és megsemmisítési eljárások jelen elkülönítése szintén megtartandónak látszik, mivel kívánatos, hogy első fórumként az Országos Találmányi Hivatal döntsön. A jogbiztonság érdekében azonban biztosítani kellene, hogy a bitorlási perek hamarább befejeződjenek, ehhez természetesen a megsemmisítési eljárást is gyorsítani kellene. Mindez kevésbé tűnik jogszabálymódosítási feladatnak, sokkal inkább az eljáró hatóságok kisebb munkaterhelésén, valamint célratörőbb eljárás- és pervezetési gyakorlatán múlik. Ez utóbbi azért is kívánatos lenne, mivel kedvező irányban befolyásolná a felek és képviselők akcióit. A magyar bitorlási perben a felperes szabadalmas rendelkezésre álló bizonyítási eszközök nem látszanak elégségesnek, ha a bitorlás ténye csak az alperes üzemén belül állapítható meg. Az általános szabály szerint a felperes köteles a bitorlás tényét bizonyítani. Azonban
