Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1990 (95. évfolyam, 1-6. melléklet
1990 / 2. szám - Dr. Gödölle István: Ismertetés Stauder „Szabadalom- és használati minta bitorlási eljárás az NSZK-ban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban” című könyvéről és gondolatok a magyar szabadalombitorlási eljárásról
38 * Melléklet 1990/4 - SzKV Franciaországban ideiglenes intézkedésként sajátos bizonyítási és bizonyítékbiztosítási eszköz van: a „saisiecontrefaçon” . Ez a szabadalmas számára lehetőséget ad arra, hogy a feltételezett bitorlásnál a bitorlási tárgyat vagy eljárást — akár a bitorlási per megindítása előtt — megszemléltesse és leírattass? (saisie-descriptive) vagy lefoglaltassa (saisie-réelle). A saisie-t kérelemre a bíróság elnöke rendeli el, és azt a bírósági végrehajtó szakértő, gyakran a kérelmező szabadalmi ügyvivője közreműködésével foganatosítja. A foganatosítást követő 15 napon belül meg kell indítani a bitorlási pert, ellenkező esetben a saisie érvénytelen. A vizsgált bitorlási perek 91 %-ánál kérelmeztek előzetesen saisie-t, a saisie végrehajtása 85 %-ban megállapítható volt. Önkényes, megalapozatlan, érvénytelen saisie a kérelmező kártérítési kötelezettségével jár. Olaszországban a saisie-descriptive-hoz hasonló eszköz a „ descrizione", a vizsgált perek 32 %-át megelőzte ilyen eljárás. A saisie-réelle-nek megfelel a „sequestro". Nagy-Britanniában a bírói gyakorlat alakított ki egy bizonyítékbiztosítási ideiglenes intézkedést, ez az un. Anton-Piller-Order, amit szabadalombitorlás gyanúja esetén is alkalmaznak.7 A bitorlási perek nagy részében vitatott volt a felek között a szabadalom, illetőleg a használati minta oltalmának tárgyi terjedelme. Az NSZK-ban a szabadalmi pereknél 52 %-ban, a használati minta pereknél 38 %-ban, Nagy-Britanniában valamennyi ítélettel végződött szabadalmi perben vitás volt az igénypontok által meghatározott terjedelem. A bitorlási kereset ellen az alperesek igen gyakran a szabadalom, illetőleg a használati minta érvényességének kétségbevonásával védekeznek. Az NSZK-br.r. ez külön szabadalommegsemmisítési, illetőleg minta törlési eljárás keretében történik. Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban a bitorlási perben is kérheti az alperes az érvénytelenség megállapítását, illetőleg érvénytelenségi kifogást érvényesíthet. Az NSZK- ban a bitorlási perek szabadalmai ellen 52 %-ban, használati mintái ellen 60 %-ban indítottak megsemmisítési, illetőleg törlési eljárást, ezek 18 %-a. illetőleg 13 %-a végződött megsemmisítéssel, illetőleg törléssel és 17 %a, illetőleg 22 %-a korlátozással. N^gy-Britanniában az ítélettel végződött 14 perből 13-ban volt érvénytelenségi ellenkérelem, ebből 4 volt legalább részben sikeres. Franciaországban a vizsgált s abadalombitorlási perek 81 %-ában volt semmisségi ellenkérelem, illetőleg semmisségi eljárás, ezek 35 %-a eredményezett semmisséget, 7 %-a korlátozást. Olaszországban a vizsgált szabadalombitorlási perek 57 %-ában volt semmisségi ellenkérelem, illetőleg kifogás, a használati minta pereknél 55 %-ban. A megsemmisítési illetőleg korlátozási arány a vizsgált többi országnál jóval magasabb, ami nyilván arra vezethető vissza, nogy az engedélyezés érdemi vizsgálat nélkül történik. Érdekes eredménye a vizsgálatnak, hogy az NSZK- ban a bitorlási perekben a felperesek nagyobb része (szabadalmaknál 78 %-a, a mintáknál 89 %-a) természetes személy vagy kis- és középüzem volt. A többi országban is alacsony (15 % alatt) volt a nagyüzemek aránya a belföldi felperesek között. Úgy tűnik, hogy a nagy cégek inkább törekszenek a jogviták peren kívüli rendezésére, és ebben gazdasági súlyuk folytán általában számukra elfogadható megállapodásra tudnak jutni. A külföldi felperesek aránya Nagy- Britanniában 44 %, Franciaországban 40 %, az NSZK- ban 30 %, Milánóban 28 % volt. A szerző külön fejezetb i értékeli a Luxemburgi Egyezmény szerinti közösségi szabadalmakra vonatkozó bitorlási eljárásjogot a nyert statisztikai adatok fényé ben. A könyv végén 48 táblázatban vannak összrfoglalva a statisztikai eredmények, és közük az egyes országokra kidolgozott kérdőíveket is. II. Stauder kiváló könyvét olvasván óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon milyen képet adna egy hasonló felmérés a magyar szabadalombitorlási eljárásról. Ha Magyarországon is az érvényes szabadalmak oly százalékában indultak volna bitorlási perek, mint amit az NSZK-beli felmérés mutatott (évente 0,1 %), akkor — az 1972, 1973 és 1974 évben átlagban érvényben volt 11 563 magyar szabadalom8 alapján — ebben az időszakban évente átlag 11,5 szabadalombitorlási pernek kellett volna elindulnia. Ezekre a perekre a Fővárosi Bíróságnak volt és van kizárólagos illetékessége. Túri Kálmánná felmérése8-4 szerint 1970 és 1980 között kereken 100 szabadalombitorlási per indult a Fővá'os! Bíróságon. Egyenletes eloszlást feltételezve, évente kb. 10 szabadalombitorlási per adódik. Ez meglepő módon azt mutatja, hogy hazánkban átlagosan az érvényben lévő szabadalmak kb. ugyanolyan százaléka (0,086 %) ellen indult szabadalombitorlási per, mint az NSZK-ban. Túri Kálmánná említett felmérése szerint a vizsgált tíz éves időszakban a szabadalombitorlási keresetek mintegy 60 %-ában a bitorlás megállapításán kívül a gazdagodás visszatérítését, kb. 30 %-ában kártérítést és kb. 10 %-ában nem vagyoni jellegű helyreállító szankciót követeltek. A megsemmisítési kérelmek számából az adódik, hogy átlag minden második bitorlási perre jut egy megsemmisítési eljárás. A megsemmisítési kérelem tehát hazánkban is természetes és gyakori védekezés egy bitorlási per esetén. A 100 szabadalombitorlási kereset ellen 3 esetben védekezett az alperes előhasználati joggal. A vizsgált időszakban kereken 50 nemleges megállapítás iránti kérelmet nyújtottak be az Országos Találmányi Hivatalnál, az ezekben hozott döntés ellen 10 esetben fordultak megváltoztatási kérelemmel a Fővárosi Bírósághoz. Várható, hogy a hazai szabadalombitorlási perek száma az elmúlt időszakhoz képest nőni f^g. Ennek egyrészt a változó gazdasági környezet az oka: a piacgazdálkodás kiszélesülése, a változatosabb tulajdonformák, a külföldi tőke erőteljesebb megjelenése valószínűleg jobban előtérbe helyezi a szabadalom versenyeszköz szerepét. Másrészt a Legfelsőbb Bíróság újabb gyakorlata szerint9 a szabadalmas és a hasznosító közötti eddigi licenciadíj iránti perek legnagyobb része a jövőben bitorlási per lesz. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nem tekinthető létrejöttnek a felek között a szabadalmi licenciaszerződés, ha a felek épp a leglényegesebb feltételben, a licenciadíjban nem egyeztek meg és a körülmények nem utalnak ingyenes
