Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1990 (95. évfolyam, 1-6. melléklet
1990 / 1. szám - Dr. Ficsor Mihály: Az Újítási és Találmányi Szakértői testület szerepe a találmányi és újítási díjviták eldöntésében
24 Melléklet 1990/1 - SzKV lom vételárából (még akkor se, ha azt a Tr. szabályaival összhangban állapították meg), mert a szerződés (és a díjazás) — mindezek ellenére — nem a szolgálati, hanem az ún. magántalálmányokra vonatkozó szabályok hatálya alá tartozik (SZT-2/1988). A Testület két szakértői véleményében is komoly hangsúly esett a Tr. 3. §-ának (2) bekezdésébe foglalt rendelkezések értelmezésére. A Tr. 3. §-ának (2) bekezdése szerint a feltalálót találmányio díj illeti meg a külföldi szabadalom, illetőleg az annak megfelelő tartalmú más jogi oltalom alapján történő értékesítés esetén is, a hasznosítás után azonban csak akkor, ha azért a belföldi szabadalom alapján nem tarthat igéányt találmányi díjra. E jogszabályi rendelkezéssel kapcsolatban a Testület a következőket szögezte le: Magyar szabadalom csak Magyarország területére ad kizárólagos hasznosítási jogot Magyar szabadalom hasznosítására külföldi személy részére is csak Magyarország területére kiterjedő hatállyal lehet hasznosítási engedélyt adni. Külföldön szabadalomhasznosítási engedélyt csak akkor lehet adni, ha az érintett államban a találmány szabadalmi vagy annak megfelelő tartalmú más jogi oltalom alatt áll. Arra a találmányra, amely csak Magyarországon részesült szabadalmi oltalomban, külföldön csak know-how-ként adható hasznosítási engedély, feltéve, hogy a magyar szabadalmi bejelentés közzététele a magyar szabadalom megadásának meghirdetése, a Magyarországon vagy másutt történt gyakorlatbavétel vagy egyéb más körülmény nem tette már az érintett országban olyan mértékben a közkincs részévé a találmányt, ami — a korlátozott hozzáférhetőség hiányában — már megfosztja vagyoni értékétől, „ árupotenciáljától". Ha pedig a Magyarországon szabadalmi oltalomban részesülő találmányra olyan állam(ok) területére kiterjedő hatállyal adnak hasznosítási engedélyt, amely(ek)ben a találmány nem áll szabadalom, illetőleg más jogi oltalom alatt, akkor a szolgálati találmány feltalálói — a Tr. 2. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel — találmányi díjra igényt nem tarthatnak. Abban az esetben, ha — vegyesen — olyan államok területére kiterjedő hatállyal engedélyezik a hasznosítást, amelyekben oltalomban részesül, illetve amelyekben nem részesül a találmány, akkor a szolgálati találmány feltalálóinak találmányi díj iránti igénye szempontjából a hasznosítás engedélyezésének ellenértékéből el kell különíteni azt a hányadot, amelyet a — magyar vagy külföldi — szabadalom (megfelelő tartalmú más jogi oltalom) hasznosítására adott engedély ellenében fizettek, s ezt kell a találmányi díj mértékének meghatározásakor alapul venni (SZT—10/1988; SZT-8/1989) Mind a találmányi, mind pedig az újítási díj jogcíme tekintetében megállapította a Testület, hogy a Tr. 2. §-ának (1) bekezdésére, illetve az R. 10 íjának (1) és (2) bekezdésére figyelemmel a találmány (újítás) hasznosítása esetén a feltalálót (újítót) az erre vonatkozó szerződés rendelkezései szerint megilleti a találmányi (újítási) díj, a szerződés megszűnése után azonban az ugyanannál a gazdálkodó szervezetnél történt további hasznosítás következtében a díjigény nem „újul meg"; további díjigény csak a szabadalom hasznosításának más részére történő engedélyezése, a szabadalom teljes vagy részleges átruházása, illetve az újítás átadása esetén keletkezik (SZT-2/1988; SZT- 5/1989.) Mind a találmányi, mind az újítási díjszerződésekre vonatkozik a Testületnek az az álláspontja, hogy a díjazási időszak meghatározásának elmulasztása esetén a díjszerződés általában (gyakorlatilag az egy összegben megállapított díjazás kivételével) nem jöhet létre. A Ptk. 205. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges kérdésekben meg kell állapodniuk. A találmányi és az újítási díjszerződéseknek pedig — különösen a díjalap-díjkulcs-díjazási időszak hármas együtthatójával meghatározott díjazás esetén — mellőzhetetlen kelléke a díjazási időszak megállapítása, mert enélkül az egyik fél főszolgáltatása határozatlannak minősül (SZT- 7/1988). Az újítási díjazás alapjait érintő szakértői véleményben hívta fel a Testület a figyelmet arra, hogy az újítási jog a polgári jog része, ami a Ptk.-nak a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokról rendelkező 86 §-ából következik F. íjugyanis szellemi alkotásként a törvény védelme alá helyezi az újításokat is Az újítási díjszerződéseket és a közreműködői szerződéseket jogszerűségük és arányosságuk tekintetében tehát egyaránt a Ptk.-nak a szerződésekre vonatkozó általános szabályai alapján kell megítélni. A Ptk. 200. §-a szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg A szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja Semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet a jogszabály megkerülésével kötöttek. A Ptk. 201. §-ának (1) bekezdése pedig kimondja, hogy a szerződéssel kikötött szolgáltatásért — ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik — ellenszolgáltatás jár. Ugyanennek a §-nak a (2) bekezdése szerint a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja, ha a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között — anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné — a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség. Amikor az R. 10. és 13. §-ában a hasznos eredménnyel arányos újítási díjról, illetve a munkaráfordítással arányos közreműködői díjról szól, lényegében a Ptk. 201. §-ában felállított arányossági követelményt fogalmazza meg az újítási jogviszonyok „ testére szabottan". A Ptk.-ban és az R.-ben felállított arányossági követelményt azonban meg kell különböztetnünk a díjszámítási elvektől és módszerektől, amelyek a Ptk. 200. §-ának hatálya alá tartoznak. Az R. a díjalap, a díjazási időszak és a díjkulcs tekintetében nem tartalmaz olyan szabályokat, amelyektől a felek egyező akarattal ne térhetnének el. A felek szerződési szabadságában áll tehát bármilyen díjazási módszer alkalmazása, ha az nem vezet a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségre, azaz nem ütközik az újítási díj esetében a hasznos eredménnyel, a közreműködői díj esetében pedig a munkaráfordítással való arányosság követelményébe. A R. 10. §-ának (1) bekezdése értelmében az újítás hasznosítása és átadása esetén az újítót a hasznos eredménnyel arányos újítási díj illeti meg. A R. 12. §ának (1) bekezdése szerint pedig az újítási díj mértékének meghatározásakor az újításnak a gazdálkodó szervezetnél való hasznosítása esetén az egy évi hasz
