Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő, 1990 (95. évfolyam, 1-6. melléklet
1990 / 1. szám - Dr. Ficsor Mihály: Az Újítási és Találmányi Szakértői testület szerepe a találmányi és újítási díjviták eldöntésében
1990/1 - SzKV Melléklet 23 bejelenteni. Ha a kijelölt szakértővel szemben kizárási ok merül fel, az elnök más szakértőt jelöl ki. A tanács határozatképességéhez az elnök, a tagok és a jegyzőkönyvvezető jelenléte szükséges. A tanács ülései nem nyilvánosak. (Ez hasonlít a francia eljárás szabályozásához: az egyeztető tárgyalás ott sem nyilvános. A zártkörűséggel nyilván az egyeztetés esélyeit kívánják javítani. Ugyanakkor a magyar szabályozásban a tanács ülésének zárt jellege arra is utal, hogy az ülésen az érdekeltek sem vesznek részt.) Az ülésről jegyzőkönyvet kell készíteni. A tanács előtt az ügy előadó tagja ismerteti a Testülethez érkezett megbízást, a rendelkezésre álló és a szakértői vélemény kialakításához szükséges iratokat, valamint előadói javaslatát. A tanács szakértői véleményét általában a rendelkezésre álló adatok alapján alakítja ki, szükség esetén azonban felvilágosítást, adatokat kérhet az érdekeltektől. Ez utóbbi rendelkezés különös figyelmet érdemel, mert lehetőséget ad az eljárás guasi kontradiktóriussá tételére, azaz arra. hogy „felvilágosítást", tehát lényegében nyilatkozatot kérjen — a megbízó útján — az ellenérdekű féltől. Fontos ez a rendelkezés abból a szempontból is, hogy miközben nem háiít kötelező feladatokat a Testületre a tényállás tisztázását illetően, egyúttal lehetővé teszi számára a megalapozott szakértői vélemény elkészítéséhez szükséges adatok beszerzését. A Testület tehát nem ténymegállapító szerv, nem folytat le kiterjedt bizonyítási eljárást. Ugyanakkor kötetlen formában és a véleményének elkészítéséhez szükséges mértékben tájékozódhat a tényekről. Mindazonáltal célszerű, ha a felek arra törekednek, hogy a megbízáshoz a tényállásra vonatkozó valamennyi iratot mellékeljék. Természetesen ajánlatos a megbízásban röviden összefoglalni a tényállást, valamint feltenni azokat a kérdéseket, amelyekre a Testülettől választ várnak. Ha mindkét fél aláírja a tényállást ismertető iratot, az a Testület számára feltétlenül megkönnyíti az ismertetett tényállás teljességével és megalapozottságával kapcsolatos kételyek eloszlatását. Az előadói javaslatot — ismertetése után — az elnök bocsátja vitára. A vitában a tanács minden tagja véleményt nyilváníthat és indítványt tehet. A vita után a tanács szavazattöbbséggel alakítja ki szakértői véleményét. Az előadói javaslat vitája korántsem formális: az esetek többségében érvényesül a testületi bölcsesség, a „több szem, többet lát" elve, s a végleges szakértői vélemény az előadói javaslattól — hol részlet, hol pedig lényegi kérdésekben — eltér. Előfordult olyan ügy is, amelyben a tanács nem tudott egyhangú döntésre jutni. A kisebbségben maradt különvéleményét jogosult jegyzőkönyvbe foglaltatni. A szakértői véleményt a Testület elnöke a tanács ülését követően a megbízónak haladéktalanul megküldi. A Testület egyébként a megbízás vételétől számított 60 napon belül köteles szakértői véleményét megadni. Ez a határidő a nemzetközi átlagnál rövidebb. A Testület a szakértői véleményért az árképzés általános szabályai szerint megállapított díjat jogosult felszámítani. A Testület eljárására vonatkozó szabályok harmonizálnak a fejlett iparjogvédelmi kultúrájú országok gyakorlatával, az eljárás egyszerűsége és gyorsasága kiálllja az összehasonlítás próbáját. További fejlődés szükséges azonban a vitatkozó, szóváltó jelleg intézményes garanciáinak megteremtése, a tényállás tisztázását elősegítő eljárási eszközök részletesebb szabályozása, valamint a szakértői véleménynek olyan konkretizálása révén, ami már alkalmassá teszi a véleményt arra, hogy adott esetben a felek szerződéssé konvertálhassák. A Testület éves ügyszáma (1987: 10; 1988: 6; 1989: 8) megfelel a nemzetközi átlagnak. Az átlagban persze benne van Finnország és az NSZK is: az előbbi elenyészően kevés, az utóbbi pedig kiterjedt gyakorlatot lehetővé tevő mennyiségű üggyel. A SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNYEKBE FOGLALT, A JOGSZABÁLYOK ÉRTELMEZÉSE SZEMPONTJÁBÓL LEGJELENTŐSEBB ÁLLÁSFOGLALÁSOK Az egyes szakértői vélemények összefoglalása elé azt szükséges bocsátani, hogy a vélemények az 1990. január 1. előtt hatályban volt jogszabályokhoz — a szolgálati találmányért járó díjazásrólé és a találmányokkal kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 11/1983. (V.12.) MT rendelethez (a továbbiakban: Tr.), illetve az újításokról szóló 10/1983. (V.12 ) MT rendelethez (a továbbiakban: R.) — és a „végrehajtásukra" kiadott irányelvekhez kötődnek. Mindazonáltal e szakértői vélemények ismertetése hasznos lehet, egyrészt a 77/1989. (VII.10.) MT rendelet 8. §-ának (2) és a 78/1989. (VII.10.) MT rendelet 11. §-ának (2) bekezdésébe foglalt ún. átmeneti rendelkezésekre, másrészt arra tekintettel, hogy a Tr. és az R. alapján kialakult joggyakorlat számos ponton hozzásegíthet az új díjazási jogszabályok megfelelő értelmezéséhez is. A Testület a találmány szolgálati vagy nem szolgálati jellegének és a feltalálói díjigény jogalapjának összefüggését illetően foglalt állás egyik szakvéleményében. A találmányok szolgálati jellegét a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény (a továbbiakban: Szt. 9. §-ának (1) bekezdésébe foglalt ismérvek alapján lehet megállapítani. E bekezdés értelmében szolgálati találmány annak a találmánya, akinek munkaviszonyból vagy más jogviszonyból folyó kötelessége, hogy a találmány tárgykörébe tartozó megoldásokat dolgozzon ki. A vállalat és a feltaláló olyan nyilatkozata, amely a nem szolgálati találmányt szolgálatinak minősíti, polgárijogi szempontból színlelt szerződés, amely — mint ilyen — a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) 207. §-ának (4) bekezdése szerint semmis. Ez azonban nem akadálya annak, hogy a palástolt, leplezett szerződést érvényesnek tekintsük mint szabadalom átruházására irányuló szerződést. Ebben az esetben a szolgálati jellegre utalás azt fejezheti ki, hogy az átruházás nem konkrétan meghatározott ellenérték fejében, hanem olyan feltételek mellett történik, amelyek a feltalálót a szolgálati találmány feltalálójával azonos helyzetbe hozzák. A felek tehát ilyen esetben lényegében alávetik a díjazás feltételeinek megállapítását a Tr.-ben meghatározott szabályoknak. Az ellenérték meghatározásinak ez a módja azonban természetesen — eltérő szerződéses kikötés hiányában — nem vonhatja kétségbe a szabadalom vevőjének azt a jogát, hogy a szabadalommal a továbbiakban szabadon, feltalálói díjigény terhe nélkül rendelkezik. Ugyanakkor ilyen esetben — hacsak a felek eltérően nem állapodnak meg — nem kell a Tr. 4. §-ának (4) bekezdése alapján az adott megoldás után korábban fizetett újítási díjat levonni a szabada-
