Balogh István: Szabolcs vármegye terhei a 17. század végén - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 17. (Nyíregyháza, 2008)

I. Szabolcs vármegye Thököly Imre uralma alatt (1682-1685)

Elrendelte, hogy mielőtt elküldené a szultáni udvarba a követeit, Szabolcs megye írja össze a vasvári békekötés (1664) óta behódolt falvakat: „seríesbe [összeírásba] vévén az olyan behódolt faluk neveit, haladékot nem szenyvedő alkalmatossággal kűlgye authentice [hitelesen] kezünkhöz kegyelmetek".

10 Az összeírás egy hónap alatt el is készült, a fejedelem is megkapta, s továbbküldte a váradi basához. Erről a két alispánt Nagy András kallói várkapitány értesítette: „Azt mondotta az Basa, hogy lajstromba azoknak az városoknak és faluknak nevei, az kiket kíván az mi Kegyelmes Urunk, hogy megh hódoljanak Váradra vigyük, megh láttja, ha ben vagyunk az Császár levelében, és minden jót cselekszünk, az rabok szabadulások felől penig azt mondotta, keressék ki, kik legyenek és hon legyenek, s el bocsátattja. "

n Arra nincs adatunk, hogy állta-e a szavát. A lakosok körében sem a töröktől, sem a német őrségtől való félelem nem csökkent. A jegyzőkönyv szerint májusban rettegve várták őnagysága intézkedését. A szatmári és ecsedi várőrség kapitányai jóindulatának megnyerésére Zoltány Farkast és Tolvaj Ferencet követül küldték Szatmárba Saponarához. A kapitánynak 40, zászlótartójának és őrmestereinek 8-8 magyar forintot vittek ajándékban. Saponara két hónap múlva hosszú levélben intette a vármegye vezetőit az uralkodó iránti hűség további megtartására, ennek fejében mind ő, mind az ecsedi parancsnok védelmet ígért.

12 Egy negyedévvel későbbi levelében megújította a már fenyegetéssel vegyes ígéretét, miszerint amennyire tőle telik a magyar királyság e kis részén élő kereszténységet sem a végvár körül, sem egyéb helyeken nem engedi károsítani és háborítani. Hírül vette azonban, hogy némely gonosz szándékú idegenek - magukat szatmári vagy ecsedi katonának mondva - szerte kóborolnak, a keresztény szegénységet háborgatják és fosztogatják. Emiatt megkereste Kende Gábor Szatmár vármegyei alispánt is, hogy a fegyverszünetet tartsák meg, és hogy a kereszténység fosztogatói ellen szigorúan járjanak el. Felhívta továbbá a figyelmet arra is, hogy a mezővárosok és falvak elöljárói szorgalmasan vigyázzanak, a rablókat és fosztogatókat fogják el, az általuk elhajtott marhákat és náluk talált rablott vagy bárhol rejtegetett javakat foglalják le. Ha császári katonákat találnak köztük, akkor a szatmári és ecsedi őrségnek vagy akármely hadi tisztnek adják át. A velük cimborálókat, akár fő-, akár köznemesek vagy parasztok, adják a vármegyei hatóságok kezébe. Arról is értesült, hogy több vármegyében vannak, akik Fasc. 101. No. 93. Kassa, 1683. febr. 12. Fasc. 101. No. 90. Kalló, 1683- márc. 7 Prot. 14. fol. 247 1683. máj. 18., uo. 247/b. 1683. jún. 3-