Halmos Sándor: Szatmár vármegye zsidósága - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 16. (Nyíregyháza, 2008)

IV. A szatmári zsidóság - 4. Nagybánya

1980 után már nincs rendszeres imádkozás. 2000-ben Fülöp István, a település akkori alpolgármestere még megemlékezést szervezett a temetőben a holokauszt áldozatainak emlékére. (Névsorukat a Függelékben olvashatják.) Nyéki Károly helytörténész kiadványokban emlékezett a múltról, és folytatott beszélgetéseket az elhurcoltak hozzátartozóival. Nagyszerű ember volt - akit e kötet szerzője évtizeden át személyesen is ismerhetett -, aki fontosnak érezte a múlt feltárását. A város központi segítséggel felújította a zsinagógát kívülről, de a belső felújítás még várat magára. Ennek ellenére kulturális rendezvényeknek ad otthont. 2008. szeptember 4-én Turnus István főiskolai tanár képeit mutatták be közel száz érdeklődő előtt. A telken lévő rabbilakás felújításra szorul, s méltó lenne arra, hogy a mátészalkai zsidóság emlékeit őrizze. A Fellegvár utcai temető gondozott, s még megvan a közösség közel 100 éves díszes halottas kocsija is, amely méltó helyen lenne a múzeumban, ahol a környék - sőt az ország - legnagyobb szekérmúzeuma látható. Az 1850 körül épült zsidó templom Mátészalkán 4. Nagybánya Az 1693-ban hozott törvény, amely megtiltotta a zsidóság bányavárosokban való letelepedését, az aranybányák környékére különös szigort alkalmazott. Ezért Nagybányán - amely bányavárosnak és szabad királyi városnak is számított - kettős korlátozás volt érvényben. A városhoz közeli Felsőfaluban feltételezhetően már 1750-ben