Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
fecskerakású sárfal és még később a vályogépitkezés, amelyet a módosabbak és főleg a magas talaj vízállású helyeken tégla- vagy kőalapra raktak. A múlt században azonban még a nemesi kúriák vályogfalát is az elegyengetett puszta földre alapozás nélkül rakták le. A lakóház belső beosztása szerint ez a táj a magyar házépítkezés két alaptípusának érintkező területe. Az első világháború előtt még sokfelé - a 3o-as években már inkább szórványosan - lehetett látni a keleti magyar ház típusát, a füstös-kandallós és az alföldi kéményes-kemencés tüzelőberendezésü lakóházakat. A két típus nemcsak a tűzhely szerint különbözött, hanem a helyiségek rendeltetésében is eltért egymástól. A keleti magyar házforma Erdélyben ismert típusa a beregi Tiszaháton, a Szamos- és Kraszna-közben volt általános, elterjedési területe összeesik a kisfalus zónával. Az alföldi magyar ház keleti határát a Nyírség és nyíri Mezőség érintkező vonal jelezte, a Nyíregyházára telepített tirpákok - bár eredeti lakóhelyükön egészen más házformában építkeztek, teljesen átvették ezt a típust. A két zóna közé eső Nyírség építkezés tekintetében átmeneti sáv, amelyben a két alaptípus keveredett és sajátos altípus, a kemencés-kandallós-tüzhelyes lakóház volt általános. Az újabb időben - a XVIII. század óta - mindkét alaptípus két helyiségből állott. De a keleti magyar háznak az első helyisége elől, a bejárat felől nem volt elfalazva, és nem is volt lepadlásolva. E félig nyitott helyiségből jobbra nyílott a tulajdonképpeni ház, amelynek ajtajától balra egy kb. fél méter magas sárpadkán égett a szabad tűz, és fölötte vesszőből font, sárból tapasztott fustfogó állott, a füstfogó két oldalával a falra támaszkodott, ajtó felőli sarkát vaskos oszlop tartotta. A füst a falba vágott lyukon húzódott ki az első helyiségbe és onnan a tetőn és nyitott előrészen a szabadba. Ezt a nyitott füstfogós tűzhelyet nevezték kandallónak. Ez volt a fűtő-, főző- és világító berendezés. A kenyérsütés céljából a lapos - újabban boglyakemence számára az udvarban vagy kertben építették a különálló sütőházat, amely később Szatmárban és Beregben nyári konyhának is szolgált. Az alföldi magyar háztípus - a régészeti adatok tanúsága szerint - lakóháza szintén két helyiségből áll, de mindkettő zárt. Az egyik a lakószoba, a másik a konyhának nevezett rész. A lakóház fústtelen, mert a szobát zárt, nád- vagy vesszőfonású, tapasztott kemence melegítette. A kemencét a konyhából lehetett fűteni, a füstje a falba vágott kürtőn a konyhába tódult. A konyha kétrészes volt, a hátsó felét a középen álló 60-80 cm magas sárpadkán égő szabad tűzhely foglalta el, efölött volt a vesszőfonású, sárral tapasztott szabad kémény, a pendelykémény - ezen a tájon sátorkéménynek is nevezték -, amely hátsó és két oldalsó részével a konyha három falára, a negyedikkel pedig a konyhát középen kettéosztó füstgerendára támaszkodott. A kémény a tűzhely és kemence füstjét a tetőn