Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
Minden pásztor fogadásakor előbbi gazdájától kapott elbocsátó levelét mutassa be. Az olyan pásztort, „ aki a gondjaira bízott marha leölésében, elsikkasztásában, vagy akarmelyféle marhalopásban találtatott, újra megfogadni szabad nem lenne, mert tapasztalt dolog az, hogy a tolvaj pásztorok nem annyira a magok gazdáinak, hanem a szomszédságban levő marhákban szoktak inkább kárt tenni ". A csapiárok, csárdabérlők, vendégfogadósok ne merjenek megfogadni „jöttment, bizonytalan lakású, esméretlen embereket, " csak megfelelő útlevéllel ellátottakat. Orgazdaságban talált csapiárost többé ne fogadjon be senki. 37 37 A javaslatnak a tanyákkal és mezei szállásokkal foglalkozó része a legérdekesebb mind néprajzi, mind gazdaságtörténeti szempontból. A szállások és tanyák a XVIII. században az ország különböző vidékein különböző időben tűntek fel. A helyi földrajzi, gazdasági és társadalmi tényezők hatása következtében formában és funkcióban egymástól igen nagy eltéréseket mutatnak, és kialakulásukat korántsem lehet egyetlen tényezőre visszavezetni. Debrecenben (vö. 3. jegyzet) a XVIII. század második harmadában már igen nagy számban találhatók. Szabó István igen részletes elemzése ellenére is némi homály borította a szántóföldi tuguriumok rendeltetését. Most a javaslat világossá teszi, hogy Debrecenben a XVIII. század végén a szállásoknak két csoportja él egymás mellett földrajzilag is jól elkülöníthetően. A várostól nyugatra eső mezőségen levő szállások rendeltetése elsősorban a szántás-vetés érdekeit szolgálja, téli funkciója a várostól való nagy távolság miatt felhalmozott takarmányra odahajtott jószág teleltetése. A keletre eső erdőségeken levő szállásoknak azonban semmi köze sincs a szántóföldi műveléshez - itt a szántás-vetés különben is tilos volt -, ellenben a nyáron át gyűjtött széna és az erdőben levő avar miatt ezek csupán jószágtartó, teleltető helyek. A mezei szállásokkal szemben - amelyeken az állandó kintlakást legalábbis eltűrte a városi magistrátus - az erdei szállásokon ezt mindenképpen gátolni igyekezett. A javaslat első része a mezei szállásokról beszél: „Amely helységek olyan pusztákat bírnak, vagy árendálnak, amelyek a helységtől egy, s két mérföldnyire vágynak, azoknak szántása-vetése, vagy marhatartása ezzel a projectummal (t.i. a szállások eltörlésével és megszüntetésével) egyszeriben egészen elromlana, mivel nemcsak minden estve, de sokszor hetekig is a mezei munkának tartós volta miatt annak nagy hátráltatása és nagy károk nélkül haza nem mehetnek, elkerülhetetlen, hogy valami kunyhót ne tartsanak, amelybe mind magokat, mind járó marhájokat a rossz idő elől elvonhassák. Azon kívül egy-két mérföldnyiről szalmát és szénát a helységbe hazatakarítani nemcsak hogy nem érkeznek, de a történhető gyulladások miatt nem is bátorságos, hogy az egész pusztán és a pusztákon termett széna egy helységben mind egy rakásra takaríttassék, és ott mind megégjen. Ide járul még az is, ahol ilyen puszták és következésképpen marhatartó gazdák vágynak, azokon a marhákat nem a helységben, hanem a pusztán szokták teleltetni, ugyanazért a szalmájukat és szénájukat is a pusztán kell öszvehordani, hogy midőn a marha takarmányra szorul, ott adhassanak belőle. Mindezekre nézve szükséges, hogy légyen a pásztoroknak is, a marháknak is valami kis hajléka. Ami pedig e részben a nemes várost illeti, tudva van, hogy a birtokában levő puszták közül némelyik szántásra-vetésre, némelyik marhalegelőre van rendelve, azokon pedig amelyek erdősök és ligetesek, a marhalegeltetés csak télen engedtetik meg. Hogy azokon, amelyek szántás-vetésre vannak kiosztva, a szállások múlhatatlanul szükségesek, az kérdést sem szenved, de az erdős és ligetes pusztákon, mind az erdőnek conservatiojára, mind pedig arra való nézve, hogy azokon a tolvajoknak is sokkal könnyebb módja van, mint a mezei tanyákon a lappangásra, bujkálásra, lopásra és a lopott jószág rejtegetésére, már egynéhány ízben közönséges végzéssel meghatároztatott volt, hogy szállások és tanyák ott ne engedtessenek és amelyek ott vágynak, azok elhányattassanak. Minthogyezelőtt néhány esztendővel el is hányattattak, mégis most mind a halápi, mind a két guti puszta szállásokkal és tanyákkal van teli. " SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 8. No. 1439. 1792.
