Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)

KÁTHAY MIHÁLY

ütközetben. A kállóiak és a tokajiak az eredeti, de a második felállásban is az első csatasor előtt voltak, feladatuk Mihály vajdának az országút melletti ágyúinak elfoglalása. Bessenyey István ekkor történt haláláról megemlékeznek történetíróink, de nem tudni, melyik csapatban harcolt. A következő év júliusában tatárok pusztítanak Kalló környékén, ezúttal Mihály vajda hamisított levelére Báthory Zsigmond érdekében. Talán ezzel függ össze, hogy a goroszlói ütközetben ez alkalommal nem történik említés kallói katonákról. Káthay Mihály legjobban azzal írta be magát Szabolcs történetébe, hogy a mezővárost elvette a Kállayaktól. Ennek lefolyását a nagykállói mezővárosi iratok segítenek rekonstruálni. Mindenekelőtt ismét hangsúlyozni kell a kallói vár sajátos keletkezési körülményeit és viszonyait, nevezetesen, hogy nem volt földbirtoka, mivel a Kállayak magánterületére épült. Bonyolította a helyzetet, hogy amint már erről szó volt, a vár alatt, annak oltalmában bízva új település jött létre, Új kalló. Ennek jogállása távolról sem volt egyértelmű, mert nemcsak az 1566-ban elpusztult régi mezőváros lakosai költöztek ide vissza, hanem jöttek máshonnan is, főleg pedig itt laktak azok a katonák, akik a vár szűkössége miatt a várban nem fértek el. Csapy Kristóf alatt a Kállayak hallgatólagosan érvényesítették Kálióra vonatkozó földesúri jogaikat, amelyeken Káthay a vár katonasága érdekében egyre nagyobb és több rést ütött. Káthaynak volt koncepciója. Átlátta ugyanis, hogy az eddigi gyakorlat szerint nem tud katonáiról gondoskodni, tiltják a frissen hozott, háromszoros országgyűlési végzések. Célja elérésére a legegyszerűbb s leginkább kézenfekvő utat választotta. Kétségbe vonta a Kállayak jogát Újkállóhoz, kivette kezükből a kocsmáitatást, a piacot, a hídon a sóvámot, s a katonáinak is megtiltotta, hogy a föld használatáért megadják a kilencedet, használatba vették a legelőket, erdőket. Valószínűnek látszik, hogy mindez még 1600, Káthaynak az iratokban való felbukkanása előtt végbement, s hogy a vármegyének válogatott népes küldöttsége emiatt kereste meg 1600-ban Újkállóban. A kallói kapitány biztos, hogy nem engedett, a Kállayak viszont, pontosabban Lőrinc és unokatestvérei: Ferenc, Miklós és János, nem derül ki, melyik hatóságtól szereztek olyan ítélő levelet, mely őfelsége nevében visszaadja nekik Kalló mezővárosát. A beiktató biztos Budai István a szentegyházban tartott istentisztelet után elvégezte a beiktatást, a mezővárost megkapták a Kállayak. Kállay Lőrinc meg is köszönte. Természetes, hogy a nagy eseményt meg kellett ünnepelni. Kallóban éppen az azévi vásár napját tartották, nagyböjtre esett, kedvező alkalom, hogy a fél ország hírül vegye azt, ami Kálióban történt. Ahogy a főtéren felvert sátrakban folyt az ünneplés, és a bor már a fejekbe szállt, Csomaközy Andrásnak, aki szabad hajdúkapitányból lett az idők folyamán Rákóczi György váradi vicekapitánya és Vetéssy Mihálynak, a későbbi szatmári alispánnak az az ötlete támadt, hogy megtréfálják a várba bezárkózott Káthayt. Mintha a török támadta volna meg a várost, Allahot kiáltottak, megverték riasztásul a dobokat, s hogy a felfordulás őszinte legyen, a vásárosok sátrainak a köteleit is elvagdosták. Káthay tizedeseket küldött ki a várból, hogy megnézzék, mi történt. Mikor a szakasz katona visszatért, a kapitány ágyút szegezett a túlságosan jókedvű mulatozókra, mire a Kállayak titkon elmeneSzádeczky, 1893. 196.