Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

III. A RÉGI NYÍREGYHÁZIAK VÁROSIASODNAK, POLGÁROSODNAK - KÖZBEN SZÓRAKOZNAK IS

ca házsoraiban jobban feltűntek a másoktól eltérő öltözetük miatt. (Talán nem érdektelen fogalmazási adalék a recipiálás folyamatára, ahogy a jegyzőkönyvekben észrevehető. 1820-30 körül „a tállyai zsidó" szállítja a rönkfát; 10-15 év múlva már vezetékneve is említésre kerül; a Bach­korszakban már teljes névvel szerepel a szállító, a bérlő stb., legfeljebb többnyire jellegzetes vezeték- vagy utónevük alapján gyanítható az illető mózeshitüsége. Ezentúl már csak igen ritkán nevezik meg vallását, mint ahogy mások esetében sem szokásos ezt feltüntetni. - Az 1870-es évek­ben, a zsidók országos kongresszusa után a mintegy 2000 nyíregyházi zsi­dó vallású lakosnak 1,5-3 %-a vált ki ortodox felfogása miatt, külön hit­községi szervezet alakításával. Ez az arány a későbbi években is megma­radt.) * Nyíregyháza csak 1848-an kapott először lehetőséget arra, hogy önál­ló kerületként küldhessen képviselőt az országgyűlésbe. Az 1848-1900 közötti félévszázadban a helybeli választásra jogosultak 14 alkalommal járultak az urnák elé, meglehetősen alacsony létszámban. Hat alkalommal kapott mandátumot evangélikus jelölt, nyolc esetben a követ róm. kat. vallású. Emögött azonban semmilyen felekezetieskedést nem lehet felfe­dezni: a választás mindig politikai szempontok szerint történt. Nyíregyhá­za negyvennyolcas-függetlenségi párti képviselőt kívánt, ez 12 esetben meg is történt. A század végén a Bánffy-kormánytól bizalmas „biztos" ígéret érkezett: hogyha szabadelvű, kormánypárti képviselőt küld a város, akkor teljesedhet be a régi vágyálom: a törvényhatósági jog, a megyétől való függetlenség elérése. A népszerű városi tiszti főügyészt, Ferlicska Kálmánt, - aki szintén katolikus - megválasztották. Bánffy politikája azonban hamarosan megbukott, az ígéretből nem lett valóság. Sajátságos azonban ez a felekezeti megoszlás. Az egyik róm. kat. vá­rosatya ügyvédet, Vidliczkay Józsefet (1818-1890) ötször egymásután (1869-1884 között), majd egy ciklust kihagyva 1887-ben, hatodszor is megválasztották, mindig függetlenségi programmal, és nem akárkikkel szemben. 1872-ben Lónyay Menyhért a kormány jelöltje, aki a szomszéd

Next

/
Oldalképek
Tartalom