Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)
II. HATVANÖT ÉVVEL ÉRETTSÉGI UTÁN
tek egymással az osztályok, illetve a „válogatott" csapat más fiú-középiskolákkal. Osszel-tavasszal volt egy-egy nyilvános kulturális délután. Ezen néha teljes színdarabok bemutatására is sor került: nagyon ritkán egy-egy leány vendégszereplőt, főleg valamelyik diáktársunk testvérét „kölcsönadta" a leánygimnázium azzal a feltétellel, hogy a próbákon az illetékes mama is részt vesz. (Arra azonban sohasem került sor, hogy a leánygimnázium vagy a tanítónőképző kért volna kossuthos fiúszereplőt: sokkal jobb megoldásnak tartották, hogy egy-egy mélyebb hangú leányt „fiúsítottak", ormótlan bajusszal, csizmásan.) Külön kell beszélnem az énekkarról, ahol kezdettől végig részt vettem, de kevéssé élveztem a közös éneklés örömét (ezt majd igazán felnőtt koromtól, évtizedeken át). Mert a nagy létszám, a zongora mellett folytatott szólampróbák és a fokozott ordításra serkentő és fegyelmező kannesteri felszólítások azt nem tették lehetővé. Annál inkább kedveltem a zenekart, amelyben hat tanéven át hegedültem: itt a próbák rövidek, szinte élvezetesek, foglalkozott velünk a karnagy, javította, finomította játékunkat, sajátságos humora, németes hanglejtése, furcsán hangzó zenei szakkifejezései mindenkit jókedvre, közreműködésre serkentettek. Szimfonikus zenekarként szerepeltünk: négy rézfúvóssal, zongorával, ütőhangszerekkel, nagybőgővel. Bejártuk a megyei iskolákat, az ország valamennyi evangélikus gimnáziumát. Sopronból másfél napra átruccantunk Bécsbe is. Karnagyunk fia, jó hegedűs, vezetésével 5-6 tagú szalonzenekart is alakítottunk, a kamagyapuka szólamokra írta szét a La cuccaraggia c. akkoriban népszerű slágert. Csak néhányszor próbáltuk ezt a darabot, amelynek a címét sem értettük, nem tudtunk róla semmit, a néhány együtt játszott délutánon kívül sehol nem léptünk fel - már nem emlékszem, miért. Legkedvesebb „működési" területem a cserkészet volt. A diákság 12-15 %-a vett részt a szervezetben. Manapság újra szerveződnek csapatok: működésüket, szervezetüket már nem ismerem eléggé. Akkori tanárvezetőnk komolyan vette az önkéntességet és az öntevékenységet, így már VII—VIII. osztályos korunkban mi, hatan vezettük a csapat minden szükséges tevékenységét, mivel a felettünk levő osztályban nem voltak agilis cserkészek. Ma már közismert a cserkészet általános célkitűzése,