Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

II. HATVANÖT ÉVVEL ÉRETTSÉGI UTÁN

Talán nem szükségtelen egy bizonyos eligazító rendszerezés. Tehát: a két világháború közötti helyzet körülbelül így alakul elsősorban a köztisztviselők, ill. a katonák ranglistája szerint. A legmagasabb, I—II. fizetési osztályba sorolt köztisztviselők: a kúria elnöke, a miniszterek, az altábornagyok és a még magasabb rangúak nagyméltóságú, kegyelmes címzésre kaptak illetékességet. A III-V. fizetési osztályba soroltak: a minisztériumi főtisztviselők, a főispánok, az ítélőtábla elnöke, intézmények főigazgatói, pénzügyigazgatók, ezredesek és vezérőrnagyok - egycsillagos tábornokok - a méltóságos címre voltak méltók. A VI-VIII. fizetési osztályba tartozó közigazgatási, minisztériumi tisztviselők, intézmények, iskolák igazgatói, a megyék választott főbb tisztviselői - alispán, főügyész és hason-állásúak, főszolgabírák -, a városok polgármesterei, katonák századostól alezredesig, nagyságos urak. Színezte az áttekintést, hogy a közigazgatásban, közhivatalokban igen sokan kaptak címzett elismerést: címzetes főigazgató, tiszteletbeli főszolgabíró - de ezzel nem járt együtt magasabb fizetési osztályba sorolás. Ilyenek voltak az államfő kitüntetései is, pl. a titkos tanácsosság, az I. o. magyar érdemrend, amellyel nagyméltóságú, kegyelmes címzés járt, továbbá a m. kir. kormány főtanácsosság, címzetes főigazgató stb. a méltóságos címmel - és így lejjebb is. Az ún. szabad pályákon, kereskedelemben, iparban kiemelkedő teljesítményt nyújtók tehát csak az utóbbi kitüntetések elnyerésével használhattak magasabb címeket. Ez itt csak megközelítő képnek tekinthető ebben a szövevényes szokás, ill. hivatali rendben. Egyébként régebben is, ma is általános eljárás, hogy valakit feljebb címeznek: alacsonyabb rendű felső fokú oktatót profeszszomak, körzeti orvost főorvosnak stb. („A világ így megyén.") Az érettségivel nem rendelkezőknek is illett valamit a nevük elé írni, dukált nekik két betűt nevük elé biggyeszteni T. c. formában, értsd: „Tisztelt cím" vagy „Tisztelt címzett" Kovács János Úrnak, s a levélbeli megszólítás ugyanígy következhetett. Sajátságos, hogy manapság, amikor a régi címkórság nem az említett lépcsők szerint kerül kifejezésre, a napi gyakorlatban a t. c-t nem is ritkán láthatom egyébként ismeretlen levelezőmnek hozzám intézett levelében, borítékján... Ez a címskála egyfajta kifejezése a társadalmi fegyelemnek, alá- és fölérendeltségi viszonynak, helyzetnek, s ez határozottan tükröződött ifjúságunk iskolájában is.