Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)
II. HATVANÖT ÉVVEL ÉRETTSÉGI UTÁN
Célom a bemutatás, leírás. Összehasonlításra nem vállalkozom, sem akkori vagy visszamenőleges bírálatra, akárcsak latra vetésre sem. Ilyenek voltunk: ilyen volt az iskolánk, az ottani-ekkori életünk. Mi voltunk, az 1919-ben születettek az utolsó „háborús" születési sorvány, még viszonylag alacsony, ötvenes osztálylétszámmal. 1929-ben már megszűnt a hosszú, háborús infláció és a bevezetett új pénz, a pengő értékállónak bizonyult 1926 óta. Hamarosan elkezdődött a nagy gazdasági világválság: ez nagyfokú munkanélküliséget és nyomort okozott egész Európában. A harmincas évek közepén már érződött egy készülő háború előszele, a végefelé egyre több intézkedés, nagyberuházás ezt hihetővé is tette. A megcsonkított ország elszakított területeiről sok menekült került Nyíregyházára is: elsősorban tisztviselők, akik családjukkal együtt kényszerültek onnan távozásra, mert megszüntették a családfő alkalmaztatását. 1919-ben a tanácsköztársasági, román megszállási időkben születtünk, a gimnáziumi évek már viszonylag nyugodtabb időszaknak tekinthetők. Az érettségi után a közepes tanulók felvételétől sem zárkóztak el a felsőfokú intézmények: az viszont igaz, hogy a tanulmányi évek során tekintélyes részük nem jutott diplomához, mert a vizsgákon hullottak ki, nem a felvétel kapujában. Kerüljön ide néhány konkrétabb adat diákságunk éveiről. Nyíregyháza város 1876 óta már székhelye Szabolcs vármegyének; rangja ma már megyei jogú város. A mai 119 ezer lakosú településen akkoriban, 1930 körül 45-50 ezren laktak, 45 %-uk a nyugati városrészen, a bokortanyákban és elszórtan a határban. Földmüveléssel foglalkozott 34 %, főleg a kereskedelemből és a könnyűiparból élt 30 %. Felekezet szerint evangélikus 35 %, római katolikus 26 %, református 16 %, görög katolikus 12 %, izraelita 10 %, egyéb 1 %. A megyében ez az egyetlen város, csak néhány nagyközség népesebb 10 ezer lakosnál. Középiskola Nyíregyházán kívül csak a nagykállói és a kisvárdai állami gimnázium és Kisvárdán a római katolikus tanítónőképző. Nyíregyházán nyolc középiskolát találunk a második háború kitörése előtt: két fiúgimnáziumot (evangélikus és római katolikus), két leánygimnáziumot