Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)
I. A VÁROS HÁZATÁJA - A VÁROSHÁZA TÁJA
Az evangélikus egyház vezetőségében is minden célirányos kezdeményezés támogatója. A gimnázium tanácsában fáradozik a főgimnáziumi rang elnyeréséért, az építkezés két ütembeli megvalósulásáért, majd a Kossuth-név felvételéért. A templom másik oldalán az evangélikus elemi iskola központi épületéért harcol: 1892-ben meg is nyílik az Alpár Ignác által tervezett, ma is szép, hasznos iskolaépület. Lelkesíti a város vezetőségét a közvilágítás villamosítására és szervezi a lakosságot a magánházak ilyen ellátására is. Megözvegyülve másodszor is megházasodott: gyermekei, azok unokái is városunknak lettek hasznos polgárai. Nyolcvanéves, amikor 1925 nyarán nyugdíjba vonul. Irodáját a nem sokkal előbb Felvidékről kiüldözött Horthy Istvánnak adja át, aki még három évig a régi helyiségben hivataloskodik. Majd 1928 nyarán költözik át a törvényszék tövébe, a megvásárolt és Valkó Pál építész által célszerűen átalakított vendéglőépületbe, az akkor Kossuth tér 7. sz. házába. A megnövekedett, megyeszékhellyé is vált Nyíregyházán a minisztérium 1892-ben még egy közjegyzőséget állított fel. Ide a szintén helybeli Kovách Eleket (1860-1947) nevezték ki. O 1893-ban nyitotta meg irodáját, 1930-tól fia, Dénes (1901-1973) a hivatalos helyettese, aki 1933-tól már önálló közjegyző - a háború utáni gyökeres jogügyi átszervezéséig. Miért Nyíregyháza lett 126 éve a megyeszékhelye? Fényes Eleknek nélkülözhetetlen Magyarország geográfiai szótára c, 1851-ben megjelent kitűnő ország-ismertetőjében ezt olvashatjuk: Nagykálló - Szabolcs vármegye népes magyar városa, Debrecenhez északra 4 mérföldnyire, 5499 lakossal: határa nagy és termékeny. „Itt a megyeháza is, melyben Szabolcs megye gyűlését szokta tartani. Az épület régi és kicsiny, s nem felel meg a nagy és fényes megye szükségének. Földesura az igen régi s most is virágzó Kállay nemzetség, mely sok főispánokat, zászlósokat s vitézeket adott a hazának." Összesen 25 soros ez a bemutatás.