Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

Bory Zsolt (1921-1984). A dedikáló Az ügyintéző telményeknek, s akár a bujtosi hangulatok keresése, az évtizedek múlása, az őszi vagy téli táj, akár az édesanya vagy egy idős rokon elmúlása a téma. A hangulat nem marad a felszínen. S a borongáson diadalmaskodik a szerelem, az elmúlás gondolatain az élet szeretete. így költészete sohasem marad elzárkózott magánügy. Magányos sétáiban érezteti a természet nyüzsgő világát, a környezet zakatoló életét, a közösség megnyugtató és feloldó közelségét. így válnak ezek az elégiák nemes életörömöt kifejező vallomásokká, csakhogy nem villódzó feltűnéssel, pátosszal, hanem valamilyen meghittebb, csendesebb, de éppenolyan életteli zeneiséggel - bársonyosabb, mélyebb hangfekvésben. S ebből a szempontból találó a második kötete címéül választott mélyhegedű képe (1975). Mert a mélyhegedű, a brácsa nemcsak a kamaraegyüttesek egyenrangú hangszere, hanem alkalmas híres koncertdarabok önálló szólószerepére is. Közismert ez a tény a zenetörténetből, mégcsak a zenei lexikonhoz sem kell nyúlni megnyugtatásul. Ezt bizonyítja az egész kötet. Igaz, a címadó vers némileg félrevezethet, mert abban a mélyhegedűt afféle kísérőszólamnak értelmezi Bory, mint a cigányzene-