Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

karban a kontrás mesterségét. Csakhogy ez nem válik és válhat így ars poeticává, annál is kevésbé, mert hiszen több olyan vers van a kötet további részében, amelyikben az alkotás, az építés, az élenjárás szerepét igényli és kívánja. És ne feledkezzünk el arról a meleg gyöngédségről sem, amellyel néhány, a kötetbe is felvett gyermekversében találkozunk (Gyermeksíp, a Kiserdő őze, Irgum-burgum Lackó, A pityókás törpe). A legkisebbekkel foglalkozó szülők, óvodai nevelők oly gyakran vannak jó és értelmes vers szűkében: itt igazán szépeket találnak, szavalásra való szép irodalmat, életet. A megyében költészettel foglalkozó kollégái között ő a legnépszerűbb az 1970-es években. Alig lehet a megyében olyan település, ahova meg ne hívták volna őt önálló író-olvasó találkozóra. Ilyenkor ugyanis nemcsak verseit olvasta fel, hanem szívesen beszélt költeményei elemeiről, létrejöttéről, formálásáról, a költői mesterségről - biztatván egyszersmind hallgatóit, hogy ne szégyelljék, ha költői gondolataik vannak, írják is le, még akkor is, ha sohasem bocsátják a nyilvánosság rendelkezésére. így volt szó az írás felelősségéről és öröméről. - Könyvtári irodájában nagy az „ügyfélforgalma": mindenféle diákok, felnőttek, olykor vidékiek is, bebetérnek Zsolt bácsihoz - tanácsért, kézirat-bírálatért, jó szóért. Zárkózott, olykor udvariatlannak tűnő egyénisége azonnal felmelegszik, ha azt látja, hogy valakinek „rá van szüksége", s így lett igazán közösségi ember. Ugyanebben az évtizedben már meghívott óraadó a tanárképző főiskolán. Nyelvészeti és szexuálpedagógiai óráit szívesen fogadták hallgatói. Ezekben a körökben is hamarosan közkedvelt alapos, precíz felkészülésével, fáradhatatlan vitakészségével, következetes számonkérésével. Ezért is tüntették ki a főiskolai docens címmel. Betegeskedése kényszerítette rá, zokszó nélkül vonult nyugdíjba, ugyanakkor mintaszerűen rendben tartott magányos lakásában fogadta vendégei megjelenését, telefonhívását, igen sok emberrel, minden korosztályból, szakmából. - Utolsó kórházi napjaiban írta Infarktus című versét: hirtelen, még nem végzetes találkozását a halállal. Egyik barátja tette közkinccsé ezt az utolsó versét, amikor elszavalta koporsójánál 1984. május 10-én.