Konczné Nagy Zsuzsanna: Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága 1945–1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 9. (Nyíregyháza, 2001)

III. A Rákosi-diktatúra első szakasza (1948-1953) - 1. A paraszti ellenállás formái

1. A paraszti ellenállás formái A szövetkezetesítéssel szembeni paraszti ellenállás tulajdonképpen azokkal a kényszerítő eszközökkel szembeni ellenállást jelentette, amelyeknek közvetlenül, vagy közvetve az volt a céljuk, hogy az egyéni gazdálkodók helyzetét lehetetlenné tegyék, az egyéni gazdálkodókat belekényszerítsék a szövetkezetekbe. Ilyen eszköz volt a tagosítás, a beszolgáltatás, az adózás, a kulákká nyilvánítás, a faluközösség előtti megszégyenítés, a politikai megbélyegzés és sok-sok más olyan eszköz, amelyeknek hatékonyságáról egy szélesen kiépített besúgóhálózat és kíméletlen államapparátus gondoskodott. Mit is jelentett a Rákosi-diktatúra éveiben ellenállni? Milyen következményei voltak akár csak egy véletlen elszólásnak is? Erre vonatkozóan Závada Pál Kulákprés című munkájából szeretnék idézni egy példát. A négy-gyermekes szegényparasztot azért telepítették ki a Hortobágyra, mert végső elkeseredésében így fakadt ki egy gyűlésen: „legfeljebb majd elmegyünk legelni. "" Elsőként azokból a spontán megnyilvánulásokból idézek néhányat, amelyeket a kilátástalanság, az elkeseredés és a tehetetlenség adott az emberek szájába és amelyeknek mindegyike felért egy-egy internálással.

15 A kótaji Varga János hatholdas parasztgazda 1953-ban 15 fő előtt azt a kijelentést tette, hogy azóta nincsen kenyere, amióta a felszabadulás megtörtént, mert ez a betyár társaság, amelyik most van hatalmon, az embertől erőszakkal elvisz mindent a beszolgáltatásba. A nagyhalászi vidám vásárban Iván Mihály azt ordította, hogy jobb volna, ha zsírt árulnának a népnek. Neki 12 gyereke van és már egy hete nem evett főtt ételt, mert nincs zsírja. Egyébként ne itt csináljanak vidám vásárt, hanem a jugoszláv határon! Kozma Istvánné ugyancsak nagyhalászi lakos 1952-ben az utcán azt kiabálta, hogy nincs kenyér, nincs szén, nincs fa, nem fogunk dolgozni. Sztrájkolunk! Az elkeseredettség és a nyomor természetes módon a rendszer vezetői elleni gyűlöletben is megnyilvánult. Elsősorban Rákosit és Sztálint szidták, ami akkor főbenjáró bűnnek számított. (A vaskos megfogalmazásokat igyekeztem megszelídíteni, így adom közre.) Sztálin halála után egy héttel Pál Mihály Tímárban azt mondta, hogy kit gyászolunk mi? Ezt a bitangot, aki hazánkat félrevezette, aki az országot elámította. Az ilyen bitang és csavargó nem érdemli meg, hogy gyászoljuk. A társaságban lévő Tamás András még keményebben fogalmazott. Ott egyék meg a férgek, ahol van — mondta. Balogh Jánosné nagyhalászi lakos azt kiabálta, hogy tesz ő Rákosi elvtársra, meg a többi kommunista vezetőre. O sohasem bírta a kommunistákat, gyűlöli és gyűlölni is fogja őket, mert nem azon vannak, hogy az embernek 15 Závada Pál: Kulákprés. Budapest, 1986. 41. o. 16 A felsorolt példák mindegyike a járási rendőrparancsnokságok esti jelentéseiben található. SZSZBMÖL, XXV. 4. Nyíregyházi Államügyészség iratai, 1945-1959.