Konczné Nagy Zsuzsanna: Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága 1945–1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 9. (Nyíregyháza, 2001)

I. A régió mezőgazdasága 1945-ig - 3. A mezőgazdaság kapitalista fejlődése 1867-1919 között

1858-ban Szabolcs megye nyugati része kapcsolódott be az országos vasúthálózatba. 1860-ban Nyíregyháza már nemcsak az alföldi városokkal és Pest-Budával állt vasúti összeköttetésben, de Kassával is. 1887-től a század végéig megépültek a szárnyvonalak is: a Nyíregyháza-Mátészalka, majd a Nyíregyháza-Tiszalök-Tiszavasvári, végül a Szatmárnémeti-Fehérgyarmat közötti. A vasútépítés a 20. század első évtizedében is folytatódott, 1912-re megépültek az úgynevezett vicinális hálózatok is, amelyek a peremvidékek nagy részét bekapcsolták az országos hálózatba. Az 1890-es évek külföldi gabonakonjuktúrája miatt keletkezett agrárválság fékező hatásától az Ausztriával való együvé tartozás megmentette az országot, de ez konzerválta az extenzív formákat és továbbélést biztosított az elavult üzemi keretek számára. A nyomásos földmüvelés és a szabad gazdálkodás hosszú ideig tartó együttélése volt jellemző a térség mezőgazdaságában. Az ugartartás aránya mutatja, hogy a nyomásos rendszer maradt az uralkodó forma a XIX. század végén is. Az 1894. XII. tc. alapján Szabolcsban a falvakban kétharmados többséggel, a terület 73,9 %-án döntöttek úgy, hogy megmaradnak a nyomásos gazdálkodási forma mellett. Ahol az ugart felszámolták, még ott is sokáig megmaradtak a régi hagyományok egyes formái, mint a vetésforgó, a szabad tarlólegeltetés.'

4 A régióban legjellemzőbb üzemtípus az önkezelésű nagyüzem volt, melynek legjellemzőbb vonása a gabonatáblák, vagyis az extenzív művelés széles határokig történő kiterjesztésében mutatkozott meg. Kevés hitbizomány alakult, egyre jobban terjedt a bérleti gazdálkodás. Ezen belül is inkább a nagybérletek terjedtek el. Még alig volt nyoma a monokultúra felé törekvésnek, csak a dohány és a szőlő, s a kezdődő gyümölcstermelés épült be egy-egy nagybirtok struktúrájába. (Nyíregyháza, Jánkmajtis, Nagykálló, Kisvárda környéke, stb.) A paraszti birtokok gazdálkodása is elsősorban a gabona-termelésen alapult és az üzemnagyságok nagy eltérésein belül a tájra legjellemzőbb kultúrákkal kísérleteztek. Néhány nagyüzemben a nagy legelők, széna stb. termelése alapján nagyobb jelentőséget kapott az állattenyésztés, de ez csakis a növénytermelés és állattenyésztés kellő egyensúlyának biztosításán belül volt lehetséges. A kukorica és a burgonya, valamint a hagyományos dohánytermelés egyenletes növekedése jelezte az agrártermelés belterjességének erősödését. A szarvasmarha és a sertés a kisbirtok, a juh a nagybirtok állata volt. Északkelet-Magyarország mezőgazdaságának gépesítése siralmas képet mutatott, a többi tájegységhez képest, a századfordulóig a különbségek a térség kárára még növekedtek. Az aratást kézi kaszálással végezték. A cséplőgépek a Dunántúlon terjedtek gyorsabban, míg itt elvétve akadt gőzlokomotívval hajtott, valamivel több a járgánnyal hajtott cséplőgép, ez is csak nagybirtokon. Kisüzemben egyáltalán nem alkalmazták sem az aratógépet, sem a 14 MOL, Ipar-Kereskedelmi Minisztérium Levéltára. Általános iratok. T: 35, 6850/1886. és 35-6851/1886.