A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (Nyíregyháza, 1999)

Levéltárunk történetéből

fél évszázad alatt felgyűlt iratanyagot korának írásos ügyinté­zése követelményeinek megfelelő módon tette máig használ­hatóvá. II. József uralkodása alatt, 1787-1790 között, a köz­ponti államigazgatás rendelkezése alapján, a közigazgatás és a törvényszék működése révén keletkezett iratokat külön ke­zelték az akkor már a felsőbb hatóságoknál általános iratkeze­lési rendszer szerint (iktatás, egy ügyben keletkezett iratok csatolása, végleges elintézés után irattárba helyezés), külön választva az irattárat a levéltártól. 1790 után a megyei igazgatás visszatért a korábbi iratke­zelési rendszerhez. 1848-ig a vármegyei hatóságok (közgyű­lés) hivatalszervezet iratkezelése a vármegyei főjegyző fel­adata volt, az iratok őrzésével a közgyűlés által választott sze­mélyek közül a főispán által élethossziglan kinevezett levéltá­ros egyben a folyó ügykezelés iratait is rendben tartotta. Az 1790-1848 között keletkezett igazgatási és bírósági iratok a különböző okokból levéltárba került irategyüttesekkel együtt megközelítően 400 iratfolyóméterre rúgnak. A rendi korszak Szabolcs megyei levéltárát — más megyei és városi levéltá­rakhoz hasonlóan — központi, állami, vármegyei, városi és kisebb mértékben községi hatóságok hivatali működése révén keletkezett iratok alkotják. Az iratok hivatali működés révén keletkeztek, létrejöttük célja elsősorban az ügyintézés, meg­maradásuk a jogfenntartásnak köszönhető, történeti forrás­ként való felhasználásuk a XIX. század II. felében kezdődött. *** A szabadságharc leverése után, 1850-1866 között a levél­tártörténet szempontjából 3 lényegbevágó változás követke­zett be: 1. a hatósági ügyintézés iratkezelésének általános szabá­lyozása, 2. a közigazgatás és bíráskodás szétválasztása, 3. az írásos ügyintézés hatalmas - mindmáig tartó - nö­vekedése. Az írásos ügyintézés állandó és fokozatos növekedése maga után vonta az iratok nyilvántartásának, hosszabb-rövi­debb ideig tartó megőrzésének, újbóli visszakeresésének, az ügyek végleges elintézése utáni elhelyezésének szükségessé­gét. Ezért minden önálló ügykezeléssel bíró hivatalos szerv kénytelen volt ügy- és iratkezelési szabályzat megalkotására, amelyben rögzíteni kellett a hatóság szerveihez érkezett ügy­irat sorsát a beérkezéstől a végleges elintézésig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom