A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (Nyíregyháza, 1999)

Levéltárunk történetéből

mai levéltárban. A jegyzőkönyvek kezdetben a szolgabírák, az alispán, vagy a nemesi gyűlés előtt folyó magán- vagy büntetőperekben hozott határozatok kivonatát tartalmazzák, a vármegye első, huzamosabb ideig szolgálatot teljesítő fizetett tisztviselője által bejegyezve. A törvényszék határozatát az ügyfelek írásban megkapták. Mivel a vármegyének állandó székhelye nem volt, a jegyzőkönyveket a jegyző magánál tartotta, a gyűlés színhelyére magával vitte, hivatala változásával a gyűlés határozatával adta át utódának. A XVI. század folyamán a jegyzökönyveken kívül más irat nem maradt fenn, néhány írás (acta) ismeretlen körülmények között kerül a későbbi levéltárba. A XVII. században ugyanis már van levéltára a vármegyének. Az akkori bizonytalan háborús időkben valamikor a kisvárdai vár egyik helyiségében őrizték a jegyzőkönyveket a felsőbb hatóságoktól és magánfelektől származó iratokkal együtt. A felsőbb hatóság, a Helytartótanács 1723-ban rendelte el az iratok rendszeres őrzését. A fokozódó mértékű írásos ügyintézés, a központi államigazgatás és magánfelek érdeke egyaránt megkívánta az igazgatási és törvényszéki ügyekben keletkezett iratok rendszeres nyilvántartását és alkalmi felhasználását. A központi kormányhatóság (a mai minisztériumok elődje) két évtizeden keresztül állandóan sürgette a korábbi, megmaradt iratok rendbetételét. Erre a sürgetésre Szabolcs vármegye közgyűlése több ízben is hozott határozatot, de ebből csak annyi valósult meg, hogy 1733-ban Nagykállóban megkezdték a vármegyeháza építését, és 1765-ben a Kisvárdából áthozott iratokat a levéltár számára megépített helyiségekben helyezték el. 1767-ben szerződéssel megbízták Schemberger Ferenc volt leleszi konventi registratort (iktató-irattáros) a teljesen rendezetlenül felhalmozott jegyzőkönyvek és akták rendezésével. A megbízást Schemberger 1790-ig teljesítette. 1790-ben — Nagykárolyba való költözése előtt — az 1767-ig keletkezett iratokat teljes egészében rendezve, név-, tárgy- és helymutatókkal ellátva, kemény kartonból formált dobozokban az általa tervezett szekrényekbe rakva adta át. Az 1768-1789 között keletkezett peres iratokat időrendbe szedte, de már utódai látták el segédkönyvekkel. Az általa rendezett igazgatási, peres és magánjellegű iratok 180 iratfolyóméterre rúgnak. A máig mintaszerű rendezés, az általa készített mutatókönyvek pontossága arra vall, hogy Schemberger Ferenc a XVIII. század legjobban felkészült levéltárosa volt. Kiválóan ismerte adeözépkori oklevelek írásmódját és a korának közigazgatási és törvényszéki ügymenetét, és az akkor már két és