„…kedves hazám boldogulása munkáját kezébe adom…”. Történészek a szatmári békéről: „árulás vagy reálpolitikai lépés”. Szatmárnémeti konferencia (Nyíregyháza, 2003)

Köpeczi Béla: Rákóczi és Károlyi

elmémben habozást okozna." Tehát kész a bujdosást választani. Károlyi azt válaszolja, hogy Bercsényi kedvéért ne vesse meg „a császár gratiáját" s kijelenti „Isten, a világ és egész kereszténység előtt", hogy nem pártos, és amit tesz „kéntelenségbül" teszi. A fejedelem elutasítja ezt az argumentációt és a „kéntelenség" kapcsán megemlíti, hogy Károlyi, mint jó katolikus fogadja el a szabad akarat ortodox tételét: „Ha ezért kegyelmed pápista, higgye el a liberum arbitriumot és félelemtül vagy más oktul ne cselekedje azt, a mit maga is rossznak és a confederatio ellen valónak lát lenni." Elküldi tehát Ráday Pált, hogy egyeztessen a Pálffyval folytatott tárgyalásokon. Mielőtt erre sor kerülne, Kukizóban fogadja azt a küldöttséget, amely a szerződés pontjait mutatja be. Szép és valóban megható levélben válaszol, amely tiltakozik az ellen, hogy a szabadságharc rebellió volt, s szól a külföldi segítség reményéről és azt javasolja, hogy „mint hóval fedett vesszőszáll várják megújulásunkat". Kiáll az özvegyek és árvák jogai mellett, és nagy hangsúllyal szól a vitézlő rendről, amelyet a szerződés e pontja szerint nyomorúságba akarnak taszítani. A kiáltvány egyes pontjait Ráday közvetítésével felveszik a békeszerződésbe. 1711. május l-jén 44 kuruc tanácsúr és tiszt írja alá a békeoklevelet, és a majtényi síkon leteszik a zászlót. Nem várják meg tehát Rákóczi hazajövetelét, és azt sem tudják, hogy I. József császár már két hete halott. III. Károly király jóváhagyja a békekötést, és kész engedményeket tenni a magyar nemességnek. A szatmári béke kompromisszum, hiszen fenntartja a nemesség kiváltságait, visszaadja birtokait, kivéve azokat, amelyeket a császári udvaroncok szereztek meg, elismeri az 1681 -es soproni országgyűlés protestánsoknak nyújtott engedményeit, a parasztokat visszahelyezi régi állapotukba. Ezzel együtt nem ismeri el a szabadságharc jogosságát, fenntartja a Habsburg-ház örökösödését, elítéli az ellenállási jogot, nem adja át az erdélyi fejedelemséget Rákóczinak. Az országot a császári katonaság hatalma alá helyezi, megszünteti a magyar királyság külpolitikai jogait, s Magyarországot és Erdélyt a Monarchia részeinek tekinti. Szegfű Gyula Magyar történetében azt írja, hogy „Magyarország ilyen módon megőrizte a leopoldi korszak vívmányait,