„…kedves hazám boldogulása munkáját kezébe adom…”. Történészek a szatmári békéről: „árulás vagy reálpolitikai lépés”. Szatmárnémeti konferencia (Nyíregyháza, 2003)

Köpeczi Béla: Rákóczi és Károlyi

az örökösödést és az ellenállási jog megszüntetését, s a rendiség visszakapta privilégiumait. „A rendi dualizmus helyébe bizonyos egyensúlyt, kompromisszumon alapuló nyugalmi állapotot létesített, „amely békét és bizonyos gazdasági fejlődést biztosított." Azonban ez esetben a magyar rendiség „hanyatló állapotáról " van szó, amely akadályozta a Nyugat-Európához való felzárkózást. Rákóczi Károlyi lépését árulásnak tartja, mert esküje ellenére megtagadta a konföderációt és őt Brutushoz hasonlítja, aki álnokul szúrta le Jótevőjét", Caesart. Később elismeri, hogy a császár engedményeket tett a magyar nemességnek kiváltságai fenntartásában. 1711 első három-négy hónapjában kialakul az éles ellentét Rákóczi és a tábornok között, amelynek egyes fejleményeit részletesen ismertettem A bujdosó Rákóczi című könyvemben, az eddiginél részletesebben ismertettem véleményeiket. Amikor Károlyi arról ír, hogy „kénytelenségből" egyezik meg, az igazat mondja, hiszen a szabadságharc a tönk szélén áll, de még ez esetben sem vallja be átállását. Maga a fejedelem ekkor miben reménykedett ? Hitt a külföldi segítségben. Február 18-án ezt írta Károlyinak: „In omni casu jobb s állandóbb békességet remélhetünk a muszka interventioja által, mintsem Pálfi hitegetése után." Hitt tehát az orosz mediációban, amelyet I. Péter kezdeményezett s amelyet Urbich követ útján folytatott. Ugyanebben az időben az angol kormány is felvette a közvetítést, és rendkívüli követe, Peterborougs útján próbálta elérni, hogy a bécsi udvar engedményeket tegyen. A császári udvar ennek ellenállt, mert meg volt győződve arról, hogy külföldi közvetítés nélkül, Károlyi útján meg tud egyezni. A fejedelem április 18-án találkozott a cárral, de már a következő napon megtudta, hogy Baluze francia követ szót sem szólt az Oroszország elleni török háborúval szembeni francia beavatkozásról, sem az orosz-francia szerződésről, csak azt szorgalmazta, hogy I. Péter támogassa a magyarokat. Rákóczit ez a magatartás kétségbeejtette, hiszen azt remélte, hogy Franciaország ellenezni fogja a török-háborút. Az igazság az, hogy a francia diplomácia éppen ellenkezőleg, ezt támogatta. A cár ilyen körülmények között nem vállalhatta, hogy Ausztria ellen fordul, akár ororsz csapatok megjelenésével is, fel kellett készülnie a török-háborúra s ezzel ez a remény megszűnt.