Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Németh Péter: Szatmár vára

sorolták: Karácsonyi János és Hóman Bálint. Karácsonyi szerint a magyarság 1020-ig csak a Kraszna bal partjáig szállta meg a vidéket, s „a mai Szabolcs megyének keleti csíkjából alkotott vármegyét s annak középpontjává az Ecsedtől délre eső Sárvárt tette. " Az erdélyi Keán legyőzése után a Szamosköz egy századon át mint királyi terület a gyepüelve volt, s csak a XII. század '30-as, '40-es éveiben találták „ a magyar hadvezérek nagyon alkalmasnak a Szamosnak azt a kanyarulatát, ahol [a flamand-vallon] Szotmár háza állt. Ezt alakították át földsáncokkal és fakapukkal várrá, s ide rendelték át a most már fölöslegessé vált krasznamelléki Sárvárról a katonaságot. így keletkezett Szatmár vára s annak megyéje." Hóman óvatosabb: bár a XI. századra visszavezethető ősalapítású vármegyék között Szatmári nem sorolja fel, egy oldallal hátrább mégis arról ír, hogy „a Tiszántúlnak a Köröstől északra eső hatalmas területén a tiszaparti Szabolcson kívül csak két királyi vár emelkedett: Bihar vára és Szatmár. " Györffy György Szatmár vára mint határvár esetében nem tételez fel korábbi (nemzetségi) előzményt, hanem azt az országból kivezető főút mellett, a magyar-szláv etnikai határ metszéspontjában álló, a többi határvárral egységes elvek alapján épült várnak gondolja. Ám ennek egyik térképe ellentmond, ahol Szatmár megye területén ősfoglalónak a Kaplony nemzetséget tekinti. Szatmár megye kialakulása ennél jóval összetettebb, amint azt egyházmegyei hovatartozása, esperesi beosztása mutatja. Legkorábban, 1215-ben az erdődi archidiaconust, Ábelt említik, egy évvel később Jób erdődi ispánt, akinek kései utóda (a Zsidó nembeli) Szántói (Szolnok megye) Pető (1323-1330) volt, s maga az erdődi kerület még 1378-ban is fennállt. A XIV. század végére királyi kézen még megmaradt birtokokat - ezeket Erdőalja összefoglaló néven ismerik - 1394-ben Mária királynő adományozza Szász fiai: Balk mester, vajda, Drág vajda és János (a Bélteki és Drágfi család ősei) részére. Az erdőispánság megnevezett falvai: Terebes, Erdőd (1215-1216), a két Aszúágy, Balotafalva, Beitek, a két Bikó, Dobra, Erdőd, Erdőszád, Homoród és Válaszút (1394), valamint az 1264-ben a szatmári hospeseknek elajándékozott erdődi erdő nagysága alapján az erdőispánság kiterjedése megrajzolható. Ezek szerint területét nyugaton a Kraszna, északon és keleten a Hódos patak és a Szamos, míg délen a Bükk hegység áthatolhatatlan rengetege határolta. Az erdődi ispánság vára a tatárjárás után a Kraszna mocsaraitól is védett Gilvácson épült meg. Az 1316. évi ostroma után utoljára 1338-ban említik várnagyát, ezután nem hallunk róla, területe Szatmár megyébe olvadt. Nem tartozott eredetileg Szatmár megyéhez a Szamostól északra fekvő Avas tömbje sem az előtte elterülő medencével. Az 1334-1335. évi pápai tizedjegyzék szerint egyházai (Asszonypataka, Lápos, Meggyes, Szinyér, Udvari,