Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Nagy Sándor: Egy pecsétnyomó- és okirat-hamisító felelősségre vonása a XIX. században

fenntartották, az ülés jegyzője csak az újra kikérdezés megtörténtét jegyezhette be az 1836. július 14-én felvett jegyzőkönyvbe. Kovács András a Hajdúkerület tiszti főügyésze nyilván úgy találta, hogy a rendelkezésére álló iratok és bűnjelek kellőképpen bizonyítják a vádlottak bűnösségét, ezért a Hajdúkerületi Törvényszék 1836. szeptember 19. s több ezt követő napjain folyamatosan tartott ülésszakán előterjesztette Újvárosi István mint hamis pecsétnyomót készítő, hamis passusokat osztogató első rendű és Kovács János hamis passussal élő és kóborgó másod rendű vádlottak ellen emelt keresetét, mai elnevezéssel vádiratát, írásban, amit aztán a tárgyaláson élőszóval is előadott a következők szerint: „A Törvényszék előtt bemutatta a Történet Leírását az 1-ső, a magok vallomásait a 2-3-ik számok alatt, a több rendbeli hamis passusokat, elkészített menedékleveleket a 4-ik szám alatt, a hamis pecsétnyomókat és az ahhoz való műszereket az 5-ik szám alatt és minthogy azokból s tulajdon magok vallomásából is nyilvánvaló, hogy az I-ső rendű vádlott hamis pecséteket és hamis passusokat készített, azokat osztogatta, a II. rendű vádlottnak is adott, és az azzal tudva gonoszul élt. Kívánja ezért a felperes jiscalis a Hármas Könyv 1-ső Részének 14-ik Czimje, az 1723-dik esztendő 9-ik törvényének 9-dik czikkelye s több más törvény értelme és útmutatása szerint a gonosztevőket, mint hamis pecsét és hamis levél készítőt és azzal kóborgót példásan megbüntetni. Felvigyázat mellett törvény alá bocsátván. " A kereset utolsó mondata arra utalt, hogy a vádlottak előzetes letartóztatásban voltak. A hajdúkerületi törvényszék előtt indított büntető eljárásban kötelező volt a védő közreműködése, de ha a vádlott anyagi helyzete miatt ügyvédet megbízni nem tudott, márpedig az ügyek döntő többségében erre képtelen volt, védelmét a hivatalból kirendelt védő, éspedig a kerületi vagy valamelyik hajdúváros tisztiügyésze látta el. A jelen esetben, mivel a két vádlott között jogi értelemben vett érdekellentét nem volt, védelmüket Bíró Sándor tiszti alügyész látta el, s mentségükre a következőket adta elő: „A szép mesterségekben, művészségekben kitündökleni oly lelki tökéletességre mutat, mely méltán megérdemli a dicséretet s a helyett, hogy az ilyen talán kevés visszaéléseiért példásan büntettessen, oly állapotra méltó, hol ezen jeles tökéletességei által mind magának, mind másoknak hasznot_szerezhessen. Nem tömlöcz, nem hosszas időkig tartó szenvedtetés volnának az ilyenek fáradságai jutalma, hanem közbecsültetés, kivált Magyar Országon, hol az efféle mesterségekre ritkán akad követő a köz és alsó rendűek közül. Olyan metsző intézetekhez kellene az ilyen még későbben nemzete dicsőségére sokat tehető férfiút adni, ajánlani, hol ne kéntelenittetne tudományával visszaélni, hanem abból élni. Az ellenvetés tétethetik ugyan, hogy miért nem megy maga, ott az út. — Úgyde, egy különben jeles talentomú, de pallérozatlan, semmi esmerettségekkel nem bíró embertől azt kívánni lehetetlen. Ha