Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Ifj. Barta János: Zemplén megye parasztsága önmaga helyzetéről a XVIII. század második felében

Különösen szembeszökő a különbség a szolgáltatások fajtáiban. Pénzjáradék (taxa) fizetésével a megye középső kerületeiben alig találkozunk, mindenütt a robot a jellemző. A lakosság a nyári időszakban (Szent János-naptól Szent Mihály-napig) általában a hét minden napján robotolt, télen (Szent Mihálytól Szent Jánosig) heti három napon át. A robotmunkák sorában ezeken a településeken is feltüntették az időszakos, az egyes termények gondozásához igazított feladatokat. Némi pihenőt legfeljebb a földesúr hegyaljai szőleinek leszüretelése után kaptak. (Oda viszont esetleg több embert is kellett küldeniük.) Szüret után egy hétig mentesültek a munkajáradék alól. A vallomások jelentős mennyiségű természetbeni járadékot is említenek, a gabonából adandó kilencedet (esetenként tizedet), a földesúri konyhára kerülő baromfit, tojást, zöldség és főzelékféléket. A megye ezen középső kerületeiben - a viszonylag súlyos szolgáltatások ellenére - nem találunk panaszáradatot. A lakosság beletörődött helyzetébe, s mivel őket a földesúri hatalom sem provokálta a járadékok súlyosbításával, nem is lázongott ellene. Egy esetben még a birtokosnak járó külön elismeréssel is találkozunk. Karcsa községben - a földesúr, Sennyey László gróf „hadakba vonulása " után -, „ tiszt uraimék a mondott rend szerint való úrdolgát megváltoztatták", azaz megemelték. „Hanem ez esztendőben a méltóságos gróf úrt Isten hazahozván, azonnal könnyebbített úrdolgájukon"^ A Zemplén középső kerületeiben lakók beletörődésében minden bizonnyal szerepet játszott az a körülmény is, hogy szinte kivétel nélkül örökös jobbágyként vették fel őket az összeírásba. Annál több panasszal találkozunk a megye északi kerületeiben, igaz ezeket már nem annyira a földesúri terhek súlya váltotta ki, mint inkább a természeti viszonyok mostoha volta. A Beszkidek földrajzilag nem túl magas, a gazdálkodás szempontjából mégis kedvezőtlen hegyoldalain valóban szegény, betevő falatjáért is keményen megküzdő lakosság élt. (Nemzetiség szerint szlovákok és ruszinok vegyesen.) A szántókat rendszerint 2 (ritkábban 3) „ mezőre " osztották, de ez a felosztás nem feltétlenül jelentett szabályos nyomásos gazdálkodást. A „mezők" ugyanis nem voltak egyenlőek, eltérhetett nagyságuk, fekvésük, de akár termőképességük is. A hegyoldalakon sokfelé kényszerültek sovány, köves talajokat művelni, így egyetlen évben sem nélkülözhették a falvakhoz közelebb eső, lankásabb, jobb minőségű szántókat. A termelt növények között a tavaszi vetésű gabonafélék kerültek előtérbe (sokfelé a tavaszbúza), mivel a hosszú és csapadékos tél kipusztíthatta volna az őszi vetést. Mindenütt szükségesnek tekintették a trágyázást, amit rendszerint 2-3 évente végeztek el. Találunk azonban olyan településeket is, amelyeken évente trágyáztak. Hatása azonban ennek 18 Takács - Udvari, III. 1988. 22.