Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)
Papp Klára: A konfliktust okozó testamentum. Az erdélyi Csáky Imre végrendeletének sorsa (1748–1815)
leányág képviselői? A vallomások azonban arra hívják fel figyelmünket, hogy a felvidéki családtagok e kérdés felvetésével részint tájékozatlanságukat árulták el, ugyanakkor arra mindenképpen utalni akartak, hogy nem állt példás ítélet a vizsgálat végén. A felsorakoztatott bizonyítékok alapján a leányág igyekezett tisztázni Csáky Imre halálának körülményeit és a hátra maradt hagyaték épségének ügyét. Az inasokat tortúráztatták, akik megvallottak a lopást, „száz forintot meg adtának az Méltóságos Successoroknak". A vallomástevők utaltak rá, hogy egy „ vékony élű kést meg melegítvén " szakasztották fel a pecséteket a rablók. A Csáky örökösök a halálesetet követően a tóthszállási határnál a tiszttartóra és négy szolgára bízták a ládák pecsétjeinek feltörését és zsákokba ürítését, „közel nem mentenek, mivelhogy ők pestises emberek voltának, nem gondolván Csáki Imre úrnak tőllek esett megöletését, és a pecsétek felszaggatását, s egyszersmind bizván fidelitásokban. Egy Germány nevű inas bizonyos aranyokat a zsák fenekét fogván az kezében hagyott, az mely aranyokat ide Szurdokra vissza hoztak és maguk között megosztoztak. " 31 Haller Györgyné Csáky Borbála 1743-ban az oláhfenesi udvarházában tartandó „Dominale Forumra" törvény elé idéztette a feltételezett gyilkosokat, akik közül ketten már Kolozsváron a „ Rab Házban /vulgo Toronyban/fogságban lévő rabok" voltak, valamint egy Csákai György nevű személyt is oda kérettek. A vád szerint: „1742 októbernek 9dik és lödik napjai között esett északának idején mikor más jámborok nappali munkájoktól mag szűnvén nyugodtanak ti akkor el szánt és el tökéilett gonosz gyilkos szándékotokat követtétek, és a meg nevezett északán fekvő ágyában az emiitett Csáki Imre urat gonosz társaitokkal együtt meg fojtottátok, meg öltöttek, mely gonosz cselekedetért azon... Törvényes Széken törvénnyel proseguál és azon gyilkosságnak alkalmatosságával tselekedett tolvaj ságtokért, lopástokért, pénzének el lopásáért egyébb portékáknak el rejtéséért érdemlett büntetéssel törvény szerint kivan aggraválni. " 32 Egy Széna Germány nevű tanú azt vallotta, hogy három esztendővel Csáky Imre megölése után Szilágysomlyón találkozott az egyik gyilkossal „Nagy Kristalki Szimionnal... (aki) erős részeg lévén, nem különben a szekerem az utcán állván sokat véle nem beszélhetek... midazonáltal kérdeztem tőle, s minden unszolás nélkül meg vállá ű nékem, hogy ők bizonnyal fel szaggatták a Ládáknak az pecsétjét, és fel szakasztván sok pénzt ki vettenek, nekem maga az említett inasa Csáki Imre Urnák azt monda, hogy tsak neki egyedül négy Ejtel Pénze jutót hasonlóképpen a többi társainak is külön külön mindeniknek négy Fond Jósika, No. 652. Hajdú György 74 éves, szárhegyi Lázár Gábor jobbágy vallomásából. 1743. január 10-én ült össze a törvényszék, de az ítéletekről nem található híradás!