Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)
Papp Klára: A konfliktust okozó testamentum. Az erdélyi Csáky Imre végrendeletének sorsa (1748–1815)
ott kell lennie. Az udvarbíró igen pontos leírást adott a gróf pénzbeni hagyatékáról: „ Volt ott egy másfél singes Bőrüs láda, amely egészen teli zacskó pénzekkel el annyira, hogy midőn be zárták azon Bőrös Ládát, fel kellett állani a tetejére az Ládának, úgy tétetődött és záródott be. " Egy másik bőrös láda is volt, s a kettőben együtt kb. 1300 arany (különböző értékű) lehetett, ugyanakkor „magánál az említett Úr szokott hordozni harminc aranyokat. " 29 Az udvarbíró a felperesek fontos tanúja lehetett, mert ezt követően több oldalon keresztül közölt hosszas felsorolást Csáky Imre ezüst- és aranyneműiről, valamint öltözékeiről. 30 A leányág ezekkel szemben egyrészt jogszerűtlennek tartotta a testamentumot, másrészt igazságtalannak, s jogtalannak is. Vitatta annak tartalmát, megszületésének körülményeit, s igaztalannak tüntette fel, hogy az ingóságok a fiúághoz kerüljenek. Pedig annak alapján, hogy a szélsőséges, konok, és önfejű magatartást mutató Csáky Imre fogva tartásáért éppen rokonait hibáztathatta, hiszen Csáky Zsigmond volt az, aki az öccsével ellenszegülő jobbágyokat (eladósodásukkor) kivásárolta, a kolozsvári börtönévek alatt a birtokok jövedelmét kezelte, cselekedete teljesen logikusnak tűnik. Feltételezhetjük, hogy a családon belüli bosszú lehetett az oka, hogy Csáky Imre ingóságait a magyarországi ág képviselőire hagyta. A leányág képviselői a hozzájuk került kincsekkel kapcsolatban azt állították, hogy mivel tudomásuk szerint rokonukat a belső szolgák gyilkolták s lopták meg, ezért a hátramaradott ingóságok köre nem lehet pontos: „Közönséges hír volt, hogy á gyilkosok mind pénzében, mind portékáiban el ragadoztak volt. " A vallomások ugyanakkor azt is egyértelműen igazolták, hogy Csáky Imre halálakor Szurdokon pestis volt, ezért a grófi rokonok „sokáig sem magok, se pedig valami bizonyos embereik nem jöhettenek. Tudgyuk bizonyosan, hogy mindennemű vagyonnyát néhai gróf Csáki Imre úrnak az Gyilkosok prédálták az pénzes ládának az perselyét fel szakasztották, s fel szakasztván a mennyi kellett a pénzből annyit prédáltak... " A válaszok kiegészítik egymást, mindegyik vallomástevő gyilkosságról tudott, és Csáky Imrét valamennyien kemény, kegyetlen és rossz, kifejezetten fukar embernek írták le. A gróf halála körüli bizonytalanságot növelte, hogy halálának idején csak a legszűkebb környezet, a házi cselédek voltak Szurdokon, s feltehetően a pestis miatt még a falubelieket sem engedték az udvarházhoz. A felperes fiúág tagjai erősen feszegették, hogy miért nem derült ki a gyilkosok, avagy a rablók kiléte, annak kiderítésében miért nem serénykedtek a Volt olyan, amely 50 aranyat ért, de olyan is, amely 10-10 aranyat ért. A felsorolást lásd a függelékben.