Avar Anton: Beregi címereslevelek a Magyar Nemzeti Levéltárban - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 55. (Nyíregyháza, 2020)
Beregi címereslevelek
beregi_cimereslevelek_final_HOME_3.indd 17 2020. 11. 18. 7:06:06 összeállítani a mai tudásunk szerint egykor Bereg vármegye levéltárában volt eredeti armálisok teljes lajstromát, a mai levéltári jelzettel kiegészítve (ha az ismert). Mivel a DAZO levéltára e téren még feltárásra vár, természetesen nincs kizárva, hogy a jövőben kerülhetnek ott még elő eredeti címereslevelek. Felmerül a kérdés, hogy mi történhetett Bereg vármegye levéltárának egykor volt címereslevél-gyűjteményével? A válasz erre röviden az, hogy az eredeti armálisok kettő kivételével az MNL Országos Levéltárában vannak, a másolatok pedig minden bizonnyal a DAZO különböző fondjaiban, elsősorban a nemességvizsgálati iratok között elszórva. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan kerülhettek az eredetiek Budapestre, egészen 1902-ig kell visszatekintenünk, méghozzá meglepő módon egy prágai irathamisítási botrányig. Ebben az esztendőben derült fény a cseh székesfővárosban egy bizonyos Alois Müller (a magyar szakirodalomban és lapokban Müller Alajosként emlegetik), Mildenberg állítólagos lovagja tevékenységére. Müller a – leginkább magyar – nemességük hivatalos igazolásához szükséges levéltári iratok felkutatásával őt megbízó ügyfelei számára az említett iratokat nem kutatás során tárta fel, hanem hamisítás által állította elő. Módszere az volt, hogy vármegyei levéltárak iratai közé kutatásai alkalmával becsempészte hamisítványait, majd ezekről hitelesített másolatokat állíttatott ki az adott levéltár jóhiszemű levéltárnokaival (két esetben pedig bizonyítottan össze is játszott velük). Akkor lepleződött le, amikor gróf Csáky Vidor kamarási címét is hamisított iratokkal akarta elintézni, de a hivatalos eljárás során a hamisítás kiderült, a gróf nem kapta meg a remélt címet, a hamis iratok forrásául pedig Müllert nevezte meg. A „nemesi diplomák gyártóját” az 1902 őszén lefolytatott tárgyalás végén kétévi szabadságvesztésre ítélték. A korabeli magyar napilapokban is megszellőztetett ügynek igen messzemenő következményei lettek. A megelőző években kiadott belügyminisztériumi nemességigazolásokat felülvizsgálták, ennek keretén belül az Országos Levéltár is újra elővette az általa ezekhez adott szakvéleményeket, és ennek eredményeképp többeket is eltiltottak a nem sokkal korábban igazolt nemesi címük vagy előnevük használatától.16 A szálak az Országos Levéltárig is elértek: Müller botránya nyomán hasonló vádpontok alapján indult belső vizsgálat Pettkó Béla levéltárnok ellen is, akit ekkor még felmentettek, de 1913-ban végül eltávolították állásából. 17 Tárgyunk szempontjából azonban az volt a Müller-ügy legfontosabb következménye, hogy gróf Andrássy Gyula m. kir. belügyminiszter 1906. június 21-i kelettel kiadta a 48943/1906. BM. sz. „A vármegyei levéltárakban őrzött nemeslevelek összegyűjtése” című körrendeletet,18 amelyet szétküldtek a vármegyei levéltáraknak is. Eszerint a felszaporodott nemességigazolási ügyek könnyebb elintézhetősége, és valótlan hitelesített másolatok vármegyei levéltárnokok általi kiállításának megelőzése céljából a vármegyéknek fel kellett küldeniük az Országos Levéltárnak az eredeti és másolatban fennmaradt címeres nemesleveleket, hogy azokat felülvizsgálják, és esetleges hamisított voltukat megállapítsák és feljegyezzék. 16 A prágai nemesi oklevél-hamisító. Alkotmány 7 (1902:257. [okt. 28.]) 6.; A nemesi diplomák gyártója. Pesti Napló 53 (1902:307. [nov. 8.]) 14.; Hamis nemességek. Petkó Bélát hivatalvesztésre itélték. Pesti Napló 64 (1913:82. [ápr. 6.]) 5. Az 1905–1913 között zajlott felülvizsgálat során elővett országos levéltári ügyiratok ma összeszerelve fekszenek a HUMNL-OL-Y 1-1896-I-232. jelzeten (dr. Reisz T. Csaba főlevéltáros úr, az Y szekció referense szíves közlése). 17 Hamis nemességek. Petkó Bélát hivatalvesztésre itélték. Pesti Napló 64 (1913:82. [ápr. 6.]) 6.; Az elcsapott országos allevéltáros. Pesti Napló 64 (1913:87. [ápr. 12.]) 12.; LAKOS 2006, 144. és 158.; REISZ 2017, 94. 18 Teljes szövege: HORVÁTH 1909, 3–4. 17
