Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1714. szeptember 2. - 1714. december 27

csak az ízekbe, az újaimba érzem fájdalmát. Akor inkáb, ha valamit szorítani vagy emelni akarok vélle.

Hanem az Aszonyt az harmadnapi hideg már háromszor ellelvén, ágyba ejtette. Továb mi vége lesz, megválik. Annál alkalmatlanab it lenni, mert gondoskodni kíván. Én ugyan máskínt gondot viselnék magamra, de tudja Kegyelmed, nem lehet itt.

Az feleséges kapitánt elszállították ugyan Szamosszegrül, de ugyan kornyé- tást adtak rájok. Most conscribálnak az ispánok az alleviatióért, ara halasztották nekem is. Én egy hét múlva szándékoztam hazamenni, már megválik.

Az bor, búza mint jár, megírtam, Szívem. Most is 12 máriás köbli Debrecenbe a szép búzának. Az hegyalji borokot én is ócsoltam, de válaszom meg nem várták, nem tudták hol hagyni s kire bízni, úgy írja Munkácsi. Tudom, Kegyelmednek is, Édesem, megírta. Az Nyíren 4 poltúrán árulják a korcsmákot máris.

Magam is írni akartam, hogy ha lesz is, ne küldjön már Kegyelmed pínzt. Glacinger Kegyelmed levelét mutatván, hogy az óborokot eladván, abbul lesz contentuma, csak ki nem vonta őket, de hírem nélkül csak nem adtak neki semmit. Magamwtfk ír, rettenetesen reménkedik, többet pretendál 1200 forintnál. Nagy Gáborra bíztam, adjon valamit neki benne, mennél kevesebbel elégítheti, ha különben nem, felét, a többit várja. Én nem tudtam töb adósságit 500 forintnál. Ajánlja magát most is, mindent ad, de én nem hadtam túlié semmit venni.

Az lovaim, úgy mondják, az öté jó, az pejek talán csak hárman vannak. Nehezen indulhatnék, ha egyrendbeli lú nem lenne, de nagyob az, úgy tudom, a nagy sézám mégsem kész. Én, ha ugyan fel kellene menni, jobban szeretném elsőbe Kegyelmedéi szembe lenni, de a gyermek miá úgyis bajos volna. Tudom, Kereskényi által jobban megértek mindeneket. Klárámnak már régtül fogva semmi levelét nem vettem. O, elhiszem, csak egy leánnyal is örömest ellenne velünk, de az urát nem tudom. Csak legyenek egészségbe, ha ben telelnek, sem bánom én, nem is hívom most.

Én ugyan, Szívem, nem hiszem, hogy Kegyelmed lakjék Olcsván, ha úgy lesz, amint van most.

Elhiszem, megírták Kegyelmednek Munkácsiék, minémű lopást, tolvajkodást tesznek écakákon Olcsván. Apátin még a magunk disznónkba is öszvevag- daltak. Nem hallottam ezelőt oly nagy mértékbe.

Ezzel maradok Kegyelmednek, Édes Szívem, igaz hites társa

Вarkóczy Krisztina m.p.

Serédiné, tudtomra, még be nem ment Erdélybe. Kegyelmed oppinióját írásba küldtem ő kegyelmének. De elhiszem, be nem bocsátják az Andrási báttyám emberei, minthogy a saját birodalma alat levőből is kihánták, ha valami parancsolat nem leszen nálla, Édesem.

175