Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1714. szeptember 2. - 1714. december 27

Pál Úrfiwak megmondhatja Kegyelmed, Éva kisaszony, noha régen betegeskedik, de az estve igen erős hideg lelte el. Ma ugyan felkölt, de csak roszul van. A másikot csak a kételen hideg bántja, még sem lévén mentéje.

1 Ebié a levél első sora alapján 1714. november 9. utánra tette e levél keltét, de ezt tovább pontosíthatjuk az alapján, hogy Barkóczy Krisztina november 12-én ír Károlyi november 1-jén és 4-én kelt leveleinek vételéről, november 25-én pedig már a 11-i (bizonytalan) keltezésű levél érkezéséről számol be. E két időpont között kelhetett tehát ez a levél.

402.

Gelénes, 1714. november 25.

(MNL OL P 398. No. 37 152.)

Édes Szívem!

Jóllehet [..J1 11. Octobris írja Kegyelmed levelét, de Novembrisntk kel lenni, mellyet szeretettel vettem, s Kegyelmed egészségén Feruséval edgyüt szívesen örvendek. Aszonyom Anyámot most az hideg elhatta, ha újobban rá nem talál jűni, noha ugyan ágyba fekszik, de jobban vagyon. Amiá már elmehettem volna haza, de Éva kisaszony igen súlyos beteg, azt már it meg kel várnom, mint adja Isten. Azután azon leszek, általmegyek, mert csak zűrzavarkodnak. Valamennyin vannak, egyik a másikra szól, Isten tudna köztök igazat tenni. A cseléd a nagy éhezést kiáltja, futnak hozzám. Megtekintem őköt, nem is hiszem, hogy ok nélkül volna, mert az oly boldogtalan nép[nek], csak a sinorgomb nem léte miá ezideig is teljességgel semmi ruhát, abán kívül, el nem készítettek. Árul sem tudván providiálni, noha mind szóval s írással eleget sürgettem.

Legnagyob akadályom a vitkai tiszt, de már csak szükségesképpen, sok ok- kokra[!] nézve, haza kel fordulnom.

Aszonyom Anyámnak az interesadást meglátom, azon leszek, complanál- jam, az én költségem igen sokra nem megyen. Glacingerrel mit csináltak Munkácsiék, eddig megvált, mert a keresztúri vásárra, kivált a vasak vételéért, maga felment.

Édes Szívem, a hazakéredzésrül nem is emlékezik már Kegyelmed, Isten tudja, medig nébelgének ottan, akinek a költségek bőveb.

Aszonyom Anyám megértvén, hogy Kegyelmed fel akar híjni, elhitette magával, csak odavesszük lakásunkot, s magam и дк nem szólt, hanem láttam, hogy sírton sírt, s másoknak panaszolkodot. Nehéznek tetszik, úgy látom. Klárárul már régtül fogva teljességgel semmit sem érthetek.

176