Balogh István: „Nekem szerencsém volt…”. A 100 éve született Balogh István emlékére - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 42. (Nyíregyháza, 2012)
Balogh István visszaemlékezése - A szatmári főispánság
A szatmári főispánság együtt érkeztünk meg este, úgy hat óra tájban Mátészalkára.61 Félegyházi László egy ügyvéd barátja, Szödényi Nagy Gyula lakására vitt el bennünket vendégnek. A házigazda egy kicsit meg volt illetődve, mert egy darabig abban reménykedett, hogy ő lesz a főispán Mátészalkán, erre idejön hozzá egy beke- cses, csizmás, magát főispánnak mondó alak. A helyzet azt mutatta, hogy Szatmár megyében még áprilisban is csak alakulóban volt minden. Eredetileg 1944 októberében és novemberében, az Ideiglenes Kormány megalakulása előtt, a szovjet parancsnokság jóvoltából Szabolcs megyében főispánnak állították Erős Jánost, aki Bajcsy-Zsilinszkynek a főkortese volt annak idején. Orosz fogságba esett az első világháborúban és jól tudott oroszul. Az Ideiglenes Kormány aztán szentesítette a két megye ideiglenes egyesítését, annyival is inkább, mert az államjogi helyzet is tisztázatlan maradt. A Szovjet Ellenőrző Bizottság tagjai úgy vették, hogy a bécsi döntés még egyelőre érvényben van, tehát a döntés értelmében kialakított megyehatárokat vették figyelembe. A megye eredeti székhelye Szatmárnémeti, ott állítottak fel egy vegyes, magyar-román prefektúrát, amelynek a prefektusa román, az alprefektusa magyar volt. A megye igazgatásának egy része ott maradt, az is félig magyar, félig román lett. A szovjet katonai parancsnokság ezt az állapotot vette figyelembe 1944 utolsó negyedévében a Vörös Hadsereg ellátására szánt fizetéseknél is. Ez aztán úgy történt, hogy a román prefektúra a beszolgáltatás nagy részét a magyar megyeszélre vetette ki, és be is hajtotta akkor katonai erővel. A Vörös Hadsereg közvetlenül maga gyűjtötte össze a korábban meghatározott mennyiségű húst, gabonát és étolajat. Az Ideiglenes Kormány megalakulásakor a két megyét ideiglenesen egyesítették, és Erős Jánost bízták meg Szatmár megye főispáni teendőinek ellátásával is, illetve őt meghagyták, mert az orosz parancsnokság állította a megye élére. Különben is, kisgazdapárti lévén, a koalíciós párok aritmetikája szerint is megillette ez a tisztség. Most, hogy újonnan kellett rendezni a közigazgatást, megint csak a koalíciós aritmetika szerint a parasztpártnak juttatták a Szatmár megyei főispánságot. Az ideiglenes megyeszékhelynek már akkor Mátészalkát tekintették, de az egykori tisztviselőkből csak egy számvevőségi főtanácsos, a megyei főlevéltáros meg három vagy négy vármegyei aljegyző volt jelen, akik nem menekültek el. Ők azonban teljes tájékozatlanságot mutattak a megye sorsát illetően, mert a határok sem voltak megvonva, sem a kárpátaljai, tehát a beregi, vásárosnaményi rész felől, sem Románia felől. Jöttek-mentek az emberek, 61 Félegyházi László és Bornemissza László rajztanár-festőművészek, akik parasztpárti kötődésük és helyismeretük miatt tartottak Balogh Istvánnal. 89
