Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Nevelőfalum, Oltszem

leírások, rejtvények, és ki tudja, mi még. Ezeket lehetett bújni látástól vakulá- sig. Olcsó Jókai, olcsó Mikszáth, Jósika fantasztikus és igen romantikus regényei. Aztán tanító bácsinak is voltak még a népkönyvtárból ott maradt Mórái, Benedek Elek: Magyar mese-és mondavilága. Szívtam magamba, mint a szivacs a vizet.

A vallást pap bácsi tanította mindkét iskolában. Néha mintha csak nekem mondta volna az összes bibliai történetet, azután meg nekem kellett „elmesélni", ő meg felült egy padra szemben, és úgy hallgatta.- Elluska (mert Oltszemen ezt a nevet választottam a Babi helyett) neked tanulni kell - mondta, de hányszor! Újságot is akkor láttam először életemben. A Brassói Lapok jártak „bizomány"-ként a boltnak, három példányban. Nem vette senki. Hónap végén én „fejeztem le" a lapokat, s a „fejet" vissza kellett küldeni. Először csak a vasárnapi mesék érdekeltek, aztán rákaptam a többire. Hitlerről, a „szobafestőről" majdnem olyan érdekes rémtörténeteket hozott, mint Balánról, a feketehalmi többszörös rablógyilkosról. Egy vasárnap este valamelyik megszorult dohányos szomszéd a szobaajtó felől kopogott, én meg rablót kiáltva ugrottam fel az ablakra, azt hittem Bálán maga jött meg...

Aztán a Brassói Lapok gyermekrovatával leveleztem. „A növények nagy bálja” című pályázatukat a „té" betűim rapszodikus használata miatt nem nyertem meg. Onnan figyelmeztettek, hogy a helyesírással hadilábon állok. Aztán valami rongy gombfestékre tettem szert. Festegetni kezdtem, azt gondoltam, hogy talán inkább híres festőművész leszek. Küldtem valami kis képet Dezső bácsinak, a gyermekrovat szerkesztőjének, aki látva a rossz festéket, ami lepattogzott a képről, egy egész doboz finom festéket küldött. így szereztem a felnőtt barátaimat.

Természetesen, amit most az olvasásról, meg minden más, kicsit komoly foglalatosságról egy szuszra itt felsoroltam, nem egyszerre történt. Közben éppen elég idő jutott játékra is. A bolt előtt egy kis dombocska volt, s télen ott szánkózhattunk, ricsajozhattunk, mint a veréb sereg. Vasárnaponként elmentünk messzebb is, Pali-Zsuzsira, ott hosszabbat vitt a szánkó, be, egészen a patak medrébe.

Ha pedig jött a nyár, ott volt az Olt. Mami kijelentette, csak akkor enged fürdeni, ha mindketten megtanulunk úszni. Nem volt mit tenni, hát szaporán vertük a vizet, míg aztán rájöttünk, hogy nicsak, megy is már, s egy hét múlva versenyben úsztunk a többi gyerekkel. Szebben úsztam, mint a fiúk, gyorsabban is, de azt már senki nem sejtette, hogy amikor mély víz felett vettem a tempót, mindig borzasztó félelem vett erőt rajtam, s később, mikor már ezeket a hősködéseket kinőttem, soha mély vízben nem mertem úszni.

Volt azonban egy igen-igen szomorú dolog a fürdésekkel kapcsolatban. Mégpedig az, hogy mivel az Olt hidegebb volt, mint a Maros, legkellemesebb éppen a déli órákban lett volna. Csakhogy Mami különösen nyáron nagyon korán kelt, hogy még nyitás előtt elvégezze a házi munka nagyját, így aztán ebéd után déli álmot aludt. S amíg ő húzta-húzta, s horkolt bent a szobában,

49