Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Nevelőfalum, Oltszem
addig a boltban nekem kellett árulni. Pontosan abban az időben sok vevő nem jött, így aztán magam is elboldogultam velük valahogy. A mérleget ugyan fel nem értem, de kis székre álltam, s így már ment az is. Voltak olyanok is azonban, akik nem is szerettek olyankor jönni, azt mondták, hogy „anyuka bővebben mér". Ugyanis Maminak volt egy kis kampós vasnehezéke, amit a mérlegnek arra a karjára illesztett, ahol az áru volt. A súlyt gyorsan cserélte, s aztán a vevő nagy megelégedésére jó „bővön" mért. Én, ha magam voltam, ezt a nehezéket levettem, és halálos pontosan mértem le az árut. Hogy Mami a módszerével jól járt-e valaki, vagy az egész mindkét részről csak illúzió volt, azt még akkor sem lehetett volna eldönteni, nemhogy így utólag. Ez az idő mindig igen-igen lassan telt, s türelmetlenül vártam, hogy Mami ébredjen, hogy aztán magam is rohanhassak le az Oltra a többiek után. Ha véletlenül megesett, hogy türelmetlenségemben valamivel zajt ütöttem, s Mami idő előtt felébredt, nem volt abban sem köszönet, mert mérges lett, és el sem eresztett akkor nap. Ezen kívül még volt egy másik feladatom is: délelőttönként a szobákat nekem kellett kitakarítani. Erre is megvolt a saját egyéni módszerem. Mindig volt kéznél valami könyvem, aztán takarítottam, olvastam, takarítottam, olvastam felváltva, és nagyon éberen, hogyha meghallom a Mami lépteit, akkor a könyvet még időben elrejtsem. Egy alkalommal csodálatos könyvre tettem szert14... Azt aztán letenni lehetetlen volt, s úgy belemerültem, csak egy hajszálon múlt, hogy Mami fel nem fedezte. Pedig akkor semmi sem menthette volna meg szegény Ubrik Borbálát még egy utólagos tűzhaláltól sem, mert ha Mami észreveszi, hirtelen haragjában alighanem vele gyújtott volna be az ebédfőzéshez. De szerencsére sikerült eltüntetni. Ellenben Mami mégis csak megérzett valamit, mert egyszerre gyanakodó lett, és kíváncsi az ágy, meg az asztal aljára. A vizsgálódás eredménye az lett, hogy én megismerkedhettem a pulyka toliseprű vastagabb végével15. Hogy az milyen? Hát mindenképpen keményebb és fájdalmasabb egy közönséges liba, vagy kacsa toliseprűnél. *** Aztán eljött ismét az ősz. Ragyogó, szép szeptember, s megint megkezdődött a tanítás. Ötödikes lettem. „Jövőre majd én is megyek Szentgyörgyre, a kollégiumba" - dédelgettem magamban a gondolatot, anélkül, hogy erre bárki a legkevésbé is biztatott volna. Abban az évben jött egy olyan rendelet, hogy öt elemi után abszolváló vizsgát kell tenni, és azzal az elemi iskola befejezést is nyert. „Befejezem az elemit, majd utána..." gondoltam magamban. Telt az esztendő, mint az előbbi, semmi különöset nem hozott, de egyszer csak mégis megzavarta valami. Valahogy úgy esett, ami a gyerekek között 14 Örményi Lajos: Ubrik Borbála vagy a krakkói ártatlanul befalazott apáca szomorú igaz története. Marosvásárhely, 1896. 15 Anyám gondosan kerüli, hogy „Anyu” bizony sokszor megverte. „Mami” úgy látszik, kíméletesebb volt és csak szidott. 50
