Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál
„kitört a háború", Mami ezt kérte vissza. Az apám kinevette, és elküldte neki a két tehenet. Emiatt indított Mami pert ellene, kijelentve, hogy neki sem gyerektartás, sem más egyéb nem kell, csupán az, ami az övé. Hogy a per aztán ezen a címen folyt-e, vagy mégis más nevet kapott, azt én már nem tudtam meg. Bár annyi eljutott hozzám, hogy az apám csak engem ismert el, Zoltit nem, de a jegyzőkönyvet író ügyvéd (a Mami kérésére) tévesen fogalmazott10, s a két gyereknév felcserélve került írásba. Végül is, mi volt, mi nem, miért húzódott a per hosszú hónapokig, arról Mamit én soha meg nem kérdeztem *** Egy délután Mami összetalálkozott Juon bával, az erdőpásztorral. Ahogy elbeszélgettek, Juon bá elmondta, hogy ők is költözködnek. Az országút mentén felépült a házuk, s a felesége nem akar tovább kint maradni az erdőn. Most már csak a fia alszik kint a pajtában, de ő is csak az állatok miatt. Maminak egyszeriben megvolt a mentő ötlete: adja ki Juon bá azt az erdészházat neki nyárra. Május elsején hát költözhettünk. A bútorokat beraktározta Mami az éppen üresen álló községi fogadóba. Az erdőre nem vittünk mást, mint egy használt szekrényt a ruháknak, és a1 díványt, hogy nekem legyen min aludni. Ágy, asztal, szék, meg még egy kanapé volt a szobában, azt ott hagyták. Nádfödeles, tapaszos, kívül töltéses, rozoga, egy szoba-pitvar volt az egész, kicsi ablakokkal. A pitvarban sütőkemence is volt, mellette rozoga vastűzhely. így hát főzni, kenyeret sütni is lehetett. A tanításnak még nem volt vége, de nagy problémát ez nem jelentett. Ha reggelenként néha egy keveset késtem, tanító bácsi nem haragudott érte. Ha pedig úgy történt, hogy az aranyat érő májusi eső éppen akkor kezdett esni, amikor már indulnom kellett volna haza, Magyari Annuska mamája nem engedett el. Olyankor ágyat vetettek kettőnknek a földre, aminek mi módfelett örvendeztünk. Eljött a vizsga is. Rendesen vasárnap tartották. Az első-második osztályosoknak kora délután, hogy akik a többi osztályokban érdekeltek, vagy érdeklődők, oda is eljussanak. Mi azonban Mamival, ahogy kézhez kaptam a bizonyítványomat, ami a tavalyihoz hasonlóan tiszta kitűnő volt, (ami nekem a legnagyobb boldogságot jelentette,) siettünk haza, mert Zolti éppen elaludt, amikor elindultunk, mire pedig felébred, nekünk otthon kell lenni. Nagy meglepetésünkre a tisztás ösvényén Iza meg Lajos szaladtak elé- bünk, keresztpapa pedig ott üldögélt a töltésen. Már vagy két órája érkeztek. Csupán búcsúzni jöttek, s már fordulnak is vissza, nehogy rájuk sötétedjék a hegyekben. Az útlevelük kész, vagont is utaltak ki számukra, s pár napon belül indulni kell. Természetesen Mami nem engedte el csak úgy őket, be kellett 10 Nagyanyámnak nagyon fontos lett volna, hogy Zoltit, a fiút (is) magáénak ismerje el Vitályos Géza, aki erre nem volt hajlandó. Az említett primitív trükk nem vált be, sőt tovább mérgesítette köztük a viszonyt. 36