Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál

menni a szobába egy kis finom abált szalonnára, száraz kolbászra, zöldhagymára.

Én egy kis ideig még kint maradtam, s amikor bementem, valami különös feszültség vibrált a levegőben. Az ilyesmit már egészen kis koromban meg- éreztem, s olyankor szólni sem mertem hangosan.- Majd megyünk utánatok - mondta Mami, azzal odament a szekrényhez, a párnahuzatok alól kihúzott egy borítékot.- Fogja, sógor, még hasznát veszik - nyújtotta keresztpapának a borítékot. Megismertem: a Lidi ára volt benne. Elkísértük őket az erdő széléig. Ők mentek, mentek, egyre távolodtak Lajos meg Iza időnként hátranéztek, mintha még mindig várnának valamit...- Itt akartak maradni, de csak menjenek... Jobb lesz nekik... - mondogatta Mami, de inkább csak magának, mint nekem.

Az erdő számomra nem volt a „száműzetés háza"11. Sokat voltam magamban, s egy kicsit mindig a magamcsinálta világban éltem. A mese és valóság játékos összekeverése a legkedvesebb gyerekkori emlékeim varázslatos színhelyévé tette az erdőt.

A Katinak egy éjszaka borja született, burokban, s reggelre kimúlt. Mami Gyorgyéval, az erdőpásztorral megnyúzatta - jó lesz a bőre cipőnek - Aztán ketten kihúzták az erdőszélre. Estefele a ház mögül szólt Mami, menjek csak, mutat valamit. Hát uramfia! Hatalmas saskeselyűk ereszkedtek le méltóság- teljesen a tetemre. Egyik-másik még Zoltinál is nagyobbnak látszott. Kereken tizenkettőt számoltunk meg.

Honnan vették ilyen hamar a hírt? Hogyan találtak rá, hiszen az erdő szélső fáinak koronái fölé hajolnak? Egészen bizonyos, hogy valaki hírül adta az egészet. Talán egy szajkó? De már erről Maminak nem szóltam, s arról sem, hogy ezek nem s igazi saskeselyűk, hanem éppen úgy tizenkét elvarázsolt királyfi, mint a hét holló, vagy a hat hattyú. Csak az a baj, hogy ezeknek a kis húgukat is elvarázsolta a boszorkány, s hogy fogja őket megváltani? A húguk pedig nálunk lakik, kis galambszürke cica képében. Most már biztos vagyok benne, hogy így van. Hiszen már akkor sejtettem, hogy valami titok lappanghat amögött, hogy a kis cica hozzánk került. Honnan jött? A környéken nem lakott senki. Bejött a pitvarba, és nyávogott, nyávogott egyre. Mami fogta a seprűt, elkergette, neki nem kell macska. Az meg újra meg újra visszajött. Olyan sovány volt az istenadta, hogy alig állt a lábán. Miért volt sovány? Miért nem fogott az erdőn egeret? Van ám épp elég, attól meghízhatott volna... De neki csak tejecske kellett, mert végül Mami mégis csak megsajnálta, olyan bánatosan nézett, s enni adott neki. Most már szép cica lett belőle. Néha

11 Édesanyám erdőben megélt meséit - úgy látszik - szívesen átplántálta volna ránk, természetesen elsősorban rám. Most értem meg, miért „kellett” mesét kreálnom a nagycserei erdei séták nyomán „Idombodom és Lulibuli” történetéből. Ami, ha nyögvenyelősen is, de elkészült. Az ötletek nem a sajátjaim, és szinte csak kényszerből írtam le. A természetet, az erdőt én is nagyon szeretem, de irodalmi fantáziám alig van.

37