Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál
*** Az év már semmi újat nem hozott. Annál inkább az új esztendő (1920). A házigazdánk nekünk is felmondta a lakást. Bakter volt a vasútnál, megépítette a házát, de nem volt rá szüksége, kiadta Maminak. Most azonban menesztették őt is, hát nem tehetett egyebet. A felmondás május 1-re szólt, addig kellett volna Maminak más lakás után nézni. A nézelődésben nem is volt hiány, annál több a találásban. Falun általában mindenki a sajátjában lakik, még ha nem is több egy faluszéli putrinál. Kiadó háza nem volt senkinek. A család légköre valahogy megváltozott. Nyugtalanabb, feszültebb lett. Rózát újévkor Mami elengedte. Róza sírt, s kérte Mamit, ne küldje el, inkább fizetést se kér, csak maradhasson. Mami azt mondta, nem lehet, Róza már nagylány, majd férjhez fog menni, kell neki a pénz kelengyére. Mami türelmetlenebb lett, mint régebben. Verést nem sokat kaptunk, de most a keze hamarabb eljárt. Sokszor haragudott, s csúnyán nézett rám:- Olyan vagy, mint apád... Aztán megkérdezte egyszer:- Miért reszketsz, nem is bántottalak! Megnémultam, nem tudtam felelni. *** Ragyogó koratavaszi napok jöttek. Megérkeztek a gólyák. A rét mocsaras felén gólyahír csalogatott, a pitypang még csak akkor bontogatta bimbóit. Esténként békakoncerttől volt hangos a falu. Az esti békakuruttyolás számomra el- zsongító, álomba ringató bölcsődal volt. Egy délután egy ember két tehenet vezetett be a kapun, aztán a nyárikamra előtti kiszáradt almafához kötötte őket.- A zsemleszínű, az a Lidi, a veres a Kati. Ez a Kati olyan jámbor, hogy a hasa alatt átbújhatnak, a lábát sem mozdítja - mondta nekünk. Zoliival örömünkben körültáncoltuk a két tehenet, aztán mind bátrabban a hasa alatti át- bújást gyakoroltuk, míg egyszer csak beviharzott a kapun Mami. Az öcsémmel ugyancsak igyekeztünk eltűnni a láthatárról. A sötét konyhában lapítva a nagy zivatarból fel tudtam fogni annyit, hogy Maminak nem elég a két tehén. A következő héten a Lidit szekér után kötötték, s elvittük az ugrai vásárba eladni. Minket is elvitt a szekerén Mami, s egész úton azon törtem a fejem, ha kevés a két tehén, miért sok mégis, és miért kell eladni az egyiket? A tehén árát Mami borítékba zárta és eltette. Lassan-lassan, talán, mert már nagyobb voltam, az innen-onnan felcsipegetett szavakból összeállt bennem ez a tehén-história. Az apám igen gazdag volt. Csordája, nyája, kondája. Jókedvében megaján- dékozgatta Mamit egy-egy üszővel, borjúval, - a húsvéti bárányokon kívül - birkával, malacokkal. A malacokból Mami maga nevelt hízót, néha még el is adott belőle. A többi, bizonyos jellel, maradt a régi helyén. De mivel az állatoknak az a tulajdonságuk, hogy maguk is szaporodnak, évek múlva Mami egész tekintélyes állatállományt mondhatott magáénak. Amikor köztük is 35
