Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál

Mami, Róza, meg én naponta sokszor lestünk ki az utcára. Időnként férfiak mentek be a csendőrőrsre, néha asszonyok is, aztán később szédelegve jöttek ki. Mindenki tudta, hogy a pincébe viszik le őket, ahol egy nagy zöld pad van, levetkeztetik, vizes lepedőt terítenek rájuk, hogy a „douázecicinci"-nek, vagyis a „huszonötnek" ne maradjon nyoma, ne csattanjon ki tőle a bőr.

***

Iskolába kerültem, 1918 őszén. Tanító bácsi nem akart felvenni, azt mondta, amúgy is kicsi vagyok, és még csak decemberben leszek hat éves.- Hadd legyen, csak legalább lógós - kérte Mami. De én nem lógós, hanem igazi első osztályos akartam lenni. Lettem hát olyan „próbaidős", „feltételes" tanuló.

Az iskola aztán csodákat hozott. A tanító bácsinak volt egy olyan madara, „aki" minden dologról hírt vitt neki. Azt tudtam, hogy vannak olyan madarak, amiket Mami időnként, amíg én az iskolában vagyok, megfej, és olyankor vár rám a finom madártej. De hogy hírvivő madár is legyen, addig nem hittem el, míg meg nem láttam. De valóban volt. Ott csüngött a kalitkája a verandán, s mikor meglátta tanító bácsit, örvendezve csapkodott a szárnyával.

Legjobb volt a betűk tanulása. Olyankor tanító bácsi mindig mesélt. A tóban kuruttyoló békákról, akik a rossz fiút kicsúfolták: u-u-u-u, mert az kővel dobálta őket. A buta kutyáról, aki megugatta a holdbéli juhászt és az is úgy ugatott: u-u-u-u.

Szünet csak egy volt egész délelőtt, de az hosszú, és sokat lehetett játszani.

***

Karácsony táján, mindig, mindenre figyelő és minden szokatlanra érzékenyen rezonáló lényem valami titok vibrálását érzékelte otthon. Mondatfoszlányok röpködtek körülöttem: „eddig úgy sem értette volna... Székelyeknél megvannak, nekik úgy sem kell már, biztosan eladják..." Mami egy este dobozzal tért haza, úgy dugdosta, hogy meg ne lássam.

Hát, ha addig nem értettem semmit, most sajnos annál inkább, majdnem elsírtam magam, s mégis igen-igen vártam a karácsony estét. Valami lesz, ami még soha nem volt... Karácsony este eljött, de semmi nem történt, csupán a kántálók váltogatták egymást az ablak alatt, és a karácsonyi ének: „Pásztorok, pásztorok, örvendjetek" után, mint a rokka, pörgették:

„Ablak alatt állok,

Egy perecet várok,

Ha nem adnak, haza térek,

Éd'sanyámtól kettőt kérek..."

Csalódottan, könnyes szemmel aludtam el.

33