Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
I. Két világháború között - Szülőfalum, Kerelőszentpál
A „szemrevételezés" megtörtént. A társalkodónő beszélgetett csak velem, s így csak neki jelentettem ki, hogy nekem nem kell semmi, nem megyek sehova. Abból, hogy körülöttem életre-halálra folyt a harc, én semmit nem tudtam, nem értettem. Azt ugyan egészen véletlenül hallottam, hogy Mami csak azért nem adott oda, mert szentül hitte, hogy egyszer majd sírva tér hozzá vissza az apám: „a gyerek miatt, mert szereti". Ebből a szeretetből én semmit nem éreztem. Addig talán kétszer-három- szor, ha láttam az apámat. Egyszer egy doboz csokoládét hozott nekem, máskor meg két koronát nyomott a markomba. (A pénzt akkor még nem is ismertem, de később csak emlékeztem rá.) *** Megint katonák jöttek a faluba, de most már nem csupán egy éjszakára. Ezek is németek voltak, csak most nem „befelé" jöttek, hanem „kifelé" mentek. Nem is fogadták őket tyúkkal-kaláccsal! Mami veszekedett, mert a szoba kellett volna nekik, de csak egy idős katonabácsinak adott helyet a konyhában, a többit felveszekedte a padlásra. Az idős katonabácsi nem tudott magyarul, de vajat, csokoládét, cvibakot (kétszersültet) adott nekünk. A cvibak igen ízlett s egyre nyafogtam a Mami nyakán, amikor elmentek, hogy olyat süssön ő is. Egyszer aztán sütött:- Na, itt a cvibak, ehetsz - mondta. S én ismét csak nem értettem, hogyan nevezheti Mami cvibaknak azt a tenyérnyi nagy és rossz kukorica pogácsát, mert a kenyér nem is volt olyan rossz kukoricalisztből, de a cvibak... Ahogy a padlást elhagyták a katonák, Lajos felment, és egy kosár kinccsel tért vissza. Volt ott kalapácsos-fejű fejsze, üres töltények, és sok szép tarka doboz, amit aztán testvériesen megosztott velünk. Nekem egy nagy, kerek, fényes doboz jutott. Azonnal beleraktam a kis porcelán kávés készletemet, legdrágább és legféltettebb játékomat. Aztán a nagy boldogságtól, mint egy kó- tyagos, rohangáltam fel s alá az udvaron: szép dobozom van, szép dobozom van! Mikor aztán megpihentem, s a „szép" dobozomat felnyitottam, porcelán edényeimnek csak az apró cserepei zörrentek meg a doboz alján... *** Ninikáék visszatértek a menekülésből 1918 nyarán. Udvarhelyről Dicsőbe költöztek vissza, ahol régen már laktak, s Lajos meg Iza ismét eltűntek az életemből egy időre. Lehet, hogy Mami vitte el őket. *** Vége lett a háborúnak. A háború vége nálunk akkor kezdődött, amikor a csendőrőrs udvarán felállítottak egy nagyon hosszú póznát, a tetején egy nagyon kicsi kék-sárga-piros bádog zászlóval. S hogy meddig tartott? Talán tovább is, mint maga a háború... 32
