Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)
IV. Magyarország - Ismét „otthon"
bizonyára írt volna, hogy ne menjek hiába. Majd belefulladtam a pocsolyába.. . Mi lett volna? Bizony, ha a homoki embert nem viszi el az özönvíz, annál inkább elviszi a mezőségit. Különös hely ez Pista! Ha az ember felmegy a hegyre, s körülnéz, olyan nagyon lehet érezni, hogy a föld egy hatalmas sárgolyó... Helyenként sok-sok domb egymás mellett... Lent apró házak, a házakban emberek, akik úgy kívülről olyan keveset különböznek egyéb élőlényektől. Dolgoznak, túrják a földet, 8-an, 10-en laknak némely helyen egy szobában. S mégis... ha közelebbről vesszük, csak emberek, akiket az Isten éppúgy megáldott lélekkel, mint másokat. Sőt! Olyan józan életfilozófiával rendelkeznek, aminek sok ember hasznát venné, akik különbnek tartják magukat.(...) Egy kicsit fáj az egyedüllét, az otthontalanság... Pista, úgy vágyom az „otthon" után... Milyen furcsa is... hányszor lehetett volna, talán már azóta is, hogy visszajöttem... s nem kellett, nem kell... mert várom a „keleti királyfit" sok szeretettel: Gabi Ui.: A tanítványaim hizlalnak. Tudja mivel? Szőlővel. Annyi szőlőm van felkötözve a kamrában (minden család küld egy tállal), hogy még karácsonykor is lesz. Jöjjön el, Maga is kap belőle. Gabi (okt. 26-27.) Október utolsó péntekjén értesítettek, hogy a véglegesítő vizsga csak februárban lesz, aminek módfelett örvendtem, de szombaton már sürgönyt kaptam, hogy november harmadikán jelenjek meg Enyeden. Viszontagságos utazás volt, majdnem elmentem a határig. Úgy látszik, én már rendesen nem is tudok utazni. A nádasdi állomáson ügyetlenkedésem miatt több mint 4 órát vártam. A „legfőbb" tárgyat, a román irodalmat itt kezdtem el. Felkészültem a legrosszabbra, úgy gondoltam, hogy csak egy pár napig maradok, ugyanis akinek nem sikerül az írásbelije, mehet haza. Enyeden egy csapásra „sztár" lettem. Mentségemre legyen mondva, ezt én nem tudtam, és nem is viselkedtem ennek megfelelően. Kollégáim, kolléganőim mellett egy voltam a sok közül. Inkább csendben lapítottam, mint a buta diák. Talán Pesten, az ócskáimból újjá, csinossá varázsolt kabátom, kosztümöm, Debrecenben vett kalapom, magas sarkú cipőm kissé divatosabb ruháim tették? Ennyit érne nálam a „csomagolás"? Vagy volt valami más is, és tényleg szebb lettem? Az enyedi ősi kollégiumban most fiúképző volt, csupa férfi - zömében fiatal - tanárral. Az egész tanári karban én lettem a téma, mint „az egyetlen valamire való" az összes nő között. Mindezt B. Lacitól tudtam meg, aki itt földrajz 257
