Dávid Gabriella: Nana, mesélj! - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 41. (Nyíregyháza, 2010)

IV. Magyarország - Magyarországi benyomások

Lassan közeledett az én utazgatásaim ideje. Iza, ahelyett, hogy örvendett volna, hogy már nem fogom meginni a tejeskávéját, sem a tepertőjéből nem kell adnia, sem az ágya felét nem foglalom el, egyre indulatosabb lett velem szemben. Mintha mindazt, amit mások juttattak nekem, előle happoltam volna el, vagy neki kéne azért megdolgozni. Legszívesebben talán az asztal lábához láncolt volna, hogy ne mehessek el, s belém lehessen rúgni minél sűrűbben.

Június 19-én, egy szép vasárnap reggelen aztán indultam a Nyugatiból Szeged felé, egy hetes kirándulásra. Soós Géza hibátlanul szervezett, mindenütt lelkes SDG-s fiatalok vártak, mutogatták a város nevezetességeit, s ahol megszálltam, szívesen, szeretettel fogadtak. Az Alföld sem olyan volt, mint ősszel, amikor azt hittem, hogy a sárguló kukoricatáblák egyhangúságát nem lehet kibírni. A hullámzó búzaföldek elbűvölő látványa nyűgözött le. Valahol, talán a láthatár szélén, egy szellőcske útjára küldte az első hullámot, az rezdült tova, mindig új és új hullámokat keltve. Én eddig még ilyet sohasem láttam. Itt-ott, a messzeségben egy-egy régi szélmalom. Valóban szép az Alföld, nemcsak Petőfinek.

A zsúfolt program egyúttal fárasztó is volt, s csak egyes mozzanatai váltak maradandó élménnyé. Cegléden a hatalmas református templom mellett a Kossuth emlékház. Mindent összegyűjtöttek, amit lehetett. Berendezték a szobáját, amiben Turinban lakott, ott volt az ágya, amiben meghalt, s a halotti maszkja... Családi képek, levelek, köztük egy, mit a lányának írt: „Kedves, nagyszemű kislányom..."

Itt még egy kis fürdésre is futotta a jó meleg, artézi-vizes strandon.

Futó kecskeméti látogatás után Kiskunfélegyházán szállásra érkeztem, ahol a papné, Huszár Joli néni annyi kedvességet, melegséget juttatott, amiben már rég nem volt részem, már azt hittem, ilyen békés, megelégedett élet nincs is.

A várost másnap csapatban jártuk be egy képzős lánnyal, a segédpappal és a tanítóék egyetemista fiával. A Petőfi emlékeket vártam leginkább, hiszen mindig a kedvenc költőm volt. A félegyháziak maguknak követelik Petőfit, szüleinek házát a szülőházaként tartják számon. Meghatottan róttam az utcákat, ahol szilaj nádparipán, fűzfasípot fújva lovagolt. A Segesvárról idehozott Petőfi szobrot is ők őrzik.

De megmutatták Móra Ferenc szülőházát is. És elmesélték a református harang történetét: Egy katolikus asszony adta, aki kitagadta a lányát, mert evangélikus fiúhoz ment férjhez. Vagyonát elajándékozgatta, a maradékból egy kápolnát építtetett, de azt nem szentelte fel a saját egyháza, mert még 24 hold földet is kértek volna mellé. Az asszony megharagudott, s egy harangot vett a reformátusoknak.

Félegyháza olyan otthonos volt, hogy szinte nehezemre esett tovább utazni Szegedre. Itt az egyház vendégszobájában kaptam szállást, de egy

229